Századok – 2003

TÖRTÉNETI IRODALOM - Spannenberger; Norbert: Der Volksbund der Deutschen in Ungarn 1938-1944 unter Horthy und Hitler (Ism.: Tilkovszky Lóránt) 1260

TÖRTÉNETI IRODALOM 1263 novemberi megalakulása után lemondására és a német nemzetiségpolitikától való végleges visszavonulására vezetett). A Volksbund-idószakból is hivatkozom Spannenberger módszeres eljárásának néhány példájára. Könyvében — az arra utaló források elhallgatásával — tagadja, hogy a csak kultúregyleti keretek közé szorítottan engedélyezett Volksbund vezetősége türelmetlenkedett, követelődzött volna, hogy a nemzetközi viszonyok alakulásából adódó lehetőségek németbirodalmi segítséggel való kihasználására törekedett volna, annak érdekében, hogy a Volksbund — eredeti terveinek megfelelően — a népcsoport életének minden szféráját felölelő szervezetként működhessen. Hitelt ad Bäsch azon — (csak utóbb, a perében hangoztatott) — állításának, miszerint ő eleve egy sokéves „generációs terv" keretében képzelte mindezt elérni. Azután arról olvashatunk, hogy a mindig lojális magatartást tanúsító Volksbund-vezetés 1940 nyarától a német és a magyar kormány bécsi un. népcsoportegyezménye következtében „kettős függésbe került", s ettől fogva „egy kettős lojalitás stratégiáját" kellett folytatnia Magyarországgal és Németországgal szemben, ha az őt mindenekfelett érdeklő népiségpolitikájának érvényt akart szerezni. „Nem maradt hátra más a népcsoport számára, mint hogy két urat szolgáljon", - így fogalmaz a szerző. Hiányolhatjuk Spannenberger könyvéből a népcsoportvezetőség ünnepélyes nyilatkozatát, amelyben az egyezményt „mélységes boldogsággal és hálaérzettel" fogadja, mert Hitler ezzel nyilvánosan is védura és pártfogója lett a magyarországi németségnek, amelynek jogait ezentúl ő garantálja. Mily egyoldalúsággal nyilvánul meg ebben a szerző által ignorált dokumentumban a — különben is igen különös — kettős lojalitás! Egyébként a Magyarországon élő birodalmi németek nemzetiszocialista pártszervezete (AO der NSDAP, Landesgruppe Ungarn) egyik illusztris tagja, Ernst Wüster, egy még publikálatlan levelében szívből gratulálva a népcsoportegyezmény megtörtént aláírásához, — „ehhez a rendkívüli sikerhez, amely a német népcsoport új időszakát vezeti be", — Baschnak tulajdonítja a sikert: „Fáradhatatlan munkálkodása eredményeként sikerült Önnek ezt a magyarországi német népcsoport részére kihatásaiban oly fontos kisebbségi szerződést nyélbe üttetnie a német birodalom és a magyar királyság között". Ez is arra utal, hogy érdekelt volt a népcsoportvezetőség ebben az egyezményben, amelynek híre állítólag teljesen váratlanul érte. Spannenberger szerint ez az egyezmény valósággal ráerőszakolta a Volksbundra a német nemzetiszocializmust, pedig nem mint ideológia, világnézet érdekelte az őket, hanem számukra „sokkal inkább volt az etnikai összetartozás-tudatnak a kifejeződése, egy kevéssé megalapozott keveréke csodálatnak, lojalitásnak és szimpátiának a nagy anyaország és a sikeres, s ezáltal attraktív anyanép iránt." Efféle fejtegetésekkel pótolja az olyan források megemlítésének hiányát, melyek szerint lelkesedéssel fogadták, hogy az egyezmény értelmében végre szabadon kinyilváníthatják nemzetiszocialista világnézetüket. Felszabadult érzés töltötte el a Volksbund vezetőit és aktivistáit: a magyar kormány politikája ezentúl „féken lesz tartva". Hamarosan tapasztalhatták azonban, hogy a kormány „szabotálni igyekszik" — s mint később kiderült, a németbirodalmi kormánynak a magyar kormánnyal való feszültség éleződését lehetőleg kerülő magatartása folytán nem is teljesen sikertelenül — ezt a ráoktrojált egyezményt, amelynek egy Bäsch által sürgetett új, kevésbé kijátszható, hamarosan ki is dolgozott egyezménnyel való helyettesítésére a Bárdossy-kormány idején tett kísérlet sem volt megvalósítható. Csendőrségi és egyéb vidéki jelentések sokasága számol be a volksbundista szónokok dühös reagálásairól, köztük olyan — nem egyedi — kijelentésekről, hogy a hazafias jelszavak előtti meghunyászkodásnak vége; horogkeresztes zászlókkal fognak megjelenni, s akkor a magyarok futni fognak. Spannenbergertől eltérően én nem látok okot arra, hogy eleve kétségbe vonjam a helyi hatóságoktól, csendőri, rendőri szervektől, bizalmi egyénektől származó jelentések forrásértékét, már csak azért sem, mert megállapításaik egybehangzóak a más típusú forrásokból megismerhető képpel. A szerző bizonyítani igyekszik, hogy a „kettős lojalitáson" belül a Magyarország iránti lojalitás nem szenvedett csorbát — (legalábbis mindaddig, míg nem okozott ebben nehézséget annak tapasztalása, hogy Magyarország kiutat kezd keresni a Németország szövetségében viselt háborúból), — de ebben az igyekezetében minden ügyeskedése ellenére sem lehetett a szerző valami sikeres, hiszen nagyon nehéz ezzel a hangoztatott lojalitással .összeegyeztetni a népcsoportegyezmény „elszabotálására" irányuló törekvései, s a népcsoportszervezet Himmler utasításai szerint SS-mintára megindult kiépítésével szemben támasztott nehézségek miatt igen gyűlölt Teleki elleni állandó berlini denunciálásokat, vagy kimagyarázni a népcsoportvezetőségnek a magyarországi gazdaság németbirodalmi ellenőrzés alá helyezésével kapcsolatos szerepét, a Volksbund gyűléseinek, rendezvényeinek hangnemét és szellemét, amelyek Bárdossy tiltakozásait váltották ki. amire viszont