Századok – 2003

TÖRTÉNETI IRODALOM - Balogh Margit: Mindszenty József (1892-1975) (Ism.: Bertalan Péter) 245

246 TÖRTÉNETI IRODALOM Az első fejezet a belletrisztikában és a szaktudományos biográfiáknál is leginkább elterjedt hagyományt követi. A családfa felrajzolása után a gyermek- és ifjúkor életsorsot meghatározó évei tárulnak fel. A falusi élet kemény hétköznapjainak szürkesége mellett felcsillannak a családot, illetve a kisközösségeket egyaránt generációról generációra éltető, szokásrendet hagyományozó mikroszociológiai érzelmek, kötődések. A szegény parasztfiú, Pehm Józsefnek édesanyjához való erős kötődése épp úgy feltárul e lapokon, mint a papi pálya irányába való tájékozódás motívumai. Kemény tanulással, ernyedetlen szorgalommal lép ki a vele együtt halmozottan hátrányos helyzetű osztályos társainak sorából, mely mögött egyaránt fellelhető az egyszerre szeretetteljes, ugyanakkor szívós anyai ösztönzés, valamint a tehetség szikráját érzékelő — s kibontakozni segítő — tanítói támogatás. Az ifjúkor már a hivatás iránti elköteleződés és az arra való felkészülés eltökéltsége jegyében telt. Ehhez szigorú feltételek közepette minden lehetőséget megadott számára és megkövetelt tőle a szombathelyi szeminárium. Itt kerít sort arra a szerző, hogy a Mindszenty politikai nézeteit meghatározó Habsburg-hűség gyökereit is feltárja: szükséges és elégséges mértékben taglalja a meggyőződéses legitimista Mikes János püspök hatását, ki az első világháború utáni „birodalomvesztés" éveiben IV. Károly ismételt — s kudarcba fulladt — trónra segítése érdekében politikai szerepet is vállalt. E fejezet magával ragadó, már-már szépirodalmi stílusa, a történések kavalkádjának sodró erejű bemutatása segíti a felnőtté váló fiatalember világnézeti formálódásának megértését-megértetését. Az 1915-ben pappá szentelt, majd egy Vas megyei kis faluban (Felsőpaty) 1917 februárjáig kápláni feladatokat ellátó Pehm Józsefet 1919 szeptemberében püspöke Zalaegerszegre hittanárnak nevezi ki. Az 1917 februárjától 1919 szeptemberéig tartó időszak még az első nagy életszakasz, de azon belül már az első komoly szárnypróbálgatás éveit jelenti. A szervező, az újságszerkesztő, áktívan politizáló fiatal pap ekkor került először szembe a regnáló világi hatalommal. Először az 1919-es Tanácsköztársaság hatalomra jutása előtt másfél hónappal vették őrizetbe, „ellenforradalmi izgatás" vádjával. A szolgálati helyéről való kitiltással végződő meghurcoltatások a proletárdiktatúra hónapjaiban is folytatódtak. A diktatúra bukása után térhetett vissza Zalaegerszegre. Töretlen energiával folytatja mind pásztori feladatainak végzését, mind pedig közéleti tevékenységét. Egyházszervező és evangelizációs munkáját rendre elismeri püspöke: 1921-től esperes, 1924-től pornói apát, 1937-től pápai prelátus. Következetesen képviselt legitimizmusa révén viszont visszatérően szorul elöljárója segítségére, mivel — lapkiadói tevékenysége miatt — a bethleni konszolidáció miniszterelnökségi sajtó-referatúrájával, később pedig Gömbös Gyula kormányával is visszatérően tengelyt akasztott. A harmincas években főként a keresztény szocialista párt megerősítésén munkálkodott, eközben épp úgy elutasította a jobb, mint ahogy a baloldali szélsőségek törekvéseit. Az izmosodó nyilas mozgalommal (párttal) szemben épp úgy hallatta szavát, amiképpen a magyar kormánynak a Szovjetunióval való diplomáciai kapcsolat-felvételét is kárhoztatta. A harmadik fejezet a veszprémi püspöki időszakát eleveníti fel. Mindszenty József (nevét 1942-ben magyarosította) 1944 márciusától 1945 szeptemberéig töltötte be Magyarország első egyházmegyéjének főpásztori tisztét. Az időszak rövid, de annál mozgalmasabb. A hazánkon is átvonuló második világháború, a német megszállás, Szálasi hatalomátvétele, a magyar zsidók elhurcolása, majd a szovjet csapatok megszállása külön-külön is emberpróbáló, hát még ahogy történt, egymásba torkollva. Az egyházszervezés mellett az erkölcsi értékeket felmutató és védő politizálás újból szembefordítja a püspököt a hatalommal. A humánum nevében emelte fel szavát a háború ellen két püspöktársával együtt akkor, amikor Serédi Jusztinián hercegprímás — politikai megfontolásoktól vezérelve — jobbnak látta hallgatni. Miután már korábban is „szembeszállt a nyilasok diktatórikus törekvéseivel és a nácik hazai exponenseivel" — írja Balogh Margit —, Szálasi Ferenc hatalomátvétele nyomán szinte törvényszerűen következett, hogy immár a püspöki méltóság sem védte meg az újabb letartóztatástól. A szerző újabban hozzáférhetővé vált forrásokat is faggatva ad számot az őrizetbe vétel és a fogság históriájáról. A történeti kutatások mindmáig a válaszkeresés állapotában vannak azt illetően, hogy miért éppen Mindszenty személyére esett XII. Pius pápa választása, amikor honi történelmünk egyik legzaklatottabb időszakában őt emelte az esztergomi prímási székbe. A kérdés megválaszolása a politikai összetevők számbavételén túl bizonyos „korlélektani" — divatosabban pszichohistóriai —megfontolások iránti fogékonyságot is igényel. A második világháború utáni vatikáni diplomácia piusi vonalába beleillett Mindszenty világnézete, politikai szemlélete. Ugyanakkor az új körülmények, a szovjet csapatok jelenléte, folyamatos helyzetértékelést, s annak megfelelő egyházpolitikát követelt. Noha a szerző számos mozzanatot átemel a kortárs Nagy Töhötöm jezsuita szerzetes