Századok – 2003

KÖZLEMÉNYEK - Tilkovszky Lóránt-Weidinger Melinda: Magyar memorandum és német válasz. A Duna-medencei kisebbségi problematikáról; 1931-ben 1333

1362 TILKOVSZKY LÓRÁNT - WEIDINGER MELINDA csak a legkevésbé is zaklatnák. Ez az egész kérdés lényege. Hogy kisebbségpolitikai tevékenységét társadalmi részről bizonyos kritika érte, azért ésszerűen nem vonhatók felelősségre a hatóságok. Hiszen azok — sajátosságukból adódóan a köznyugalom és rend, a társadalmi béke megőrzői lévén — minden esetben arra törekszenek, hogy az esetleges társadalmi ellentéteket — amennyiben hatalmukban áll — lehetőség szerint elsimítsák. Nem szabad csodálkozni azon, hogy a magyar társadalom, az efajta esetek ilyen kezelését látva a német sajtó részéről, a német-magyar barátság iránti szimpátiájában nem nagyon érzi magát megerősítve. Kiváltképp azért, mert a magyarok, némelyek közöttük saját fájdalmas tapasztalatból, nagyon jól értesültek a számtalan zaklatásról, amelyeket az utódállamok hatóságai azon személyekkel szemben alkalmaznak, akiknek a társadalmi tevékenysége nekik nem tetsző. Nehezen hallgatható el, hogy a maradék Magyarország társadalmi körei a magyarországi német kisebbségi kérdés oly gyakori igazságtalan megítélését növekvő nyugtalansággal és bizonyos izgatottsággal érzékelik. Nem szabad elfelejteni, hogy a magyarság még élénken emlékezik a Habsburg-ház egyes uralkodóinak germanizáló törekvéseire; hogy még nem olyan távoliak azok az idők, amikor a magyar hadseregnek csak egy kisebb része kapta meg nagy üggyel-bajjal a magyar vezényleti nyelvet. A magyar kormány mindent elkövet, hogy csitítsa ezt az idegességet. De nagy nehézségeket kell legyőznie, főképp mivel egyes — el kell ismerni: nem hivatalos és nem mérvadó — német körök azon felfogást vallják, hogy a magyarság sorsa az eltűnés a nagynémet érdekszférában. Hogy mily élénken reagál a magyar társadalom az ilyen rohamokra — nyilvánvalóan a magyar probléma német részről kevéssé szerencsés felfogása következtében, — arra jellemző, hogy felhívták a kormány figyelmét Wilhelm Gross úr (egyike a német iskolaegylet alapítóinak) - egy nemrégiben megjelent cikkére. Ez az írás iskolapéldája annak, hogyan nem szabad kezelni — német érdekből — a dunai-németek problémáját: „A teljesen német emberekhez tartozik az észak- és délnémeteken kívül az Ostmark [Ausztria] németje is, az ő lágyabb, melegebb érzelmű lényével. De fontos ő a külpolitikai feladatok számára is, amelyek az Anschluss révén nyílnak meg. Az ausztriai németség azonban sajátos jellege folytán arra is hivatottnak látszik, hogy a népeknek, amelyek a mi kultúrkörünkhöz csatlakoznak — és ezek mindenek ellenére még ma is szomszédaink keleten — megkönnyítsék az átmenetet az új, számukra szokatlan formákba." így hangsúlyozta ezt teljes joggal a németmagyar költő, Adam Müller-Guttenbrunn, „A német munka dicsőségcsarnoka az Osztrák-Magyar Monarchiában" (Ruhmeshalle deutscher Arbeit in der österreichisch-ungarischen Monarchie) című munkájában. Itt dél-keleten [im Südosten] van meg az adott talaj népességtöbbletünk — kézi-és szellemi munkások — és iparunk vállakozószelleme számára. „Németek keletre!" — figyelmeztet fáradhatatlanul egy másik hűséges Ekkehard-ja a német népnek, a kárpátnémetek előharcosa, R.E Kaindl, történelemkutatóként is: —jövőnk mindenekelőtt ott van, ahol koloniális talajon, mint ahogy a birodalomban a vezető állam, Poroszország, úgy még ő előtte is a másik német nagyhatalom, Ausztria, az osztrák császárállam nőtt ki, évszázadokra államfőt adva az egész német birodalomnak.