Századok – 2003

KÖZLEMÉNYEK - Tilkovszky Lóránt-Weidinger Melinda: Magyar memorandum és német válasz. A Duna-medencei kisebbségi problematikáról; 1931-ben 1333

MEMORANDUM A KISEBBSÉGI KÉRDÉSRŐL 1931-BEN 1363 Ami minket az új birodalomban az állami szétválasztottságra kényszerít, — a két nagyhatalom meghasonlottsága és az idegen vér az egyikben, — többé nem akadály az Osztrák-Magyar Monarchia szövetségének felbomlása óta. Német-Ausztria [Deutschösterreich] tud és akar is beilleszkedni a Német Birodalomba, ahogy a többi tagállam is. És Német-Ausztrián keresztül vezet a dunai-út dél-keletre, új német tettekhez!" Gross úr ezen gondolatmenete nem igényel kommentárt! Magyar társadalmi körökben, sőt kormánykörökben is nehezen fogható fel, milyen célt szolgálna a magyarországi németség fáradságos egybefogása egy külön, magában álló és a magyarságtól elzárt népközösségben. Német népi öntudatukat nem vesztették el a magyarországi németek, ettől az öntudatuktól megfosztani őket sem a magyar társadalomnak, sem a kormánynak nem jut eszébe. Nemzetközi és államközi szervezetekben is gyakran találkozni magyarellenes áramlatokkal és tendenciákkal. A legközelebbi múltból egy példa az Egyházak Barátsági Munkájának Világszövetsége (Weltbund fúr die Freundschaftsarbeit der Kirchen) legutóbbi szeptemberi ülése Graz-ban. A cseh küldött ott a magyarokat indulatos beszédében támadta. Egyes német résztvevők — közöttük a Gustav Adolf Egyesület tagjai — támogatták őt ebben, szomorúan példaszerű módon, ahelyett, hogy a csehszlovákiai német kisebbség panaszaira gondoltak volna. Gyönyörködtető kép a francia küldöttek számára! Általánosságban és összefoglalóan megállapítható, hogy a különböző egyesülések és szerveik, amelyek a külföldi németség problémájával foglalkoznak, ahogy a sajtóorgánumok is, amelyek befolyásuk alatt állnak, a dunai-németek kérdését egészen mechanikus szempontból tárgyalják. Ezt a kérdéskomplexumot egész egyszerűen kiemelik abból a történelmi háttérből, amelyből a mai németség a Duna-medencébe egyenesen belenőve él; történelmi talaj ez, amelyen a németek és a magyarok népi élete egymással szorosan és sokszorosan egybe van gyökerezve. E történelmi adottságot tekintve egészen megfoghatatlan, hogyan és miért irányul újra és újra olyan élesen a magyarság ellen ezeknek a külföldi német akcióknak és sajtóiknak az éle. A történelmi-politikai gondolkodás nagy hiányáról tanúskodik, hogy a régi Magyarország viszonyait nem az akkoriban uralkodó politikai eszmék szempontjából ítélik meg, sokkal inkább a kisebbségvédelem mai nemzetközi rendszere szolgáltatja az alapot a múltba történő, történelmietlenül kritikus visszapillantáshoz. A magyar kormány azt akarja láttatni — s ebben a viszonyok pontos ismeretére támaszkodik közvetlen közelről —, hogy minden az imént röviden tárgyalt vonatkozásban átfogó változást kell elérni. Mégpedig a célból, hogy a magyarok és németek közti testvéri kapcsolat zavartalanul és korlátlanul megőrződjön, és hogy a német kisebbség minden kulturális intézményének kiépítését zavartalan békében megvalósíthassa, amelyeket népi karakterének megóvásához és népi érdekeinek előmozdításához szükségesnek ítél. Itt — mondhatni — egy kisebbségpolitikai-pszichológiai problémáról van szó, amely minden oldalt kielégítő módon oldható meg, ha bizonyos zavaró jelenségeket alkalmas előkészületek révén kikapcsolnak. A magyar kormánynak az a szándéka — és képesnek is érzi magát erre —, hogy az iskolakérdést, mint a német kisebbség minden más problémáját