Századok – 2003
TANULMÁNYOK - Vonyó Tamás: A megkésett fejlődés porosz útja. A császári Németország gazdasági fejlődésének sajátos forrásai 1275
1296 VONYÓ TAMÁS elvesztő agrárvámok — a hazai fogyasztási szerkezet minőségi javulása következtében a nagybirtokok rozstermelése eladhatatlanná vált, és az igények kielégítésére búzát kellett importálni — nem szolgáltattak elegendő okot a protekcionista politika folytatására.9 8 Ma már tudjuk, az 'Új irányvonal' alapvetően hibás politikai és gazdasági kalkulációk eredménye volt, ami — még mielőtt az új kereskedelmi szerződések komolyan mérsékelték volna a vámtarifákat — a kancellárnak pusztán három éve elfoglalt bársonyszékébe került. Az 1893-ban alapított Agrárius Liga (Bund der Landwirte) szorgos politikai ténykedése mellett ugyanis az egyébként valóban rentábilis nagyipar képviselői sem támogatták az új szerződéseket. A magas vámokkal védett nemzeti piac egyfelől garantálta belföldi monopolhelyzetüket, másfelől az 1896 után már a világpiaci szintet jelentősen meghaladó hazai árak által szolgáltatott extrabevételek lehetővé tették az exporttermékek rendkívül alacsony áron történő értékesítését.99 Bár a védővámok következtében egyes alapanyagok és félkész termékek árai is a világpiaci árszint fölé emelkedtek, ez az ipari nyersanyagok többségére a vámpolitika sajátos logikája miatt nem állt, a költségemelő tényezők hatását pedig a német vállalati koncentráció vertikális elemei kiküszöbölték a legnagyobb konszernek árpolitikájából. A modern iparágak által előállított magas hozzáadott értéket tartalmazó termékek árában egyébként sem szerepeltek túl nagy súllyal a felhasznált nyersanyagok. Továbbá a középrétegek, amelyek sokat nyerhettek volna a szabad verseny által leszorított árakkal és szélesebb árukínálattal, közel sem tudtak olyan mélyen beépülni a politikai irányítás és a közigazgatás rendszerébe, mint ahogy ez az angolszász országokban az állam felépítésének meghatározó aspektusa volt.10 0 A rövid liberális kísérletet követően a német kormányzat elvetette, illetve nem hosszabbította meg a kereskedelmi szerződéseket, s az első világháborúig konzerválta a hagyományos protekcionista irányvonalat. Az egyre veszélyesebb formát öltő diplomáciai versengés csak tovább lendítette az állam központosítási törekvéseit, melyek részeként 1914-re már a nemzeti termék 15,4%-ára rúgtak a központi kiadások, aminek nagy része a fegyveres erők után az izmosodó szociális és oktatási rendszer finanszírozására ment el.101 Bár talán túlzás az a több szerző által alátámasztott kijelentés, miszerint az állami gazdaságpolitika a szociálpolitika alárendelt egységévé vált volna, kétségtelen, hogy a korban modellértékű szociális intézményrendszer és a kiváló, mindenki számára elérhető általános oktatás jelentős szerepet játszott a német népesség összekovácsolásában. A központi kormányzat tudatosan próbálta — több-kevesebb sikerrel — immár a modern iparosodott gazdasági struktúra keretein belül konzerválni az autokratikus államhatalmat, a dinasztia iránti belső elkötelezettség megerősítése és a piacgazdasági keretek között előnytelen helyzetben lévő társadalmi csoportok anyagi érdekeinek védelme által.10 2 98 Treue 1999, 252. 99 Leitzbach 1998. 100 Cippola 1976 IV 128. 101 Mathias - Pollard 1989, 775. 102 Vonyó 2001, 52.
