Századok – 2003

TANULMÁNYOK - Hornyák Árpád: Magyar-jugoszláv diplomáciai kapcsolatok 1918-1927.Az őszirózsás forradalom és a Tanácsköztársaság 1307

MAGYAR-JUGOSZLÁV DIPLOMÁCIAI KAPCSOLATOK 1918-1927 1315 felváltó Bethlen-kormány folytatni kívánta ugyan az elődje által megkezdett, az utódállamokkal megegyezésre törekvő politikát, de ugyanakkor a majdani revízióról sem tett le. Perspektivikusan egy nagy, ha nem is integrális revízióval számolt, arra számítva, hogy kedvező külpolitikai helyzetben — értve ez alatt Németország megerősödését és segítségét —- Magyarország visszaszerezheti a Felvidéket és Erdély nagy részét, valamint a Bánátot.2

9 Az új magyar külpolitika alakulásában fontos tényezőként kell számításba venni a külpolitika irányítóinak, Bánffynak és különösen a miniszterelnöknek, Bethlennek a származását, gyökereit, illetve politikai múltját. Mindkét gróf erdélyi származású volt, akik Magyarország megváltozott helyzetéhez alkalmazkodva száműzték a Dísz térről a „Ballhausplatz szellemét" — a közös külügyminisztérium nagyhatalmi stílusát és modorát —, és szűkebb pátriájuk, Erdély történetében kerestek és találtak követésre alkalmas mintát az ország külpolitikájának alakításához.30

Az egykor független, két nagyhatalom között lavírozni kényszerült erdélyi fejedelemség bő egy évszázados sikeres fennmaradása követendő például szolgálhatott a hasonló helyzetbe került önálló, de kicsi és meggyengült Magyarország számára. Nem véletlen tehát, ha a két erdélyi arisztokrata magától értetődő természetességgel nyúlt vissza a hagyományos erdélyi diplomáciának a gyenge fél helyzetéből fakadó módszereihez, amelynek alkalmazására az erősebb félhez tartozásához szokott régi politikai elit — legalábbis az első időszakban — képtelen lett volna. Bethlen felhagyott a mielőbbi területi revízió érdekében hol az egyik, hol a másik utódállammal megegyezni kívánó kapkodó külpolitikával. Helyette az ország belső stabilitásának megteremtésére összpontosította figyelmét, és azon volt, hogy biztosítsa az ország kormányzásához szükséges biztos politikai hátteret (1921. december 22.: Bethlen-Peyer paktum, 1922. február 22.: a KNEP egyesítése a Kisgazdapárttal). Ez szükségszerűen együtt járt a külpolitikai aktivitás látszólagos csökkenésével, ami azonban nem jelentette azt, hogy teljesen megszűnt volna (az ország ekkor éri el a soproni népszavazás révén első vitathatatlan külpolitikai sikerét). Inkább arról beszélhetünk, hogy külpolitikai prioritásokat határoztak meg, és ezek megvalósítására összpontosították figyelmüket. Ilyen prioritás volt az ország felvétele a Népszövetségbe, ami jelentős lépést jelentett az ország „egyenjogúsítása" felé. A felvétel a kisantantállamok mérsékelt tiltakozása mellett lényegében zökkenőmentesen történt. Ami Jugoszláviát és Csehszlovákiát Magyarország népszövetségi felvétele ellen hangolta, az feltehetően az a tudat volt, hogy tisztában voltak vele: a népszövetségi tagság védelmet jelent Magyarország számára, s a jövőben nem engedhetnek meg maguknak olyan magatartást vele szemben, mint a két királypuccs alkalmával.31

A jugoszláv kormány emellett Magyarország felvételi kérelméhez való hozzájárulását arra kívánta felhasználni, hogy orvoslást nyerjenek „sérelmei". Belgrád elsősorban az irredenta szervezetek működését Magyarországon, illetve a szövetségesek katonai ellenőrző bizottságának a magyar katonai hatóságokkal szemben elnéző magatartását sérelmezte.3

2 29

Romsics Ignác: Bethlen István külpolitikája. In: Századok 1990/5-6. 579. 30

Uo. 580. 31

Papers II. 806. 32

PRO, FO 371/8910, С 10134/9744/92