Századok – 2003

KÖZLEMÉNYEK - Varga E. László: Orlowski budapesti lengyel követ tárgyalásai a kormányzóval 1938/39-ben 123

ORLOWSKI BP-I LENGYEL KÖVET TÁRGYALÁSAI 149 Az aggodalom intenzitását fokozza az a tudat is, hogy Magyarország vélt tragikus sorsának bekövetkezése tulajdonképpen befejezné Lengyelország teljes bekerítését. Le kell azonban szögeznem, hogy ezek a hírek a kormányhoz közelálló saj­tóban legfeljebb múló regisztrálásra találtak, publicisztikailag azonban nem fej­tegették őket. Hasonlóképpen a hivatalos körökkel való érintkezésem kapcsán sem vonták eddig kétségbe, hogy Magyarország függetlenségét és önállóságát meg­őrzi. E körökbe csupán egy alkalommal, a magyar választások után a szélsőjobb oldal előretörése10 7 kapcsán volt módomban olyan távoli célzást észlelni, amelyből aggodalom csendül ki. Mindezekre azért vagyok bátor e helyt Nagyméltóságod magas figyelmét felhívni, hogy egyidejűleg módomban legyen hangsúlyozni, hogy minden olyan, a miniszterelnök úr10 8 , vagy Nagyméltóságod részéről elhangzott kijelentés, amely Magyarország önállóságát, politikájának függetlenségét és azt hangoztatta, hogy bármely, határaink ellen intézett támadásnak fegyveresen állunk ellen, itt eddig is a legjobb benyomást keltette és politikai helyzetünket a lengyel tényezők előtt jelentékenyen megerősítette. A kormányzó úr Őfőméltósága az országgyűlés ün­nepélyes megnyitása alkalmával tartott államfői beszédének Lengyelországra vo­natkozó passzusa10 9 , valamint független politikánkra és az ősi alkotmányhoz való ragaszkodásunkra vonatkozó részei pedig a legmelegebb visszhangot váltották ki a lengyel sajtó és közvélemény részéről. Levéltári jelzet: MOL К 63 küm.pol. 1939-17/7-3200 Eredeti jelentés Kristóffy sk. aláírásával. 9. ORLOWSKI BUDAPESTI LENGYEL KÖVET JELENTÉSE BECK KÜLÜGYMINISZTERNEK 52/4/W/25 Budapest, 1939. június 18. Másolatot kapja: Küm. P III. о. Titkos! Csáky külügyminiszter f. hó 16-án nálam reggelizett és elmondta a francia követtel11 0 lefolytatott megbeszélését, akivel azt közölte, hogy elszigetelt lengyel­német konfliktus11 1 esetén Magyarország mindkét harcoló féllel szemben megőrzi legszigorúbb semlegességét. Ellenben európai háború esetén helyzete nagyon nehéz lesz, és sajnos meg kell állapítania, hogy Anglia és Franciaország közömbös 107 Az 1939.májusában, az általános titkos választójog alapján megtartott országgyűlési válasz­tásokon a Nyilaskeresztes Párt 31, a többi hasonló eszmeiségű párt mandátumaival együtt a szél­sőjobb összesen 49 mandátumot szerzett. 108 A magyar miniszterelnökről, Teleki Pálról van szó. 109 Az 1939. június 10-re összehívott országgyűlés megnyitásakor a kormányzó Lengyelországról a következőket mondotta: „Az évszázados megszakítás után, ismét szomszédunkká vált Lengyelor­szághoz történelmi hagyományok alapján kifejlődött igaz barátság íratlan törvényei fűznek". Haefner István (szerk.) Országgyűlési Almanach az 1939-1944. évi országgyűlésről.Budapest, 1940. 8. o. 110 Franciaország budapesti követe Pierre Guerlet. 111 1939. július 13-án Csáky hivatalos álláspontként közölte Ortowski követtel, hogy elszigetelt német-lengyel konfliktus esetén Magyarország megőrzi jóindulatú semlegességét. Ha a konfliktus világháborúvá alakulna, Magyarországnak teljesen szabad keze van, és semmilyen körülmények

Next

/
Thumbnails
Contents