Századok – 2003
KÖZLEMÉNYEK - Szende Katalin: Ezüstöv; rókaprém; vászonlepedő. Viselet- és textilkultúra a későközépkori Sopronban; Pozsonyban és Eperjesen 405
VISELET- ÉS TEXTILKULTÚRA A KÉSŐ-KÖZÉPKORBAN 411 több háza közül csak egynek a berendezését ismerhetjük meg és azt sem teljesen, a harmadik leltárnál pedig, amelyet maga a tulajdonos készített, a tárgyakhoz való szubjektív, személyes kötődés is befolyásolta a felsorolást. A források teljességét meghatározó másik lényeges szempont, hogy az örökhagyó életének melyik szakaszában kényszerült örök búcsút mondani földi javainak. Sajnos erre kizárólag közvetett úton, a családi körülmények, mindenekelőtt a gyermekek kis- vagy nagykorúsága és esetleg száma alapján következtethetünk. Más jellegű háztartással és persze más társadalmi kapcsolatokkal is rendelkezett egy egyedülálló férfi, egy fiatal házaspár, a középkorú, gyermekeket nevelő házastársak és a gyermekeit már kiházasított idősebb generáció.1 8 A képet tovább árnyalják a többszöri újraházasodások, amelyek révén fiatalabb férfiak és nők is jól felszerelt és bejáratott háztartás birtokába juthattak. A javak felsorolásánál az is fontos szempont volt, hogy háztartásfőként vagy eltartottként hagyatkozott-e valaki. Néhány jellegzetesség már az itt felsorolt három példából is látható, bár mindhárom esetben élete derekán járó családfő volt a végrendelkező. A soproni asszony és a pozsonyi jegyző emellett már házastársát is elvesztette, ezért a teljes háztartásról rendelkeztek. Míg azonban az előbbi a háztartás lényegi részét egyben akarta tartani gyermekei számára, a jegyző főbb ingatlanai mellett csak két rend ágyneműt valamint a pince felszerelését hagyta fiára; a többi javait viszont, főleg a feleségétől maradtakat, szétosztotta, továbbá számolt azzal is, hogy a házát halála után eladják. Alföldy Bálint leltára talán a léghiányosabb, neki ugyanis élt még a felesége, gyermeke és rokonságának számos tagja. Ezek a családi helyzet okozta különbségek a végrendeleteknél természetesen még inkább befolyásolták az örökhagyók válogatási szempontjait. A fenti példák azt is mutatják, hogy a végrendeletek nem a leltárak rövidített, válogatott kiadásai, hanem a vagyon más szempontból történt számbavételének eredményei. A leltárak módszeressége, objektívebb adatfelvétele és az alacsonyabb értékű ingóságok jóval gyakoribb előfordulása ellenére a testamentumok számos olyan tételt is tartalmazhatnak, amik az inventáriumokból kimaradtak. Mégsem ez „kompenzálja" leginkább a végrendeletek hiányosságait, hanem az, hogy ott a javak nem egyszerűen egy lista részei, hanem esetleges eredetük és főleg további sorsuk megnevezésével társadalmi kontextusba kerülnek.1 9 Következtethetünk a tárgyak rangjelző szerepére, a testáló értékrendjében elfoglalt helyükre és arra, hogy eladományozásukkal az örökhagyó milyen személyes vagy társadalmi kapcsolatrendszert akart kiépíteni vagy megerősíteni. Az alábbiakban minderre számos példát láthatunk. Mindebből következik, hogy a végrendeletek adatait a tárgyak oldaláról kiindulva tudjuk a leghasznosabban felhasználni. Leegyszerűsítve: a továbbiakban nem azt vizsgálom, hogy mi maradt ki a végrendeletekből és mi mindennel rendelkezhettek még a testálok, hanem azt, hogy ami megtalálható bennük, az milyen volt - hiszen azokkal a javakkal valóban rendelkeztek és valami miatt fontosak 18 Richard. E. Blanton: Houses and Households. A Comparative 3ludy. New York, 1993. 5-20. ezt a jelenséget a „rhythm of the domestic cycle" ill. a „household social reproduction strategy" kifejezésekkel írja le. 19 Vo. Gerhard Jaritz: A végrendeletek és a városi mindennapi élet a késő-középkorban: a Duna-völgy példája. Soproni Szemle 53. (1999) 328-330.
