Századok – 2003

TANULMÁNYOK - Kristó Gyula: I. Károly király harcai a tartományurak ellen (1310-1323) 297

I. KÁROLY KIRÁLY HARCAI A TARTOMÁNYURAK ELLEN. 339 (V/312., V/315.). Károly úton Temesvár felé december l-jén megállt Szermonostorán (V/310., keltére 1. Engel 138., 142. 93. jegyzet), és legkésőbb december 13-án már Temesvárott volt (V/332.). Ugyanezen a napon Dózsa is Debrecenben keltezett (V/334.), ami az erdélyi harcok végének biztos jelzője. Károly Róbert 1318-ban Erdély jelentős részét pacifikálta, és elsimította a Kőszegiek kapcsán támadt nézeteltérését a Habsburgokkal. Az, hogy Csák Mátéval békésen, tárgyalás útján rendezze kapcsolatait, a későbbiekből következően nem vezetett eredményre. 1319-re jelentősen enyhült a királyra nehezedő belpolitikai nyomás. Ez akként tükröződik, hogy ebben az esztendőben személyesen belháborúra nem kellett vállalkoznia, szeptember hónap folyamán a Délvidéken, Macsóban és Kucsóban II. Uros István szerb király ellen hadakozott (V/586., V/590., V/592.). Ettől, valamint egy márciusi Szerém megyei rövid úttól (V/397.) eltekintve az uralkodó az év nagy részét Temesvárott töltötte. Ebben az esztendőben Engel az oligarchák ellen két akcióval számolt. Az egyik Kőszegi András újabb lázadásának leverése volt (126.). 1319 júniusában két oklevél szól erről. Az egyikben, amely 16-i keltű, Kanizsai Lőrinc érdemeként említette meg a király, hogy a hűtlen és lázadó András megsegítésére Ausztriából jött német rokonaival folytatott csatában vitézkedett (V/487.). Két nappal később az uralkodó azt közölte Nagymartom Pálról, hogy győzelmet aratott azon ausztriai német bárók felett, akik — a király ellen lázadó Andrásnak történő segítségnyújtás során — az ország határain városokat és birtokokat dúltak fel (V/493.). Hogy itt nem korábbi eseményről, hanem friss történésről van szó, a két oklevél egymáshoz közeli dátuma mutatja. Tematikai rokonság okán egy 1321. és két 1323. évi oklevél híradása is bizton idevonható. 1321-ből arról értesülünk, hogy Gutkeled nembeli (Felsőlendvai) Miklós harcolt a németek által segített Kőszegi András ellen (VI/252.). Az egyik 1323. évi oklevélben olvashatjuk, hogy a király ellen lázadó Andrásnak segítséget nyújtó ausztriai német bárók az ország határait megtámadták, városokat, falvakat pusztítottak, de Felsőlendvai Miklós legyőzte őket, és a megvert németek közül hat igen hatalmas, név szerint megnevezett bárót és további katonákat a győzelem jeleként a király elé vitt (VII/86.). A másik szerint amikor a németek András megsegítésére a király ellen támadtak, e Miklós akkori soproni ispán ellenük csatát vívott, győzelmet aratott, és a csatában Kanizsai Lőrinc derekasan küzdött (VII/149.). Eszerint Lőrinc a Felsőlendvai Miklós vezette seregben harcolt. Miklós legkorábban 1318-ban (napi kelet nélküli oklevélben) fordul elő soproni ispánként (V/357.). Segít a hadi cselekmény keltezésében, hogy ugyanő soproni ispánként 1319. május 15-én Sopronban állított ki oklevelet (V/456.), vagyis ekkor az osztrák határszélen tartózkodott. így a határszéli összecsapást — Engellel egyezően (135.) — 1319 májusára keltezhetjük. Bizonytalan viszont, hogy más, későbbi oklevelekből ismert nyugatmagyarországi eseményeket mikorra helyezhetünk. A vasi Kőszeg várának 1323. évi oklevél szerint történt elfoglalása aligha tehető 1319-re (VII/290.). 1325-ből arról szerzünk tudomást, hogy Köcski Sándor visszafoglalta Kőszegi Andrástól Kabold, Kőszegi (Kakas) Miklóstól pedig Pölöske várát, továbbá Szalafő mellett legyőzte a Kőszegiek seregét (IX/539.). E várostromok és a szalafői csata időpontjának kérdését nyitva kell hagynunk. A Kőszegiek gyakori, olykor több ág által együttesen folytatott lázadásai miatt ezeket korábbra, de akár későbbre is keltezhetjük.