Századok – 2003

KÖZLEMÉNYEK - Varga E. László: Orlowski budapesti lengyel követ tárgyalásai a kormányzóval 1938/39-ben 123

132 VARGA E. LÁSZLÓ lengyel-magyar határ létrejötte nem függött össze. Csehszlovákia felbomlásakor 1939. márciusában a két kormány és a közvélemény örömére ez bekövetkezett. A német kormány, miután Beck az ismételt meghívás44 ellenére sem jelent meg Berlinben, rövidesen a fegyveres megoldás mellett döntött. Ezután lavina­szerűen követték egymást az események, az ok-okozati összefüggésekben minde­gyik fél a másikat okolta, illetve saját lépését a másikéval igazolta. Beck 1939 április elején Londonban tárgyalt. Éppen akkor, amikor vonattal átutazott Berli­nen, a német hadsereg főparancsnoksága megkapta a feladatot a Lengyelország elleni katonai fellépés kidolgozására. Egy nappal azután, hogy Beck elutazott Lon­donból, a tárgyalások eredményét írásba foglalták, mely szerint Lengyelország és Nagy-Britannia kész egymással kölcsönös segítségnyújtási szerződést kötni. A lengyel történetírás ezt garanciális egyezménynek nevezi.4 5 A német vá­lasz 1939. április 27-én érkezett meg. Felmondták a lengyel-német megnemtáma­dási egyezményt. Hivatkozási alapul a londoni tárgyalások szolgáltak.4 6 Mindkét országban folytatódtak a katonai előkészületek. A lengyel kormány folytatta a szakaszonkénti részleges mozgósítást. Megkezdték a hadsereg magasabb egysé­geinek háborűs létszámra emelését, majd háború esetére kijelölt helyüket elfog­lalták a határ mentén4 7 . A lengyel kormány egyre több hírt kapott, — egyiknek sem adott hitelt, — hogy a németek meg fogják támadni, és arról is, hogy a Szovjetunió és Németország megegyezése lehetséges. Ebben a nemzetközi hely­zetben került sor a kormányzó és Orlowski követ általunk ismert 1939. május 10-i és május 26-i megbeszéléseire. Az első megbeszélésről nem maradt fenn a követ jelentése, ha egyáltalán készített erről kormányának írásbeli jelentést. Inkább az a valószínű, hogy olyan bizalmas tartalmú volt a május 10-i audiencia, hogy erről Orlowski csak szóban jelentett Varsóban Beck külügyminiszternek. Ezt valószínűsíti az is, hogy május 18-án Varsóban volt, ahol Beck külügyminiszterrel és Szembek államtitkárral48 44 Szembek i.m. T.IV 527. tájékoztatás a Lipski-Ribbentrop megbeszélésről 1939. március 23. 45 Az egyezmény szövege Szembek i.m. T.IV 716-718. és DBFE Third series, Vol. V Doc. No.16. Az aláírók Raczynski Edward londoni lengyel követ és Cadogan Alexander, a brit külügyminiszter állandó helyettese. Az aláírás dátuma 1939. április 7. A végleges kölcsönös segítségnyújtási szerző­dést, titkos záradékkal 1939. augusztus 25-én írta alá Raczynski és Halifax külügyminiszter. Az egyezmény azonnal életbe lépett. Lengyel és angol nyelvű változata Szembek i.m. T.IV 764-769.0. 46 A német kormány jegyzéke a lengyel kormánynak 1939. április 27-én Szembek i.m. T.IV718-723.0; a lengyel kormány válaszjegyzéke 1939. május 5-én: Monitor Polski 104.SZ. 1939. május 6. 47 Részleges mozgósítást négy ízben hajtottak végre. 1939. március 23-án, augusztus 13, 23, és 27-én. A terv szerint a fegyveres erők háromnegyed részét nem nyilvánosan mozgósították, ebben négy hadosztályt részben nem nyilvánosan. Az általános mozgósítás csak hét gy.ho.-t, a ho. tüzérsé­gen kívüli nehéztüzérséget, a tartalékközpontok, a szolgálatok és a menetbiztosító egységek tagjait érintette. Az általános mozgósítást augusztus 29-én rendelték el, 30-i hatállyal. Éppen elkezdték a plakátokat kiragasztani, amikor Franciaország és Nagy-Britannia varsói követei kormányaik nevé­ben kérték a mozgósítás 24 órával történő elhalasztását, mert Chamberlain Hitlernek írt levelére várták a választ. 48 Szembek Jan, gróf (1881-1945) - Bécsben a Theresiánumot és a Konzuli Akadémiát végezte. 1905-08-ig Boszniában a Landesregierung (tartományi kormány) referense. A szolgálatból saját ké­résére távozott. Nagy önuralom jellemezte, átlagon felüli intelligenciával rendelkezett. Németül, franciául anyanyelvi szinten, románul, magyarul jól beszélt. A Tanácsköztársaság előtt 1919 március 15-én nevezték ki a magyarországi lengyel misszió vezetőjének. Bécsből látta el feladatát, Budapestre csak augusztus 9-én érkezett. Megbízólevelét október 9-én adta át, mint a lengyel kormány delegá-

Next

/
Thumbnails
Contents