Századok – 2003

FOLYÓIRATSZEMLE - Wanatowicz; Maria Wanda: Németek a közélet állami szektorában Nagy-Lengyelországban; Nyugat-Poroszországban és Felső-Sziléziában az első világháború után 253

FOLYÓIRATSZEMLE 253 közelebb 1921 őszén került napirendre, mikor Witos kormányának távoznia kellett. Ismét a zsidókat tették felelőssé a Lengyelországban uralkodó állapotok miatt, cionista összeesküvésről beszéltek, a vádak azonban általánosságba fulladtak és nem az antiszemitizmus felerősödését, hanem inkább végét jelezték. 1923-ban a két nagy parasztpárt figyelme az etnikai kisebbségek felé fordult, és a Piast élesen támadta a PSL Wyzwoleniet a kisebbségi jogok megsértése, a fehéroroszokkal és az ukránokkal szemben tanúsított viselkedése miatt. Hosszú tárgyalások után a PSL Piast a nemzeti demokratákkal és a kereszténydemokratákkal alakított kormányt. A kormányprogram fontos része volt „a lengyel ipar, kereskedelem támogatása, valamint a városok polonizálása" és a numerus clausus bevezetése. A koalíción belül erről a kérdésről a PSL Piast nyilatkozott legvisszafogottabban. Megkülönböztette a Lengyelország számára „hasznos és káros zsidókat", meg akarta akadályozni a bevándorlást, a nem lengyel állampolgárságú zsidókat ki akarta utasítani az országból és támadta ugyan a baloldali pártokat, de a bolsevizmust nem azonosította a zsidókkal. Az 1926-os államcsíny után ellenzékbe kerültek és azzal vádolták a kormányt, hogy túl sok engedményt tesz a kisebbségeknek, külön megemlítették, hogy a zsidók egyre szemtelenebbek, de ez ennyiben maradt, nem foglalkoztak vele többet. A Piast Wyzwolenie először lépett fel ebben az időben a zsidó polgárok egyenjogúsításáért, az antiszemitizmus tehát náluk is háttérbe szorult. A szanációs- (Sanacja)-kormány fokozódó nyomásának hatására 1931 márciusában Stronnictwo Ludowe (SL) néven a PSL Piast vezetésével koalícióra lépett a PSL Wyzwolenie és a Kereszténydemokrata Párt. Síkra szálltak a kisebbségek egyenjogúságáért, de nem említették külön a zsidókat, kiemelték viszont, hogy a városoknak a lengyel gazdaság és kultúra központjaivá kell válniuk. A '30-as évek végén, Pilsudski halála után radikalizálódott a nemzeti demokraták antiszemitizmusa és ezt főleg hatalmuk megszilárdítására akarták felhasználni. Az SL ezzel szemben enyhébb álláspontot képviselt: nem nevezte magát antiszemitának, de úgy gondolta, hogy a zsidók további térnyerését meg kell akadályozni. 1935-ben programként is összefoglalták nézeteiket, a kérdés megoldásának a többi lengyel párthoz hasonlóan az emigrációt tartották. A szanációs-kormány ellenzékeként a '30-as évek végén felhívták a figyelmet arra, hogy nem lehet a zsidókat minden baj forrásának tekinteni és hogy a kormány még adós maradt jelentős reformokkal. Egyre élesebben tiltakoztak a kormány eszközként használt antiszemitizmusa ellen, bizonyítékul szolgál erre, hogy az 1937-es parasztfelkelés alatt nem került sor pogromokra, mindezek ellenére a zsidó pártokkal való együttműködést elutasították. A 19.században tehát a parasztpártok céljuknak tekintették a zsidók kiszorítását a gazdasági életből, hogy helyüket a parasztok vehessék át. A mozgalom sikerét garantálta, hogy a parasztok idegennek tekintették a zsidókat és ez a gondolkodásmód összeforrt az értelmiség nemzetállam elképzeléseivel. A parasztpártok antiszemitizmusát nagyobb politikai összefüggések is befolyásolták, hiszen gyakran eszközként használták fel ellenzékükkel szemben. A második köztársaság idején tehát Jobb-" és „baloldali" antiszemitizmus egyaránt létezett, ezek azonban a '20-as évek végétől elhalványodtak. A parasztpártok egyre határozottabban tiltakoztak a kormány zsidóellenessége ellen, ez azonban nem vezetett oda, hogy kapcsolatot is kerestek volna a zsidó pártokkal. Zeitschrift für Ostmitteleuropa-Forschung 1999. 49. évf. 12/2, 184-225. о. PA. Wanatowicz, Maria Wanda: NÉMETEK A KÖZÉLET ÁLLAMI SZEKTORÁBAN NAGY-LENGYELORSZÁGBAN, NYUGAT-POROSZORSZÁGBAN ÉS FELSŐ-SZILÉZIÁBAN AZ ELSŐ VILÁGHÁBORÚ UTÁN Az első világháború után életre hívott Lengyelország legfontosabb feladatai közé tartozott a közélet kontinuitásának biztosítása az állami szektorban, a közigazgatásban és a privát szférában. A lengyel társadalom óriási nyomást gyakorolt az államra a közélet lengyelesítésének érdekében, ez azonban korántsem volt egyszerű feladat. 1919-ben különböző becslések szerint 2322000 német élt Lengyelországban, az állami szektorban foglalkoztatottak száma pedig elérte a 300000-t. Az első világháború után megkezdődött a németek kivándorlása- 480000-en hagyták el Nagy-Lengyelországot, 7000-en Nyugat-Poroszországot és 100000-en Felső-Sziléziát. Az emigránsok legnagyobb csoportját az állami közalkalmazottak alkották. Menekülésükre magyarázatul szolgálhat az idegenség érzése, a lengyel közélet kaotikus állapota, valamint az, hogy Né-