Századok – 2003

TANULMÁNYOK - Kristó Gyula: I. Károly király harcai a tartományurak ellen (1310-1323) 297

I. KÁROLY KIRÁLY HARCAI A TARTOMÁNYURAK ELLEN. 325 északi részén, vagyis Észak-Erdélyben lépett a vajda örökébe (de ezt önhatalmúlag tette). Engel ezt az akciót, Miklós vajda Mojs által Erdélyből történt kiűzetését 1316 decemberére keltezte (115., 134.). Ez elfogadhatatlan, hiszen oklevelek révén bizonyítható módon Miklós már 1315 novemberében kiszorulóban volt Erdélyből, ráadásul Miklós 1316. április 18. (IV/262.) után többé nem fordul elő erdélyi (tehát működő) vajdaként, sőt mivel ez az oklevél egy, hónapokkal korábbi intézkedés emléke is lehet, könnyen megeshet, hogy Károly a balsiker következtében már 1315-1316 fordulóján megfosztotta Meggyesi Miklóst rövid életű vajdaságától.36 Károly 1315-re vonatkozó nagyvonalú terveiből tehát ez év őszéig semmi nem valósult meg, sőt a király érezhette magát szerencsésnek, hogy az 1314 végétől sorozatban rászakadt csapásokon úrra tudott lenni, a Maros és a Tisza vidékén otthonra lelt, bár egyelőre kérdéses, hogy ezt a székhelyet Temesvárra, Lippára vagy Szegedre helyezhetjük-e. 1315 utolsó hónapjaiban gondolhatott először arra, hogy űj székhelyének földrajzi helyzetéből adódóan nem a távoli Csák Máté, hanem a sokkal közelebbi Kőszegiek ellen indítson hadat, egyelőre azonban csak a hozzá legközelebb eső délkelet-dunántúli térség megtámadására vállalkozhatott. A Kőszegiek az 1310-es évek első felében ugyan formálisan Károly oldalán álltak, de egész politikájuk, viselkedésük jelezte: céljaik ellentétesek a királyéival. Ezért valószínű, hogy Károly a Kőszegieket —jóllehet csakis Csák Mátét követően — tulajdon ellenfeleiként vette számba. Ami az eseményeket illeti, 1315. november 20-i királyi oklevélből értesülünk arról, hogy Tamás fia Sinka mester részt vett minap (nudus tercius) azon hadjáratban, amely a Henrik-fiak, vagyis János és Péter ellen indult, és Nyék vár alatt az erősség kapujánál lándzsával harcolt (IV/185.). Hogy valóban ekkortájt folyt a háború, onnan tudható, hogy 1315. november 15-én az almádi apát és a konvent a peres feleket Kőszegi András jelen hadjárata hadoszlásának 15. napján kötelezte bíró elé állni (IV/182.). Ez az adat azt mutatja, hogy a Henrik-fiak védelmére Nyugat-Dunántúlról Gergely fia András is hadra kelt. Ez viszont immár nyílt szembefordulás volt az uralkodóval. Engel úgy vélte, hogy ezt a hadat a király vezette, és annak sikerült bevennie a Tolna megyei erősséget, amit „a Kőszegiek hada, ügy látszik, még a télen visszavett" (112.). A király részvétele kérdéses, arra pedig, hogy a várostrom sikerrel járt, ugyanúgy nincs adat, miképpen a vár Kőszegiek által történt visszafoglalására sem. Sokkal egyszerűbb arra gondolni, hogy a Nyék elleni támadás sikertelen ostrom volt, vagyis az erősség alatt a Kőszegiek nyertek. Mindenesetre az egyik Kőszegi (Miklós nádor fia Kakas Miklós) 1316. február 16-án valóban győzelmet emlegetett akkor, amikor ellenfeleik ellene, továbbá atyafiai (János és Péter, valamint András) ellen támadtak (IV/242.). Ez az adat ismételten a Kőszegiek királlyal szembeni közös fellépésére mutat. A Kőszegiek tartományépítő tevékenysége már hosszabb idő óta ellentétes volt Károly országegyesítő politikájával, 1315-ben viszont politikai értelemben is szembekerültek egymással. Összecsapásuk ekkor az oligarchák sikerét hozta, így az 1315. év a király szempontjából értett deficitjén a nyéki epizód sem tudott javítani. 36

Kristó Gyula: Erdély 1315-ben. In: Emlékkönyv Jakó Zsigmond születésének nyolcvanadik évfordulójára. Szerk. Kovács András-Sipos Gábor-Tonk Sándor. Kolozsvár 1996. 336-342.