Századok – 2003
TANULMÁNYOK - Hámori Péter: A magyarországi agrár-szociálpolitika kezdetei. Az agrárszegénység képének megváltozása az alföldi agrármozgalmak idején 3
16 HÁMORI PÉTER nyom nélkül az agrárium szociális kérdéseiről való gondolkodásban sem. A Társadalomtudományi Társaság és a Huszadik Század folyóirat számos olyan írónak adott helyt, akik a parasztság helyzetével, lélektanával, vagy éppen a nagybirtoknak a magyar agrártársadalomra gyakorolt hatásával foglalkoztak.6 8 Mindez azonban a politikai elitre csekély hatással volt. Az 1905-ben hatalomra lépő új kormányzat társadalmi kérdések iránti érdeklődése és szemhatára nemigen terjedt tovább elődeiknél.6 9 Ugyanakkor egyre markánsabbá vált az elvi szembenállás is. A Társaság „disszidensei", akik a kormányzatra némi, mindenesetre a radikálisokéhoz képest összehasonlíthatatlanul nagyobb befolyással bírtak, a szociálpolitika célját egyre inkább a gazdasági-társadalmi rendszer — kisebbnagyobb módosításokkal történő — fenntartásában látták. Melléjük felzárkózott a keresztényszociális irányzat is, különösen Prohászka Ottokár székesfehérvári, Fischer-Colbrie Ágoston kassai püspök és Giesswein Sándor.7 0 Ugyanakkor újabb törésvonalak is létrejöttek: a konzervatívok szélsőséges szárnya addig nem tapasztalt támadást intézett a szociálpolitika bármily szűk körű kiterjesztése, mint merőben fölösleges intézkedés ellen. Erveik legmarkánsabban — a magát különben jeles szociális gondolkodónak tartó — Mailáth József munkáiban jelentek meg. Az 1900-as évek elején a szociális kérdések már Mailáth szemében is többet jelentettek puszta rendészeti problémánál, ám jellemző módon a kivándorlás legfőbb ellenszereit a proletárok több munkájában, takarékosságában és az ivászat viszszaszorításában lelte föl, a nagybirtok kisbérletbe adása mellett pedig legfőbb érve nem a jólét esetleges fokozása, hanem a munkásnép földhöz kötése, a munkaerőhiány elkerülése volt. Ennek megfelelően számára bármiféle szociális intézkedés csak mint a helyi társadalom önkéntes cselekvése volt elképzelhető, s az is csak a tehetős gazdák — vagy épp a földbirtokosok — által kezdeményezett, „nevelő célzatú", alkalmi akciók keretében.71 Kivételt egyedül a szövetkezetekkel tett, melyeknek vezetésébe a tagság szegényebb részét is hajlandó volt bevenni — igaz, csak megfelelő előképzés és főleg ellenőrzés mellett.7 2 68 A lapnak az agrártársadalommal kapcsolatos cikkeinek hangvétele radikálisan különbözik 1906, a konzervatívok kizárása előtt és után. Korábban ugyanis a visszafogott, aktívabb szociálpolitikát sürgető, de a vidék viszonyait nagyjából elfogadhatónak ábrázoló írások voltak többségben (pl.: Wiener Moszkó: A magyar parasztosztály emelése. Huszadik Század, 1900. 1. 55-58, 207-220, 271-285, 354-361.). Később a hang egyre komorabbá vált. Jó példa erre Bosnyák Béla szinte már aprólékos részletessége és objektivitása miatt úttörő írása Orosról. (Bosnyák Béla: Oros község gazdasági és társadalmi rajza. Huszadik Század, 1911. II. 304-321; 412^134.) 69 Bangha Béla 1919-ben írt „kurzusmeghatározó" műve (Magyarország újjáépítése és a kereszténység. Szent-István-Társulat, Budapest, 1920.) éppen ezt rója föl legfőbb hibájaként, sőt bűneként a késő-dualizmus-kor politikusainak. Bangha szociális kérdésekben képviselt nézetei persze több elemükben túlzók — például az a gondolata, hogy a nemzetiségi kisebbségeket helyes szociális törvényhozással semlegesíteni lehetett volna — alapvonásaiban azonban mégis figyelemre méltó. 70 Giesswein Sándor hosszabb ideig az Országgyűlés Munkásügyi Bizottságának elnöki posztját is betöltötte. 71 Mailáth József-. Szocziálpolitikai tanulmányai és beszédei. Budapest, 1903. 104-123; Mailáth József-. A gazdatársadalom szocziális föladata. Magyar Gazdák Szemléje, 1906. szeptember, 1-17. 72 1906-ra még Mailáth véleménye is némiképp megváltozott, s — ha nagyon szűk körben is — elfogadta az állami beavatkozás jogosultságát, akkor, „ha magánérdek vagy osztályérdek, a gazdasági hatalom védelméről van szó". (Köztelek, 1906. január 17.)
