Századok – 2003

TÖRTÉNETI IRODALOM - Jordán Gyula: Kína története (Ism.: Polonyi Péter) 1470

1470 TÖRTÉNETI IRODALOM Borhi László dokumentumkötete a hidegháborús korszak magyar külpolitikáját feltáró újabb kutatások jelentős eredménye, amely példaként szolgálhat a Magyarország kétoldalú kapcsolatait bemutatni hívatott további iratgyűjteményeknek. A szerző készül az 1970-es évek magyar-amerikai kapcsolataival foglalkozó, majd az 1945-től 1990-ig tartó teljes időszakot felölelő további kötetek megjelentetésére. Várjuk tehát a folytatást. Kecskés Gusztáv Jordán Gyula KÍNA TÖRTÉNETE Budapest, Aula Kiadó, 1999. 570 o. Az Aula Kiadó 20. századi sorozatában megjelent, világos tagolású, az alapvető tényeket szakavatottan ismertető kötet hézagpótló: ez az elmúlt század kínai történelmének magyar nyelven hozzáférhető első igazi tankönyve. Nem véletlen, hogy a különböző részkérdésekben eddig is gyakran publikáló szerző maga is egyetemi oktató. Jordán gazdag tudásanyaggal rendelkezik, s munkájában főként angol és orosz, vagy éppenséggel magyar nyelvre fordított kínai dokumentumokra támaszkodik, illetve az előbbi három nyelven íródott szakirodalmat használ fel. A dokumentumokat kritikusan kezeli, ha pedig a szakirodalomban ellentétes értékeléseket talál, ismerteti az eltérő álláspontokat, de a döntést gyakran az olvasóra bízza. így például az a bevezetőben megpendített kérdés sem kap teljesen egyértelmű választ, hogy az utolsó három évszázad Kínáját stagnáló, vagy csupán a világhoz viszonyítottan elmaradó országnak tekinti-e, bár ezúttal úgy tűnik, hogy maga inkább az utóbbi felé hajlik.( 11-12. old.) Ám legyen bárhogy is, a 20. század elején az ország előtt álló feladatot világosan látja: „A társadalmi, gazdasági és hatalmi válság hatására a hazafias erők, a társadalmi elit egyre meghatározóbb részei kezdték keresni a megoldást, az ország modernizálásának lehetőségét." (26.old.) A monarchiát megdöntő 1911. évi forradalom azonban egyben az ország egységét is szétrombolta: „Szilárd központi hatalom hiányában a katonai erő vált az egyik legfontosabb politikai tényezővé és hatalmi forrássá, az ország militarista kiskirályságok tömegére kezdett széttagolódni." (30. old.) Az ország a Kuomintang párt uralma alatti egyesítéséért vívott harcban és az új hatalom az 1937. évi japán támadás előtti „nankingi évtizedében" a Kínai Kommunista Pártot a kínai történetírói gyakorlattól eltérően (ám a nemzetközi gyakorlatnak megfelelően) mellékszereplőként mutatja be, hiszen az is volt.. A II. világháborúval foglalkozó időszak tárgyalása is kiegyensúlyozott, csupán a címe félreérthető („Háború Japán ellen"), elvégre nem Kína támadta meg Japánt, hanem éppen fordítva. A kommunista hatalomátvételt megelőző harmadik polgárháborúval kapcsolatban jogosan szögezi le, hogy az távolról sem csupán katonai kérdés volt: „A KMT vereségéhez nagyban hozzájárult, hogy a 40-es évek második felében a társadalom többsége szemében elveszti össznemzeti jellegét, szúk csoportérdek képviselőjének tűnik, ugyanakkor megjelentek új politikai erők, amelyek a kínaiak többsége szemében inkább tarthattak igényt az össznemzeti érdek kifejezésére." (127.old.) Annál nehezebb viszont egyetérteni azokkal a fejtegetésekkel, amely szerint a rendszer korrupt volta nem jelentett olyan súlyos tehertételt a Kuomintangnak. Nem meggyőző bizonyíték, hogy lám, a kommunista párton belül jelenleg tapasztalható korrupciós jelenségektől sem omlik össze a rendszer, megszokott dolog ez arrafelé. (159. old.) Az új hatalom konszolidálása feltehetően az ismertetettnél nagyobb belső vitákkal járt, ezek az anyagok azonban ma még hozzáférhetetlenek a kutatók számára. Nem ártott volna tehát kevésbé kategorikus megfogalmazásokat használni. A kommunista párt által végrehajtott földreform kapcsán pedig célszerű lett volna világosan megfogalmazni, hogy mivel voltaképpeni nagybirtok nem létezett, ez a megművelés módján mit sem változtatott, csupán annyi történt, hogy a földbirtokosnak fizetett bérleti díjat az államnak fizetett mérsékeltebb adó váltotta fel. (176-177. old.) A koreai háború a korszak végére helyezése itt azért zavaró, mert valójában arról van szó, hogy a hadicselekmények alig félesztendős szünet után folytatódtak, s Kína a konfliktusba történő — egyébként nem egészen önszántú — belépése nemcsak ezt a három évet, de a következő két évtizedet is alapvetően befolyásolta.