Századok – 2003
KÖZLEMÉNYEK - Bordás-Giesz István: 1939: Kárpátalja. Kárpátalja területi és történeti földrajzi összefoglalása 159
1939: KÁRPÁTALJA 165 niszter, Ciano gróf 1938. november 9-én közölte a római magyar nagykövettel, hogy tekintettel az ilyen irányú német politikai irányvonalra nem támogatja a kárpátaljai magyar törekvéseket. Emiatt a rutén kérdés akkortájt lekerült a nemzetközi napi politika színteréről. A magyar katonai vezetésben felmerült már az első bécsi döntést követően, hogy ha kell, akkor fegyveresen is készek Kárpátalját felszabadítani. (Ehhez kért Lengyelországtól katonai támogatást a magyar vezérkar. A lengyelek viszont csak szabadcsapatokat ígértek). 1938. november 20-án a Felvidéki Magyar Hírlap címlapján közölte, hogy a Ruszin Nemzeti Tanács rendfenntartás céljából magyar csapatokat hív be. Tette ezt azért az illető újság, mivel két nappal korábban a rendkívüli minisztertanács Budapesten elhatározta a katonai támadást Kárpátalja egész területére vonatkozóan. Német-, és Olaszország ezekre a lépésekre válaszként határozott hangú tiltakozó jegyzéket küldött a magyar kormánynak, ellenezve Kárpátalja katonai megszállását. Ennek hatására a magyar minisztertanács egy időre letett erről a szándékáról. A lengyel sajtó álláspontja ebben a helyzetben az volt, hogy a Ruténfóld Északkelet-Európa új Macedóniájává válhat, hiszen sem a lengyel, sem a román vagy a magyar politika nem nézheti tétlenül a pánszláv (akkoriban szovjet) befolyás Kárpátokon belüli érvényesülését és megmaradását. Ezért szerintük az az állapot, amelyet e tekintetben a müncheni egyezmény statuált, csak átmeneti lehet. Ezt az elvet juttatták érvényre a rutén nép emigrációba kényszerült vezérei is, például Fenczik volt rutén miniszter. Fenczik a magyar rádióban (1939. októberében) két ízben is leszögezte a rutén nép önrendelkezési elvének jogosultságát és azt az óhaját, hogy a rutén nép egyöntetűen Magyarországhoz kíván csatlakozni, nemcsak politikai okokból, hanem azon határozott gazdasági megfontolások alapján is, mely szerint a Ruténfold fogyasztópiacát jelentő két nagyváros, Munkács és Ungvár Magyarországhoz került. Ennek következtében a rutén nép kulturális és gazdasági bázisa kiesett a Kárpátorosz nép hatásköréből és életteréből. Ennek távolabbi hatását Fenczik úgy jellemezte, hogy az a ruténság lassú, de feltartóztathatatlan elsorvadásához fog vezetni.1 5 Eközben diverzáns tevékenység folyt Kárpátalján, melynek célja olyan légkör teremtése volt, mely indokolttá tette volna a magyar csapatok bevonulását. 1939. január 6-án kevéssé ismert katonai támadás érte az ekkor már magyar Munkácsot. Cseh reguláris csapatok Munkács Oroszvég nevű külvárosába behatoltak és a belvárost ágyútűz alá vették. Páncélozott gépjárművek támogatták a gyalogsági támadást gépfegyverek és golyószórók fedezete mellett. A teljességgel váratlan támadást a csökkentett számú munkácsi magyar helyőrség a város lakosságának támogatásával visszaverte. (Az incidens során hét halálos és kilenc sebesült maradt hátra magyar részről). A magyar ügyvivő azonnal tiltakozását jelentette be a prágai külügyminisztériumban. Ugyanakkor a magyar követségek útján informálta a munkácsi támadásról a római, párizsi és londoni kormányokat is. Krno követ (a cseh kormány nevében) sajnálkozását fejezte ki és kijelentette, hogy véleményük szerint csak egy helyi incidensről volt szó. Egyúttal egy magas rangú vezérkari tisztet küldtek ki, hogy véget vessen a támadásnak. Javaslatot 15 Külügyi Szemle (1939) XVI. 1. - Budapest, 82 - 84. 83.
