Századok – 2003
KÖZLEMÉNYEK - Szende Katalin: Ezüstöv; rókaprém; vászonlepedő. Viselet- és textilkultúra a későközépkori Sopronban; Pozsonyban és Eperjesen 405
VISELET- ÉS TEXTILKULTÚRA A KÉSŐ-KÖZÉPKORBAN 409 rokat, beleértve az összeírást megelőzően lepecsételt ládák tartalmát is. Ezekben részben ruhadarabok és ezüstneműk, részben azonban kevésbé értékes asztalterítők és kéztörlők valamint régi fátylak és törött ezüstneműk is voltak. A fegyverek (csupa szúró- és vágófegyver) szintén az egyik hálókamrában kaptak helyet. Az edényeknek szintén nagy változatosságával találkozunk, mindenekelőtt az ónneműket illetően, de a cserépedények közül is felsorolják a különlegesebb darabokat, a sómázas ún. losticei poharakat; igaz, számukat nem adják meg. A fakanalak, továbbá kádak, dézsák, hordók már csak általánosságban kerültek említésre, utána pedig végképp elfogyott az összeírok türelme, és az „etc., was in ain haws gehört ungeuerlich" szavakkal fejezték be a leltárat. Ezután megbízták a gyámot (az asszony vejét), aki a három kiskorú árva nevében köteles volt gondoskodni a javakról. A felsorolt ingóságokat tehát nem osztották fel azonnal; a leltár célja éppen az volt, hogy az értéktárgyakat egyben tartsa a gyermekek számára, ezért a háztartásban hamar elhasználódó darabokat nem érezték szükségesnek részletezni. A leltáron kívül fennmaradt egy-egy végrendelet Hans Zirkendorfertól és magától az özvegytől is.15 Ez utóbbi mindössze nyolc nappal a leltár előtt kelt, és fő intézkedése, a gyermekek gyámjának kijelölése, azonos a leltár végén írottakkal. Emellett azonban értesülünk az asszony számos adósságáról; egy külvárosi házról a Fövényverem utcában, amelyet vincellérjére hagyott, valamint öt kisebb tétel pénzhagyatékról, amelyeknek kis értéke különösen az inventáriumban felsorolt számos ékszer és ezüstnemű ismeretében tűnik fel. Ezeken kívül eladományozott három különböző fekete női felsőruhát, amelyeket nem lehet egyértelműen azonosítani egyik, a leltárba felvett darabbal sem. A legvalószínűbb az, hogy ezeket a leltárkészítés során vagy már előtte átvették az örökösök. Inkább a volt férj testamentumával mutatható ki néhány egyezés, elsősorban egy türkizköves gyűrű, és talán néhány, akkor még Bazini Ferenc grófnál kintlevőségként regisztrált, értékes prémekkel bélelt felsőruházat esetében. Mindketten hivatkoztak bizonyos számadáskönyvekre is, ahová a férj üzleti ügyeit jegyezték fel. Néhány adat a férj testamentumában is található kereskedmi tevékenységéről (pl. lóeladásról, halszállításról), az inventárium vagy a feleség végrendelete azonban egyetlen ezzel kapcsolatos tételt sem rögzített. Második példaként az utolsó rendelését szintén Sopronban elkészíteni szándékozó Alfoldy Bálint esetét idézem.1 6 A körülményes fogalmazást az indokolja, hogy a ránk maradt fogalmazvány inkább leltárnak tekinthető, habár a szöveg közepén szerepel a „Testamentum" szó. Az örökhagyó maga fogalmazott úgy, hogy 14 Házi Jenő: Sopron szabad királyi város története 1/1-7, II/1-6. Sopron, 1921-1943. (a továbbiakban: Házi) II/5. 138-140. A férj alig fél évvel korábban kelt testamentuma (uo. II/l. 281-284.) szerint a feleség akkor várta az ötödik gyermekét, akit az apa szintén számbavett az örökösödésnél. Ennek alapján elképzelhető, hogy az asszony a szülésbe halt bele. A forrást szintén felhasználta Kubinyi: Die Rolle 634. 15 Házi II/l. 292-295. A kiadásban a testamentum datálása (293.0. l.jz.) téves, ugyanis nem István első vértanú decemberi ünnepével keltezték, hanem az inventio Stephani prothomartiris-sal (aug. 3.), amely összhangban van az inventárium aug. 11-iki dátumával. 16 Személyéről ld. részletesebben: Szende Katalin: Egy győri úr Sopronban. Alfoldy Bálint királyi harmincados. Eons IX (2002) (Tanulmányok a 60 éves Gecsényi Lajos tiszteletére) 29-59. A leltár szövege: Házi II/l. 233-235.
