Századok – 2003

TÖRTÉNETI IRODALOM - Jordán Gyula: Kína története (Ism.: Polonyi Péter) 1470

TÖRTÉNETI IRODALOM 1471 A kollektivizálás felgyorsításával kapcsolatban Jordán a fő okot a mezőgazdaság árutermelő képességének fokozásában látja (208. old.), e sorok írójának véleménye szerint viszont Mao-t elsősorban az aggasztotta, hogy a jómódúbbá váló szegényparasztok elveszítik forradalmi lendületüket, s ilyen körülmények között nem lehet fanatizálni az embereket a termelés ugrásszerű emelése érdekében, amire a vezetésnek a szocialista táboron belüli befolyása növelése érdekében lett volna szüksége. A szabad vitákat engedélyező „száz virág" mozgalom, majd a .jobboldal elleni kampány" viszonyát a szerző részletesen tárgyalja, de a rendelkezésére álló adatok alapján egyértelműbben kellett volna megfogalmazni: bizony az 1956. évi magyar események képezték a választóvonalat. (227-231.old.) Bár a „nagy ugrás", a „kiigazítás" és a „kulturális forradalom" tizennyolc évének (1959-1976) szentelt két fejezet 139 oldala a kötet szövegrészének közel egyharmadát teszi ki, a szerkesztési elvek következtében, amely a külpolitikát a fejezetek végére teszi, nem ad igazán meggyőző képet a folyamatokról, hiszen Kína külvilágról alkotott képe az adott időszakban a belpolitikával szoros kölcsönhatásban van, még akkor is, amikor magának az országnak a diplomáciai tevékenysége néhány évig formálisan is szinte szünetelt. A belpolitikai részben pedig a „kiigazításinak a „nagy ugrás"-hoz csatolása következtében nem tűnik eléggé ki, hogy 1949 után — ha nem is egyértelmű megfogalmazásban — lényegében véve két lehetséges fejlesztési irányvonal, egy józanabb, a differenciálódást elősegítő és egy elvakult, a társadalom egyenlősítésére törekvő feszül egymásnak, s hol egyik, hol másik kerekedik felül. A szerzőnek az a véleménye pedig, hogy „nem nagy túlzás, ha azt mondjuk, hogy a 'kulturális forradalom' végig elsősorban városi jelenség maradt", erősen vitatható. (329. old.) Ku Hua magyarul is hozzáférhető „Hibiszkuszháza" című regénye inkább az ellenkezőjéről győzheti meg az olvasóit. Az ,,okozat"-ot" jelentő „eredő" szó „ok"-ként való használatát (mégpedig alfejezet címben) a szerkesztőnek kellett volna kigyomlálnia. A Mao halála utáni időszakot tárgyaló rész tárgyszerű visszafogottsága annál is indokoltabb, mert már a kötet megírása után is jelentek meg olyan dokumentumok, amelyek sok mindent más megvilágításba helyeznek, például a Tienanmen téri eseményekkel kapcsolatban. E sorok írója azonban Teng Hsziao-ping-nek a hadsereg Tienanmen téri erőszakos fellépését védelmező kijelentését sem értelmezi úgy, hogy a vezetés szándékosan radikalizálta a fiatalokat, hogy azután kellő határozottsággal lecsaphasson rájuk, inkább a Jordán által is említett belső megosztottságukat tartja a hosszú hezitálás fő okának, s Teng kijelentésében is főleg a döntés felelősségének az idős, konzervatív vezetőkre hárítását látja. A szerzővel persze egyet lehet érteni, hogy ezekben a kérdésekben a kínai politika még nem mondta ki a végső szót. (426. old.) A téma iránt érdeklődő magyar olvasók nagy nyeresége lenne, ha egyszer Jordán Gyula hasznos kötetének az utóbbi évek eseményeire is kiterjedő, kibővített kiadása is elkészülne. Polonyi Péter