Századok – 2003

TANULMÁNYOK - Kristó Gyula: I. Károly király harcai a tartományurak ellen (1310-1323) 297

298 KRISTÓ GYULA segítségével lehet felvázolni. Ám közel száz éven át — egészen Engelig — nem akadt vállalkozó, aki e metódus alkalmazását vállalta volna. Joggal írta tehát Engel 1988-ban: „Ezeknek a sorsdöntő éveknek a történetét mindmáig hiányosan és rosszul ismerjük" (91.). A módszer pedig valójában igen egyszerű, amit Engel „egy óriási, különleges püzz/e-rejtvény kirakásához" hasonlított (92.). A más célból készült oklevelek tömegeiből kell „kimazsolázni" a politikatörténet szempontjából hasznosítható apró részleteket, és ezeket kell a kutatónak összeraknia egységes képpé. A feladat tökéletes sikerrel eleve nem kecsegtet, hiszen „a rejtvénydarabkák jelentős hányada örökre elveszett" (92.). Hogy viszonylag kis hibaszázalékkal dolgozhassunk, minél több forrást — lehetőleg valamennyit — be kell vonnunk a vizsgálatba. Engel 1988-ban tette közzé eredményeit. Rendkívül gazdag okleveles anyaggal dolgozott, habitusától sem volt idegen egy efféle módszer, amely „fejtöréssel és szellemi izgalommal" járt (92.). Az okleveles anyagból elsősorban a király tartózkodási helyei (itinerárium) és a tisztségviselők nevei (archontológia) együttesen szolgáltak kulcsként. Az így nyert fix pontokhoz illesztette hozzá Engel a rejtvény „még fel nem ismert darabkáit, míg a végén összeáll a vizsgált időszak nagyjából teljes és nagyjából ellentmondásmentes eseménytörténete" (93.). Engel módszeréhez és eredményeihez három előzetes megjegyzés kívánkozik. Először: monográfia terjedelmű tanulmánya űttörő és programadó jelentőségűvé vált azáltal, hogy ennek révén visszaállította becsületébe az addig évtizedeken át különböző okokból — hol a szellemtörténet, hol a marxizmus által — lenézett, mellőzött politikatörténetet. Másodszor: mivel az anyaggyűjtésben nem törekedett abszolút teljességre (jóllehet messze sem állt attól), ennélfogva nyitva hagyta a lehetőséget, hogy megállapításait „bizonyára sokban fogja módosítani, kiegészíteni vagy éppen cáfolni az a szerencsés kutató, akinek módja lesz egyszer a majdani Anjou-kori Oklevéltár teljes anyaggyűjtésére támaszkodni" (92.). Egészen Engel haláláig mindketten e szerencsés kutatók közé sorolhattuk magunkat, hiszen a szegediek 1990 óta sorozatban tették közzé az Anjou-kori Oklevéltár köteteit,6 Engel pedig e vállalkozás elkötelezett támogatója, sok kötetének első olvasója, lektora volt, az elvileg teljességre törekvő anyaggyűjtés testet öltött eredményeivel tehát szembesülhetett, és erről nem egyszer eszmét cseréltünk. Harmadszor: általánosságban is úgy tűnik — és ezt az alábbi vizsgálatok szintén megerősítik —, hogy Engel hitt „a nagyjából teljes és nagyjából ellentmondásmentes eseménytörténet" rekonstruálásának lehetőségében. Kivált arra fordított nagy — talán a kelleténél is több — energiát, hogy ne hagyjon elvarratlan szálat, minden adatforgácsot beillesszen valahová. Nem tűnt eléggé határozottnak a „biztosan tudjuk — feltételezhetjük — nem tudjuk" hármas minősítés (illetve ennek alváltozatai) alkalmazásában. Az Anjoukori Oklevéltár általam szerkesztett VI. kötete, az 1321-1322. évek anyaga, amely nélkül e témának még a kitűzése sem volt elképzelhető, 2000 végén jelent meg. Bármennyire is igyekeztem volna a témára vonatkozó teljes anyag összegyűjtésével, Engel Pál szűkre szabott élete záró időpontjáig, 2001 augusztusáig még ezzel 6 Anjou-kori Oklevéltár. I-XII., XVII., XXIII., XXIV Szerk. Almási Tibor-Blazovich László-Géczi Lajos-Kristó Gyula-Piti Ferenc. Szeged 1990-2002. A következőkben — a gyakori idézések miatt — a sorozat köteteire a szövegben a kötet- és az oklevélszám megadásával hivatkozom.