Századok – 2003
TANULMÁNYOK - Hornyák Árpád: Magyar-jugoszláv diplomáciai kapcsolatok 1918-1927.Az őszirózsás forradalom és a Tanácsköztársaság 1307
1328 HORNYÁK ÁRPÁD gatással van esélye elcsatolt területei (egy részének) visszaszerzésére. A miniszterelnök ugyanakkor azt is vallotta, hogy a diplomácia a lehetőségek művészete. Ennek jegyében igyekezett a magyar külpolitikát rugalmassá tenni, s addig is, amíg Németország megerősödésével elérkezik a pillanat a revízióra, megpróbálni fellazítani a kisantantot (ez a törekvés kormányzása egész idejére igaz). Ezt a célt kétféleképpen lehetett elérni. Vagy közvetlenül, egy kisantant államnak a szövetségi rendszerből való kiléptetése révén, vagy egy olyan hatalommal való szövetkezéssel, amelynek terveiben a kisantant egy vagy több állama, mint gátló tényező (ellenség) szerepelt. Erre az utóbbi elképzelésre volt példa az 1924-es, végül elmaradt szovjet kapcsolat-felvételi kísérlet, illetve az 1927-ben megkötött olaszmagyar egyezmény. 1926 tavaszától, de legkésőbb nyarától Bethlen a két elképzelés ötvözetével kísérletezett. Egyrészt megkísérelte „elcsábítani" Jugoszláviát a kisantanttöl, másrészt igyekezett megnyerni Magyarországnak Olaszország támogatását, amelyben jelentős szerepet szánt a magyar-jugoszláv közeledés lehetőségének, mint olyan eszköznek, amely alkalmas felkelteni Róma érdeklődését Magyarország iránt. Ennek fényében kell tehát értelmezni Bethlen tervezetét a jugoszlávokkal kötendő külön megegyezésről. Bethlen tervezete elkészítésénél abból indult ki, hogy Jugoszláviát a Magyarországgal való szerződésnél vagy az a gondolat vezérli, hogy hátvédet kapjon Szalonikivel vagy más aspirációival kapcsolatban, vagy pedig az a szándék, hogy a Magyarországgal kötött szerződés révén erősítse helyzetét politikai és hitelügyi szempontból.7 0 A miniszterelnök úgy vélte, hogy amennyiben az első feltevése helyes, úgy van remény, hogy Belgrád elfogadja a tervezetét, míg abban az esetben, ha a második feltételezése igazolódna be, úgy Jugoszlávia beérné azzal, hogy valamilyen szerződést kössön Magyarországgal, és nem törekedne további egyezmények aláírására. Ebből kifolyólag Bethlen feladta a lépésről lépésre haladás elvét, és a kisantant azonnali fellazítását tűzte ki célul. Bethlen ugyanis vélhetően arra játszott, hogy ha a jugoszlávok elfogadják javaslatát, akkor felbomlik a kisantant, ha pedig elutasítják, akkor még mindig ott van Olaszország. Arra valószínűleg nem gondolt, hogy a tervezet belgrádi elutasítása esetén Magyarország eljátszaná annak lehetőségét, hogy folyamatos kacérkodásával, vonakodásával felértékelje Magyarországot Róma szemében, mint ahogy azt szeptember második felétől tette. Khuen-Héderváry Sándor azonban, Kánya Kálmánnal egyetértésben, teljességgel kizártnak tartotta, hogy Belgrád elfogadja Bethlen tervezetét, amely feltételezte, hogy Jugoszlávia szakít a kisantanttal és politikai szövetségre lép Magyarországgal. Hogy a külügyminiszter-helyettes ellenvetései nem maradtak hatástalanok, azt a négy nappal később Genfben Nincic és Walko Lajos magyar külügyminiszter között folytatott megbeszélésen történtek is bizonyítják. A találkozón a jugoszláv külügyminiszter megoldhatónak tartotta a semlegesség, döntőbíróság és megnemtámadás kérdését úgy, hogy az ne sértse Belgrád fennálló egyezményeit. Amikor azonban azt javasolta, hogy dolgozzanak ki egy tervezetet, amelynek mentén haladva a tárgyalások gyorsabb ütemben haladhatnának, Walko egy szóval sem említette, hogy a magyar fél a maga részéről már kidolgozott egy tervezetet. Ehelyett 70 Iratok III. 779.
