Századok – 2003

TANULMÁNYOK - Kristó Gyula: I. Károly király harcai a tartományurak ellen (1310-1323) 297

310 KRISTÓ GYULA következő években (egészen 1319 tavaszáig) az oklevelekben szerbiai hadjárat emléke nem maradt ránk, kétségtelenül gyengíti, de teljes mértékben nem zárja ki ezt a feltevést. Súlyosan esik a latba egy, a közismert 1319. őszi szerbiai katonai akció előtti másik hadjárattal kapcsolatban az imént említett 1319. június 18-i oklevél. Eszerint az uralkodó — a hívei birtokainak lerombolásával, a lakosok fogságba hurcolásával nagy jogtalanságot elkövető — Uros szerb király ellen vonult, és Macsó várát más várakkal és városokkal együtt ostromolta, sőt Macsót el is foglalta (V/493.). A diploma szerint ez akkor történt, amikor Kőszegi András az őt támogató németekkel együtt Sopronra és Győrre támadt. András nyugatmagyarországi támadó fellépését Engel éppen az általa 1317 elejére tett szerbiai hadjárat révén keltezte ekkorra (121. 146. jegyzet). Biztosabb talajon állnánk a szerb hadjárat datálásában, ha pontos képünk lenne a Kőszegiek ezen évekbeli viszonyáról Sopronhoz. Az a kevés, amit az oklevelek megőriztek, mindenesetre érdekes képet körvonalaz. Mielőtt erre kitérnék, essék néhány szó a Kőszegiekről, hiszen a későbbiekben Károly ellenfeleiként még találkozunk velük. A 14. század elején birtokaik három tömbjével számolhatunk, amelyek három ághoz kapcsolódtak. A Henrik-fiák: János és (Herceg) Péter Szlavóniában, a drávántúli Várasd megyében és a Dunántúl délkeleti részén birtokoltak. A két testvér közül János a 1310-es évek első felében királyi lovászmester, somogyi, tolnai, baranyai és bodrogi ispán volt, azaz Károly híve. Apjuk törvénytelen fia (tehát végső soron testvérük), Miklós, a győri püspöki székbe emelkedett. Gergely fiai: Miklós és András a Dunántúl északnyugati részét uralták. Miklós szintén a király oldalán állt, királyi tárnokmester, zalai és soproni ispán volt, 1313 decembere (III/640.) és 1314 áprilisa között (III/722.) bekövetkezett halála után öccse, András lépett örökébe. Végül Miklós fia (Kakas) Miklós a nyugati határszélen (Vas és Zala megyében) szerényebb területet birtokolt.2

2

Ami mármost a Kőszegiek és Sopron viszonyát illeti, ezt érinti azon 1311. évi adat, amely szerint Miklós győri püspök pereskedett a soproni bíróval és polgárokkal fertőrákosi udvarházának lerombolása ügyében, amely olyan megegyezéssel zárult, hogy a soproniak az általuk okozott károk fejében 100 márkát fizettek a főpapnak (III/101.). 1312-ben Fürstenfelden Kőszegi Miklós tárnokmester azon szeretet miatt, amelyet Habsburg Frigyes osztrák és stájer herceg tanúsított őiránta, valamint testvére, András és unokatestvérei, János és Péter iránt, megerősítette a Habsburg Frigyessel korábban Bécsújhelyen kötött szerződést, és ebben arra vállalt kötelezettséget, hogy a Habsburgokat mindenkivel szemben segíti, kivéve saját híveit, familiárisait és Miidós győri püspököt. Ebben a szerződésben Miklós Károly királyt urának nevezte, amit a magyar uralkodótól elnyert tárnokmesteri címe hitelesít (III/223.). Kőszegi Miklós és a győri püspök közti szoros kapcsolat azért sem meglepő, mivel a győri püspök Miklósnak rokona volt, maga is Kőszegi. Sopron és Miklós püspök ellentéte tehát joggal sorolható be a Sopron és a Kőszegiek viszályába, és ennek alapján ellenségeskedéseik több évvel visszanyúlnak az oklevelekkel bizonyítható 1317. évi összecsapás elé. 1317. évi oklevél szerint a király 22 A Kőszegiekre 1. Pál Engel: Die Güssinger im Kampf gegen die ungarische Krone. In: Die Herren von Güns-Güssing. „Schlaininger Gespräche 1986/87". Wissenschaftliche Arbeiten aus dem Burgenland. 79. Eisenstadt 1989. 89., 113.; uö.: a 17. jegyzetben i. m. II. 135-136.