Századok – 2003

TANULMÁNYOK - Hornyák Árpád: Magyar-jugoszláv diplomáciai kapcsolatok 1918-1927.Az őszirózsás forradalom és a Tanácsköztársaság 1307

MAGYAR-JUGOSZLÁV DIPLOMÁCIAI KAPCSOLATOK 1918-1927 1311 tosan feladva a Bánátból megszerezni kívánt területekre irányuló követeléseket, mindinkább Magyarország rovására kívántak további területeket megszerezni.14 A Tanácsköztársaságot azonban végül anélkül döntötték meg, hogy jugoszláv csapatok tevőlegesen részt vállaltak volna benne.1

5 A Tanácsköztársaság bukása után Jugoszlávia Magyarországhoz való viszonyát alapvetően három tényező határozta meg: Belgrád Magyarországgal szembeni gazdasági és területi előnyök megszerzésére irányuló törekvése, Romániának Magyarországgal kapcsolatos álláspontja, és Bukarest azon törekvése, hogy minél jobban kiaknázza Magyarország nagy részének román megszállásából adódó előnyös helyzetét. Végül, de nem utolsósorban pedig a Habsburg-kérdés alakulása. A békekonferencia A jugoszláv területi követelések Magyarországgal szemben a békekonferencián voltaképpen csak korrekciók voltak, legalábbis a demarkációs vonalhoz képest. A magyar-jugoszláv határ ugyanis a belgrádi konvencióban meghatározott demarkációs vonal megvonásával és a Muraköz decemberi önkényes jugoszláv megszállásával gyakorlatilag már 1918 végére kialakult. Jugoszlávia a békekonferenciától alapjában véve e megszállt területek végleges odaítélését várta, amit a békekonferencián igazán komolyan senki sem ellenzett. A délszlávok területkövetelő politikája azonban módszereit és taktikáját tekintve, a nemzetközi helyzetében beállt változásokra reagálva és a nagyhatalmaknak a kis szövetségeseket bizonytalanságban tartó magatartása miatt többször változott. A nagyhatalmak szakértőinek1

6

intését figyelembe véve, a jugoszlávok követeléseik alátámasztásakor igyekeztek a nemzeti elvet előtérbe helyezni, s az esetek többségében a stratégiai és gazdasági érveknek csak másodlagos szerepet szántak.17

Ez eredményezte azt, hogy eredeti követeléseikben nem kérték Pécs és Baranya általuk egyébként megszállva tartott részeinek az odaítélését.1

8

Nem 14

Mivel a vesztes államok közül Bulgáriával és Ausztriával már előrehaladott stádiumban voltak a béketárgyalások, Albániával szembeni területi követelései sem kecsegtettek sikerrel, nem is szólva a győztesek táborába tartozó Romániáról és Olaszországról, Belgrád egyedül Magyarország rovására remélhette, hogy követelései meghallgatásra találnak. 15

A szerb csapatok csupán Makó megszállásában vettek részt egy századdal, azonban az esetleges román-jugoszláv összetűzést elkerülendő, a franciák hamarosan saját csapataikkal váltották fel őket. Francia diplomáciai iratok a Kárpát-medence történetéről. 1918-1919. Összeállította és szerkesztette Ádám Magda és Ormos Mária. Akadémiai Kiadó 1999. 281. 16

Az angol Allan Leeper és az amerikai Douglas W Johnson. 17

Abban, hogy a követelések alátámasztásánál a nemzeti elvet helyezték előtérbe, a nagyhatalmak szakértőinek tanácsai mellett jelentős szerepet játszott, hogy a kérdésről a délszláv békedelegáció szerb és horvát tagjai között dúló vita végül kompromisszummal zárult. A szerbek ugyanis alapvetően a stratégia elv alkalmazása mellett álltak ki, mivel így remélték a Szerbia szempontjából fontos védhető határok megvonását. Ezzel szemben a horvátok tisztában voltak azzal, hogy kizárólag a nemzeti elvre való hivatkozással remélhetik, hogy Olaszországgal szemben biztosítani tudják Dalmáciát és a tengermelléket. A kompromisszum lényege az volt, hogy a szerbek elfogadták a nemzeti elv előtérbe kerülését a követelések megfogalmazásánál, míg a horvátok jóváhagyták, hogy az előterjesztendő követelések nagyrészt a szerb kormány és hadvezetőség által még a háború alatt kidolgozott tervezetén alapuljanak. 18

Ezzel kapcsolatban szükséges azt megjegyezni, hogy 1919 januárjában a délszláv békedelegáció katonai szakértő tagja, Petar Pesic tábornok a szövetségesek vezérkara előtt stratégiai szem-