Századok – 2003
TANULMÁNYOK - Hámori Péter: A magyarországi agrár-szociálpolitika kezdetei. Az agrárszegénység képének megváltozása az alföldi agrármozgalmak idején 3
18 HÁMORI PÉTER agrár-szociálpolitika szükségességét,8 0 másrészt a közigazgatás szociális kérdések iránti felélénkülő érdeklődésének a tanújele; egyben azé, hogy immár „főispáni szinten" sem (csak) az agrármozgalmak fegyveres elfojtásában, vagy éppen „állami munkástartalékokkal" való meghátráltatásában gondolkodtak.8 1 Vadnay könyve akár jeladásként is értékelhető volt: a következő években a törvényhatósági bizottságok és alispánok jelentéseiben, beszámolóiban, a Földművelésügyi Minisztériumnak elküldött felterjesztésekben egyre gyakrabban fordul elő az állami szociálpolitika sürgetése. Érvrendszerük nagyjából-egészéből megegyezett a konzervatív szakírókéval. A rászoruló munkásság sanyarú életviszonyai mellett általában hangoztatták az érintettek „béketűrését", lázadásra nem hajló voltát, és csaknem mindig kiemelték, hogy a szegénységük csak átmeneti jelenség. A döntő érv azonban nem ez volt, hanem az, hogy a munkások életviszonyainak megjavítása egyben a gazdák veszélyeztetettségét is segít elhárítani.8 2 Sajátos módon azt a körülményt, hogy a magyar mezőgazdaságban nem sporadikus jellegű a szociálisan elesett néprétegek megjelenése, hanem az már az agrártársadalom szerves részét képezi, a nagybirtokosok szócsövének számító Köztelek szerkesztője, Rubinek Gyula ismerte el elsőnek. A kérdés megoldására 1904-ben vámvédelmet és ezzel a gazdák jövedelmeinek fokozását követelte, úgy gondolva, hogy ennek a többletpénznek egy része majd automatikusan el fog jutni a gazdasági munkássághoz, jelentősen javítva helyzetükön.8 3 1905-ben, a kormánypárt Magyarországon addig példa nélkül álló választási veresége után, az 80 „Nem tudok szabadulni attól az érzéstől, el nem viselhető súllyal nehezül a lelkemre, hogy az alföldi munkásnak és kisgazdának pusztulását megakasztani sürgető kötelesség. Kötelessége magának az államhatalomnak, az állami értelemben vett egésznek ... A hol egész osztálynak létküzdelmében a csüggedés, lankadás, a fajfönntartó erő csökkenése, a család, a gyermek jövőjéért való kitartásnak megrogyása állott be: ott nem lehet többé lelketlenségnek azzal a jelszavával vállat vonogatni, hogy kaparj kurta. Ott a vergődőnek, csak úgy, mint az árban fuldoklónak, gyorsan és erős kézzel kell a hóna alá nyúlni." Vadnay Andor, im, 147-148. 81 Vadnay Andort különben az 1940-es években mint a magyar szociális haladás élharcosát ünnepelte vármegyéjének tisztikara. (Bonczos Miklós: Vadnay Andor emlékezete. Elmondotta csongrádvármegye törvényhatóságának 1942. június 27-én tartott arcképleleplezési ünnepén, hn, én.) 82 Pest-Pilis-Solt-Kiskun vármegye Törvényhatósági Bizottságának jelentése az 1902. évről. Budapest, 1903; Baranya vármegye alispánjának jelentése a vármegye közállapotairól; 1901. év I. félév. Pécs, 1901. A meglehetősen szűkszavú, negyed-féloldalas összefoglalók közül kirí Csanádvármegye Közigazgatási Bizottságának jelentése, amely — teljesen szokatlan módon — közli a vármegye napszámosainak a földművelésügyi miniszterhez írt, segítségért könyörgő levelét. Ezt követő érvrendszere azonban teljesen hasonló a többi törvényhatóságéhoz: „E jobb sorsra érdemes nép józanságának s higgadtságának tudható be, hogy elutasítva maguktól minden — a kétségbeesett kis ember súlyos helyzetét kiaknázni akaró lelketlen, idegen emberek illetéktelen beavatkozását — nem szoczialista gyűlések és mozgalmak útján óhajtjanak sorsukon javítani, hanem a földmívelésügyi kormányhoz intézett kérvényükben őszintén feltárva s adatokkal igazolva súlyos helyzetüket, onnan kérték a az orvoslást, ahonnan az — a körülményekhez képest — leginkább várható." (Csanádvármegye Közigazgatási Bizottságának jelentése a vármegye 1903. évi állapotáról. Makó, 1903.) 83 Rubinek Gyula: A vámpolitika szociális hatása. A Magyar Gazdaszövetség által 1904. évi április 25-30. között rendezett első socialis tanfolyamon tartott előadás. Budapest, 1904. Rubinek nézeteivel a polgári radikálisok élesen szemben álltak, hangsúlyozva, hogy az önálló vámterület csak a nagybirtokosoknak kedvez. (Szende Pál: Önálló vámterület és osztályharc. Huszadik Század, 1906. I. 286-314; 382-406.)
