Századok – 2003

TANULMÁNYOK - Hornyák Árpád: Magyar-jugoszláv diplomáciai kapcsolatok 1918-1927.Az őszirózsás forradalom és a Tanácsköztársaság 1307

1312 HORNYÁK ÁRPÁD rendelkeztek megbízható adatokkal a térség nemzetiségi összetételére, és mire befutottak a délszláv igazgatás által elrendelt összeírás eredményei, és felmerült, hogy e területeket is jó lenne megszerezni — hiszen a délszlávok aránya lényegesen nagyobb, mint azt hitték, bár koránt sem olyan mértékű, mint azt követeléseikben feltüntették — már késő volt. A békekonferencia által a kérdés tanulmányozásával megbízott román határkijelölő bizottság április 6-án meghozta döntését a magyar-jugoszláv határról, amely lényegében véve az eredeti jugoszláv javaslatot fogadta el. A döntést május 8-án a Külügyminiszterek Tanácsa is jóváhagyta, majd négy nappal később a Legfelsőbb Tanács is rábólintott. Ehhez képest az 1919. augusztus elsején a Legfelsőbb Tanács által meghozott végleges döntés, a Muravidék Jugoszláviának ítélésének kivételével, csak minimális változtatásokat hagyott jóvá Jugoszlávia részére.1

9 A jugoszlávok azonban a véglegesként aposztrofált döntés dacára újabb követelésekkel rukkoltak elő. Égető szénszükségleteik kielégítése miatt októberben kérték Pécset és a környékén található szénbányákat, valamint a nemzetközi hírű geográfus, Jovan Cvijic javaslatára Baranya és Észak-Bácska délszláv többségű, a konferencia által eredetileg Magyarországnak ítélt területeinek elcsatolását. Törekvéseik azonban, amelyek 1919 utolsó negyedévében kiemelt helyet foglaltak el a délszláv békedelegáció párizsi tevékenységében, nem vezettek eredményre. Belgrád csak annyit ért el (leszámítva a békekonferencia által számára jóváhagyott napi 880 tonna pécsi szén szállítását), hogy követeléseivel további két évre megnehezítette a magyar-jugoszláv kapcsolatok normalizálódását. A magyar-román kapcsolatok A tanácsuralom megdöntését követően a román kormány arra igyekezett felhasználni helyzeti előnyét Magyarországon, hogy különbéke aláírására vegye rá. A magyarokkal való megegyezés sok haszonnal kecsegtetett. Bratianu így látta elérhetőnek Erdély biztosítását; a magyar kormány támogatása előnyt jelenthetett volna a jugoszlávokkal szemben a Bánát megszerzéséért folytatott vitában; nem mellékesen pedig a román miniszterelnök a szláv veszéllyel szemben előnyösebbnek tartotta a lengyel-román-magyar szövetséget — ami a szovjet fenyegetéssel szemben is hathatósabb védelmet látszott biztosítani —, mint a csehszlovákromán-jugoszláv összefogást.2

0

A két állam közötti megegyezés gondolata, ami olykor-olykor a külső megfigyelők szemében úgy túnt, hogy sikerre vezethet, sőt akár perszonálunióba is torkollhat, számíthatott a nagyhatalmak jóindulatára is. A jugoszlávok azonban — talán mert sokkal közelebbi és mélyebb ismeretekkel rendelkeztek a két nép közötti ellentétekről — nem sok esélyét látták a magyar-román megegyezésnek.2

1

Ami miatt aggódtak, az az volt, hogy Romániának sikerül külön fegyverszünetet kötnie Magyarországgal, érvénytelenítve a belgrádi konvenció rendelkezéseit, s így az ő érdekeit veszélyeztetné.22

Emellett pontok alapján készült tervezetében — amit mint hivatalos tervezetet terjesztett elő — Baját, Pécset és Szigetvárt is a délszláv állam határain belül tüntette fel. 19

Dályok és Baranyavár mellett a délszláv államnak ítélte a Monostor-Kiskőszeg vasútvonalat is. 20

PRO FO 421/297. No. 79. 21

AJ. 395-2-9. Pov. Broj. 641. 22

AJ. 336-5/V pov. Broj. 3270.