Századok – 2003
KÖZLEMÉNYEK - Teke Zsuzsa: Kassa külkereskedelme az 1393-1405. évi kassai bírói könyv bejegyzései alapján 381
KASSA KÜLKERESKEDELME 1393-1405. KÖZÖTT 383 tották előttük a Tatárországba vezető utat. Lajos király tekintetbe véve „diversa et mutiplicia dampna et incommoda ас depauperationes que fidelibus nostris regnorum nostrorum Hungarie et Polonie sacris coronis subiectis civibus et incolis mercatoribus" ez a gyakorlat okozott, alapjában mindkét félnek kedvező döntést hozott. Eszerint mind a lengyelek, mind a magyarok Tatárországba menet és onnan jövet kötelesek áruikat Lembergben kirakodni, és 14 napig áruba bocsátani.15 Ez a számukra kedvező határozat azonban nem sokáig volt érvényben, mert Hedvig királynő 1386-ban megerősítette Lemberg régi kiváltságait, köztük a minden rendű-rangú kereskedővel szemben érvényesíthető árumegállító jogukat is.16 A lembergi és tatárországi kereskedelmet szabályozó királyi rendeletekben szereplő magyarok között minden bizonnyal ott voltak a kassaiak is, habár közvetlen utalással erre nézve nem rendelkezünk, miként az sem derül ki, milyen árukat forgalmaztak Lembergbe és a tatár földre, illetve hoztak be onnan Magyarországba. Ezek a piacok elsősorban keleti eredetű árukat közvetítettek nyugat felé, és a nyugati árukra, főként a szövetre voltak vevők. Feltehető, hogy a kassaiak is hasonló árukkal kereskedhettek, habár a keleti árucikkeket közelebbről, így Krakkó mellett az erdélyi városokból is beszerezhették, ahol az 1369. évi oklevél szerint ugyancsak gyakran előfordultak. Az oklevél azt is sejtetni engedi, hogy az erdélyi városokon túlra, Havasalföldre is ellátogattak. 1369-ben Lajos ugyanis a brassóiak kérésére az idegen, lengyel és német kereskedőket megállásra, áruik nagybani eladására kötelezte a királyság határán — in confinibus regni — fekvő Brassóban, ugyanakkor a magyarokra, különös tekintettel a kassaiakra, nem terjesztette ki az árumegállító jog hatályát. Míg a külföldiek nem mehettek Brassón túlra, addig ugyanez nem vonatkozott a magyarokra. A havasalföldi kereskedelemben érdekelt erdélyi szász városok nem annyira a havasalföldi piacokon, mint inkább Erdélyben láttak vetélytársat a kassaiakban. 1378-ban ezt sérelmezte a hét szász szék és Kolozsvár képviseletében Lajos előtt két szebeni, amikor előadta, hogy „mercatores de Cassa singula fora eorum et villas cum mercimoniis suis pergirando circuirent ibique eadem venditioni exponerent." Kérésükre született meg a királyi rendelkezés, amely a kassai kereskedelmet egyes erdélyi városokra korlátozta — Kolozsvárra, Besztercére, Fehérvárra, Enyedre, Tordára és Szebenre —, ahol is a vásárokon áruikat — mercantias suas, pannos scilicet — csak nagyban árusíthatták. A király azt is megtiltotta, hogy a hét szász széken túli területeket, valamint az itteni bányákat — „montanas nostras in eisdem partibus existentes" — látogassák. Ugyanakkor Erdély országos vásárait, és a székelyföld vásárait és falvait felkereshették, ahol minden megkötöttség nélkül árusíthattak.17 Úgy tűnik, a rendelkezés nem érintette a kassaiak brassói, illetve Brassón túli tevékenységét, és itt továbbra is az 1369. évi kiváltságlevél értelmében jártak el velük szemben. 1390-ben ugyanis a szebeniek űjra felpanaszolták a király, ezúttal Zsigmond előtt, hogy a brassóiak az Erdélyen kívüli kereskedőket engedik kereskedni Havasalföld felé, holott ők „tales libertates et gratias" kaptak Lajos királytól, hogy egyetlen 15 ADE III, nr. 193. 16 ADE III, nr. 341. 17 Franz Zimmermann-Carl Werner-Georg Müller: Urkundenbuch zur Geschichte der Deutschen in Siebenbürgen (a továbbiakban Urkundenbuch) II. Hermannstadt, 1897, nr. 937, 1095.
