Századok – 2003

TÖRTÉNETI IRODALOM - Evolution of the Hungarian Economy; 1848-1998. Iván T. Berend-Tamás Csató: One-and-a-Half Centuries of Semi-Succesful Modernization; 1848-1989 (Ism.: Gunst Péter) 241

242 TÖRTÉNETI IRODALOM rásunkban egyedülállót alkotott Király Béla, hiszen megoldotta mindazt, amit a megelőző évtizedekben nekünk sohasem sikerült: az eredményeket szervesen beépíteni a történelmünkkel foglalkozó külföldi történészek munkásságába. Éppen ezért sajnálatos, hogy a hazai történettudomány máig alig vesz tudomást e sorozat létezéséről. 1989-ig ez még talán érthető volt, hiszen Király Béla személye, s az általa képviselt szemlélet idegen volt az akkori politikai és így a tudományos élet irányzatossága számára. 1989-től azonban 13 év telt el, s a helyzet e téren nem látszik változni. Holott olyan könyvsorozatról van szó, amelynek küldetése van, amely a magyar történettudomány érdekében született, s annak legjobb eredményeit nyújtja át a külföldnek. Csak sajnálni lehet azt a provincializmust, amely a sorozat itthoni tudomásul vételében nyilvánul meg. A magyar gazdaságtörténet 1848-1998 közötti másfél évszázadának három kötetre tervezett összefoglalásából az első kötet Berend T. Iván és Csató Tamás munkája. E kötet gazdaságtörténetünk 1848-1989 közötti szakaszait mutatja be, három fejezetben. Ez a beosztás természetes. Az 1848-1918 közötti évtizedekben Magyarország gazdasági modernizációját az Osztrák-Magyar Monarchia mint egységes keret szabályozta. A legfejlettebb osztrák-cseh területek gazdasága magával húzta a magyar (és a galíciai) gazdaságot is, a modernizálódás folyamata ezért is sokkal mélyrehatóbb lehetett, mint amilyen egy önálló magyar állam esetében lehetett volna. A közös vámterületnek persze voltak hátrányai is, de ezek nem voltak meghatározóak. Való igaz, a magyar könynyüipar egyes ágazatai, a textil-, a bőr-, vagy a papíripar fejlődését az 1890-es évekig fékezte az osztrák-cseh verseny, de ezeket a hátrányokat bőségesen kárpótolta a mezőgazdaság és az élelmiszeripar gyorsütemű fejlődése. S ne feledjük, az angol példa az európai kontinensen seholsem volt követhető. A textilipar mind Nyugat- mind Közép-Európában, de Kelet-Európában sem lehetett a felhalmozás forrása (legfeljebb egy-egy kisebb régióban), azt a szerepet tehát, amelyet Angliában játszott, seholsem ismételhette meg. Éppen az angol textilipar konkurrenciája akadályozta meg ebben. A kontinentális nyugateurópai fejlődés kezdetben, 3—4 évtizeddel követve az angolt, a vasútépítésben, s az általa húzott ágazatokban (bányászat, kohászat, gépgyártás, valamint az élelmiszeripar és az építőipar) formálódott ki, sok tekintetben e téren is az angol versenytől fékezve, akadályozva. Nyugateurópa és az USA valódi ipari forradalma (ha szabad ezt a kifejezést használni) igazában akkor kezdődik, amikor az új energiahordozók (kőolaj, elektromos energia) kezdik háttérbe szorítani a kőszenet, s ezekre az energiahordozókra új iparágak épültek rá (autógyártás, vegyipar stb.), amelyeket már nem gátolt az angol ipar versenye. Ekkor bontakozik ki a modern magyar gazdaság fejlődése is, alig egy-két évtizeddel lemaradva a francia, vagy a német ipari átalakulás mögött. Az, hogy a magyar iparosodás nem lehetett olyan mély, nem hatotta át olyan átfogóan az egész gazdaságot, mint a nyugateurópai (a külföldi tőke nagyarányú beáramlása ellenére sem), az a magyar gazdaság és társadalom általános felkészültségének, befogadási hajlandóságának a következménye. Berend Iván a helyzetet féloldalas modernizációként mutatja be, s valóban arról van szó, hogy a gazdaság néhány ágazata európai színvonalon termelt, miközben más ágazatok még alig léptek ki a kisipari keretekből. Ezek persze csak a szélsőséges pólusok, melyek között a fejlődési szint számos szakaszát lehet megkülönböztetni. Mindezt a szerzőpáros kitűnően mutatja be, a közöttük kialakult munkamegosztás (Berend a fejlődés fő tendenciáit ábrázoló fejezeteket, Csató a bel- és külkereskedelem, a vámkérdések, a nagy- és kiskereskedelem, a közlekedés átalakulását bemutató fejezeteket írta) valószínűleg a legjobb variációban valósult meg, s kiemelném azt is, hogy a nézőpontok azonossága a meghatározó, nem pedig a nálunk több szerző által készített munkáknál oly gyakran tapasztalható eklektikusság. Mindez persze nem jelenti azt, hogy ne lehetne egyik-másik vonatkozásban kiegészíteni a szerzők munkáját, esetleg más aspektusból bemutatni azokat, de ezek itt és most gyakorlatilag elhanyagolhatók. Az egyetlen, ami valóban szóvá teendő, az a mezőgazdaság átalakulásával foglalkozó fejezetek viszonylagosan rövid terjedelme, ami olykor fájó hiányokhoz vezet, s ami az oka annak, hogy az olvasó erről (elsősorban a dualizmus időszakát illetően) némileg idealizált képet kap. A mezőgazdasági fejezetek túlságosan rövidre sikeredettsége a kötet mindhárom fejezetére jellemző. A két világháború közötti évtizedek gazdasági fejlődésének bemutatása hasonló velleitásokat mutat. A munkamegosztás a szerzők között azonos maradt, Berend elsősorban a nemzetközi gazdasági helyzetben bekövetkezett változásokat, azok hatásait a trianoni Magyarország gazdaságának megszilárdulására, a világgazdasági válságot és következményeit, míg Csató a fentebb már említett ágazatok fejlődését mutatja be. Anélkül, hogy elismételném azokat a kiváló tulajdonságokat, amelyekre a munka előző fejezeténél már utaltam, meg kell említenem, hogy ez a rész néhány más értéket is felmutat. Ebben a fejezetben a szerzők, elsősorban Berend, az előző fejezetnél jóval nagyobb szerepet tulajdonít (joggal) a társadalmi problémáknak, s így a társadalmi körülmények