Századok – 2003

TÖRTÉNETI IRODALOM - "Válságos évtized": Budapest-Washington 1957-1967 (Ism.: Kecskés Gusztáv) 1467

TÖRTÉNETI IRODALOM 1469 részvételért bebörtönzöttek szabadon bocsátását szabta feltételül, amit a hivatalos Magyarország, mint a belügyekbe való beavatkozást, visszautasított. 1962-re azonban mégis megszületett a szovjetek által is helyeselt titkos megállapodás. Ennek következtében 1962 decemberében amerikai javaslatra lekerült a magyar kérdés az ENSZ Közgyűlésének napirendjéről, 1963 áprilisában pedig Magyarországon nagyarányú amnesztiát hirdettek. Az 1964 tavaszától számítható harmadik periódust a könyv szerint a két ország közti kapcsolat további fellendülése jellemzi: gazdasági, politikai és kulturális kérdésekben egyaránt megindult a párbeszéd. 1964. december elején pedig sor került Dean Rusk amerikai és Péter János magyar külügyminiszter személyes tárgyalására. A találkozó jelentőségét mutatta, hogy hasonló szintű kontaktusra a magyar kormányküldöttség 1946-os washingtoni látogatása óta nem volt példa. A két politikus a vietnami háborúval kapcsolatos magyar közvetítési kísérlettel összefüggésben a későbbiekben többször is találkozott. Borhi László szerint azonban a magyar és az amerikai fél által egyaránt szorgalmazott közeledés ellenére sem történt meg a kapcsolatok teljes rendezése: a könyv által 1967-ig feldolgozott korszakban sem a Mindszenty-ügy, sem a vagyonjogi kérdések nem oldódtak meg. A rendelkezésére álló dokumentumok segítségével a kötet összeállítója megpróbálta meghatározni, hogy milyen helyet foglalt el Magyarország a közép-kelet-európai régióban az amerikai külpolitika koordinátarendszerében. Amint korábban is említettük, az 1956-os forradalom vérbefojtása nyomán a térségen belül a magyar kormánynak volt a leghűvösebb a viszonya az Egyesült Államokkal. A kádári reformok következtében azonban 1964-re Magyarország megítélése lesz a legkedvezőbb: „Magyarország talán minden más csatlósnál messzebbre ment a kommunista rendszer desztalinizációjában, és az ilyen irányú változás folytatódik", - idézi megállapításának illusztrálására Borhi László Johnson elnök nemzetbiztonsági tanácsadójának feljegyzését. A szerző azt is hangsúlyozza ugyanakkor, hogy mindennek ellenére a magyar-amerikai kapcsolatok színvonala 1967-re csak az Egyesült Államoknak a régió többi államával fenntartott viszonyának szintjét érte el. Ennek okát pedig abban látja, hogy Washington számára a kétoldalú kapcsolatok igazi sarkköve nem a belpolitika liberalizálódása, hanem a Szovjetunióhoz fűződő viszony volt. Moszkvától függetlenedő külpolitikája miatt részesítették tehát nagyobb elismerésben Ceausescu jóval diktatórikusabb rendszerét. És ezzel elérkeztünk ahhoz az ellentmondáshoz, ami a magyar és az amerikai vezetés egymással ellentétes szándékai miatt szűk határt szabott a mindkét fél által óhajtott közeledésnek. Eltérők voltak ugyanis a célok. A Kádár-kormányzat a tartós kelet-európai szovjet jelenlét elfogadtatását és a krónikus devizahiánnyal küszködő gazdaság bajainak enyhítésére a kereskedelem fejlesztését kívánta. Az amerikaiak viszont a gazdasági, politikai és kulturális kapcsolatok javítását a kelet-európai, így a magyar kommunista rendszer fellazítására és végső soron megszüntetésére igyekeztek felhasználni. E törekvésekkel egyébként a magyar vezetők tökéletesen tisztában voltak. Borhi László a washingtoni magyar ügyvivőtől származó következő idézettel támasztja alá e megállapítás igazságát: „igyekeznek a népi demokratikus országokban javítani pozícióikat [Sic!], szélesíteni tömegbefolyásukat, amennyiben módjában áll, éket verni az adott ország és a Szovjetunió közé, és mint Lengyelország esetében, gazdasági segítséget nyújtani azzal a kimondott szándékkal, hogy előmozdítsa a függetlenebb politikai irányvonal kialakulását és kifejlődését." A szerző tehát széles forrásbázisra támaszkodva, több nézőpontból és igen árnyaltan mutatja be a vizsgált korszak magyar-amerikai kapcsolatainak történetét. Kimaradt azonban annak vizsgálata, hogy az amerikai politika hogyan befolyásolta a többi nyugati ország, elsősorban Nagy-Britannia és Franciaország álláspontját Magyarország kapcsán, illetve hogy milyen két- és többoldalú egyeztetésekre került sor köztük ebben a témában. Hiányzik továbbá a bevezető tanulmány végén az összegzés, amely elhelyezné az 1957-től 1967-ig terjedő időszakot a két ország kapcsolatainak 1945 és 1990 közti történetében. Az 1960-as évek elején zajló titkos magyar-amerikai tárgyalások egyes homályos részleteinek tisztázásához Borhi László a kötet tanúsága szerint nem használta az oral history módszerét. Érdemes lett volna ugyanis interjút készítenie az ügyben kulcsszerepet játszó Radványi Jánossal, Magyarország egykori washingtoni ügyvivőjével és Polgár Dénessel, az MTI képviselőjével. A tartalmi erényeken túl figyelmet érdemel a kötet igényes, vonzó, a mondanivalóval szoros egységben lévő borítója, áttekinthető szerkezete és a szerző szövegeinek világos stílusa. A bevezető tanulmány és a közzétett dokumentumok felhasználhatóságát növeli a gondosan elkészített jegyzetapparátus, valamint a Függelékben elhelyezett Életrajzi adatok és a névmutató. Egy a kétoldalú kapcsolatokat bemutató kronológiai vázlat és részletes bibliográfia talán már szétfeszítette volna a könyv kereteit.