Századok – 2003
KÖZLEMÉNYEK - Teke Zsuzsa: Kassa külkereskedelme az 1393-1405. évi kassai bírói könyv bejegyzései alapján 381
384 TEKE ZSUZSA Erdélyen túli kereskedő sem mehet áruival Brassón túlra.1 8 Lajosnak ez a kiváltságlevele ismeretlen, és elképzelhető, hogy a szeheniek ebben az ügyben némiképp félrevezették a királyt. 1382-ben ugyan kérésükre a király megtiltotta, hogy az idegen kereskedők — mercatores advenae — Szebenből Havasalföldre menjenek.1 9 Hasonló értelemben rendelkezett 1384-ben Erzsébet királyné is, megtiltva, hogy az idegen kereskedők — mercatores forenses — Szebenből „ad partes Transalpinas" menjenek.20 Habár Brassóról egyik kiváltságlevélben sem esik szó, Zsigmond elfogadta a szebeniek érvelését, és ennek megfelelően utasította Brassót a szebeniek kiváltságai szerinti eljárásra, felszólítva őket, ne engedjenek senkit, aki nem erdélyi kereskedő, városukon túl Havasalföldre menni. A nagyszebeniek az Erdélyen kívüli kereskedőkön feltehetően elsősorban a kassaiakat érthették, akikkel 1371 óta, amióta maguk is megjelentek a lengyelországi piacokon,2 1 meglehetősen feszült volt a viszonyuk, és akiket a brassóiakkal egy időben rovattak meg Zsigmonddal amiatt, hogy Lengyelország felé menetelükben akadályozzák őket.2 2 Zsigmond egyébként jóindulatúnak mutatkozott Kassával szemben. 1388-ban kérelmükre elrendelte a város régi szabadságainak és szokásainak tiszteletben tartását,2 3 megtiltva vámszedőinek, hogy a kassaiaktól a szepesi szászoktól szedni szokott vámnál többet szedjenek, amikor áruikkal „versus Austriam seu Viennam" mennek.24 1393-ban átírta számukra I. Lajos 1364. évi oklevelét, amely a Csehország és Boroszló felé vezető úton a vámszedést szabályozta.2 5 1399. január 2-án kiállított oklevelében pedig felhatalmazta őket, hogy ugyanazon kereskedelmi szabadságokkal és jogokkal éljenek, mint a budaiak.2 6 Ezek között a legfontosabb az volt, hogy árumegállító joguk hatályát kiterjeszthették a belföldi kereskedőkre, köztük az erdélyiekre is, amit a király egy újabb, még ugyanaznap kiállított oklevelében külön kihangsúlyozott.2 7 Feltehetően ezzel is tudatosítani akarta a korábbi, általa is jóváhagyott gyakorlat megszűntét. Az erdélyi kereskedőkkel szemben ugyanis kevéssel azelőtt a budaiaknak is engedélyezte árumegállító joguk érvényesítését, amit annak idején I. Lajos hatálytalanított. 1398 decemberében, hivatkozva a budaiak panaszára, hogy szabadságuk ellenére az idegenből — „de regnis extraneis" —, de különösen a királyság részeiből — „specialiter de partibus regni" — jövő kereskedők elkerülik városukat, elrendelte, hogy egyetlen kereskedő sem mehet áruival Budán túl, és köteles áruit ott helyben áruba is bocsátani.2 8 A kassaiaknak sikerült végül is az erdélyiekkel szemben felülkerekedniük és hosszú távon megakadályozni, hogy kereskedelmük a Felvidéken és Lengyelországban kibontakozhasson. Zsigmond ugyanis 1402-ben2 9 a belföldi kereskedőket 18 Urkundenbuch, II, nr. 1244. 19 Urkundenbuch, II, nr. 1157. 20 Urkundenbuch, II, nr. 1190. 21 Urkundenbuch, II, nr. 640. 22 Urkundenbuch, II, nr. 1243. 23 Zsigmondkori Oklevéltár (a továbbiakban ZSO), I, szerk. Mályusz Elemér, Bp. 1951. nr. 409. 24 ZSO I, nr. 660. 25 ZSO I, nr. 3220. 26 ZSO I, nr. 5644-45. 27 ZSO I, nr. 5643. 28 ZSO I, nr. 5604. 29 ZSO II/l, nr. 1949.
