Századok – 2003

TANULMÁNYOK - Kristó Gyula: I. Károly király harcai a tartományurak ellen (1310-1323) 297

302 KRISTÓ GYULA erősíti egymást: a király tartózkodási helye, a katonai cselekmény(ek)re történő egyenes utalás, valamint az oklevél (oklevelek) ez utóbbi körülménnyel kapcsolatos tartalma. Az 1311. őszi, Csák Máté elleni fegyveres fellépésnek ugyan szerény az okleveles forrásbázisa, mindent egybevéve összesen öt diploma vonható ide, de szerencsésen egyesítik a fenti három kritériumot. Van erre utaló adat a királyi itineráriumban (a Vác melletti tartózkodás), két oklevél kifejezetten hadjárat(ok)at említ, négyben pedig az uralkodó jutalmazza a résztvevőket (Dózsát és Pozsegai Miklóst), illetve bünteti az ellenséget (adott esetben Máté szerviensét). Mindez persze akkor számít sokat, ha az okleveles adatok a hadjárattal egyazon időből valók, vagyis az eseménnyel lényegében egykorúak. Másodszor: amennyiben a tartományurak elleni katonai akciót nem személyesen a király, hanem megbízása alapján más vezette, az előző pontban említett királyi tartózkodási hely nem szolgál támpontként, és egyáltalán ez esetekben az oklevelek narratioiban sokkal kevesebb eséllyel kerül szóba az ilyen hadjárat. Ha tehát eltérő a dokumentáltsága a király és mások (nem a király) irányította harcnak, ezt mint természetes következményt kell tudomásul vennünk. Harmadszor: lehetőség szerint el kell kerülni a „mindenáron mindent megoldani" kutatói kényszer buktatóit, vagyis azt, amikor későbbi (olykor jóval későbbi) okleveles utalásokat használunk fel egy-egy korábbi esemény vélt jobb megvilágítására. Ez még akkor is hordoz veszélyeket (bizonytalanságot), ha máshonnan ismert — a fenti három körülmény együttese által erősített — eseményhez kapcsoljuk azokat, de egyenesen megengedhetetlen, ha a későbbi híradások mögé önálló, máshonnan, főleg egykorú forrásokból nem ismert katonai akciókat állítunk. Nem zárva azt ki, hogy a véletlen szeszélye folytán ez egy-egy esetben akár még igaz is lehet, de ennek kicsiny az esélye, viszont sokkal nagyobb a valószínűsége, hogy ilyen esetekben a kutatói fantázia teremt eseményeket. Hogy valójában miről is van szó, két példával illusztrálom. 1318. évi oklevélben arról olvashatunk, hogy Csicseri Jób fia Domokos Nagyszombat kastélyban (castellum) a hűtlen Csák Máté ellen a király szolgálatában tevékenykedett (V/7.). 1325. évi híradás szerint Perényi Miklós comes a Csák Máté ellen küldött királyi seregben Trencsén váránál az ellenség által közrezárva is halált megvető bátorsággal viselkedett (IX/128.). A most idézett két epizód 1311-től kezdve 1321-ig (Máté haláláig) több eseményhez lenne több-kevesebb joggal kapcsolható, de ha ezek keltezésében további támpontok nem segítenek bennünket, a rekonstrukció során felhasználásuktól el kell tekintenünk, kivált nem alkalmasak önálló, máshonnan ismeretlen katonai akciók feltételezésére. Ezek tehát mindössze terminus ante quemként (az oklevél kelte előtti történésként) vehetők számba. Negyedszer: sajnos, arról is le kell mondanunk, hogy e keltezetlen híradások időpontjának meghatározásához az oklevelek elbeszélő részének (narratio) sorrendjét hívjuk segítségül. Ezek többsége ugyan kronológiai rendet követ, de számos kivételre akad példa. Egymástól mindössze 15 napi távolságra keletkezett két 1312. évi oklevéllel igazolva állításomat: a rozgonyi csata az egyik esetben egy, évekkel korábbi csehországi hadjáratot előzött meg az elmondás sorrendjében (III/312.), a másik esetben a néhány héttel korábbi sárosi várostromot (III/323.). Ha pedig az oklevelek elbeszélő részében egy vagy több ismeretlen keltű eseményről van szó, nem áll módunkban dönteni arról, hogy vajon narratio-beli helyük