Századok – 2003

KÖZLEMÉNYEK - Polyák Péter: A "keleti élettér" hitleri germanizálása 1365

A „KELETI ÉLETTÉR" HITLERI GERMANIZÁLÁSA 1369 német fennhatóság alá vonták. Warlimont végtelen cinizmussal eljátszott azzal a gondolattal is, hogy Leningrád kapitulálása után felajánlhatnák az „emberbarát Rooseveltnek", hogy a „város lakosságát semleges állam hajóin és a Vörös Kereszt felügyelete alatt, élelmiszerrel ellátva a saját földrészére szállítsa". Ezt Warlimont persze csak propagandisztikus ajánlatnak szánta, mivel tisztában volt ezen elképzelés lehetetlenségével. Mindent mérlegelve Warlimont végül arra a következtetésre jutott, hogy „Leningrádot egyelőre hermetikusan le kell zárni", hogy aztán „fegyveres terrorral és éhínséggel megérlelhessük". A várost a szovjet védőrséggel együtt magára hagyták volna a télre. Majd: „Tavasszal aztán betörünk a városba (ha a finnek ezt hamarabb megteszik, nem emelünk kifogást), kivezetjük azt, ami még él Belső-Oroszországba ill. fogságba, robbantásokkal a földdel tesszük egyenlővé Leningrádot és átadjuk a Névától északra fekvő területet a finneknek". Warlimont felettese, Alfréd Jodl tábornok, az OKW hadműveleti törzsének vezetője és Hitler első számú katonai tanácsadója, 1941. október 7-én — egyértelműen Hitler gondolatait tolmácsolva — azt közölte a szárazföldi haderőnem főparancsnokával, Brauchitsch tábornaggyal, hogy a német katonáknak nem szabad Leningrádba bevonulniuk, mivel komolyan feltételezhető, hogy a szovjetek aláaknázzák, mielőtt feladják, és a német megszálló erőknek egyébként is járványveszéllyel kell számolniuk. Jodl felelőtlenségnek tartotta azt, hogy német katonák életét veszélyeztessék szovjet városok vagy azok lakossága megmentéséért, emellett azon véleményének adott hangot, mely szerint „minél nagyobb számban menekül a szovjet városok lakossága Oroszország belseje felé, annál nagyobb lesz a káosz Oroszországban, így annál könnyebb lesz a megszállt keleti területek igazgatása és kiaknázása". A végső döntés tehát a bekerítés és kiéheztetés lett, amit Hitler 1941. november 8-án, a müncheni „sörpuccs" évfordulója alkalmából tartott emlékbeszédében nyilvánosan meg is hirdetett: Leningrádban az ellenséget kiéheztetjük" - a bejelentést a sajtóbeszámolók szerint viharos éljenzéssel fogadták.8 Fenti gondolatmenetet követte Hitler nevezetes 1941. október 12-i parancsa is, mely már Moszkva elpusztítására is vonatkozott: „A Führer ismét úgy döntött, hogy Moszkva kapitulációja nem fogadható el... Ahogy Kijevben időzített robbantásokkal a legsúlyosabban veszélyeztették csapatainkat, Moszkva és Leningrád esetében még fokozottabban számíthatunk erre...Súlyos járványveszélyre is számítani lehet... Ezért egyetlen német katona sem léphet be ezekbe a városokba. Aki a várost a vonalainkkal szemben akarja elhagyni, azt tűzerővel kell visszafordítani. Olyan kisebb, el nem zárt réseknek viszont, melyek lehetővé teszik a lakosság Belső-Oroszországba történő kiáramlását, csak örülhetünk. Minden más városra is érvényes, hogy bevételük előtt tüzérséggel és légitámadásokkal morzsoljuk fel őket és lakosságukat menekülésre kényszerítjük. Nem vállalhatjuk azt, hogy német katonák életét vessük be orosz városok tűzvésztől való megóvásáért vagy hogy lakosságukat a német haza rovására élelmezzük. A zűrzavar Oroszországban annál nagyobb lesz, és a megszállt keleti területek közigazgatása és kiaknázása is annál könnyebb lesz, minél inkább Belső-Oroszországba menekül a szovjet-orosz városok lakossága."9 Hitler tehát Moszkvát is be akarta keríteni, ki akarta éheztetni, majd tüzérséggel és légierővel történő lerom-8 Dallin 1958, 89-90. 9 KTB OKW I. köt., 1070.