Századok – 2003
KÖZLEMÉNYEK - Kövér György: Középrend vagy középosztály(ok)? Társadalomteremtő fogalomalkotás Magyarországon a reformkortól az első világháborúig 1119
1136 KÖVÉR GYÖRGY szakszerű mezőgazdasági intézkedések mellett a vasút-államosítások tarifapolitikai következményeit, az Osztrák-Magyar Bank magyarországi üzleteinek kiterjesztését, s a fogyasztási adók fejlesztését említi első sorban. S nemcsak abban reménykedik, hogy „a válság nehezén tűi vagyunk", (megjegyzendő, hogy ebben azért nem lett igaza, hiszen az agrárdepresszió még másfél évtizedig elhúzódott), hanem abban is, „hogy a már elbukottak egy része is újra fel fog kelni". „A bukottak egy része tompa kétségbeesésbe süllyed. A verseny nehéz minden munkakörben, melybe belelöketünk, a nélkül, hogy traditioval jöttünk volna a világra. Egy rész, reméljük, hogy kevesen, a becstelenségnek, a bűnnek lesz martaléka. De lesz egy rész, mely azt fogja mondani, hogy valamint őseink fegyveres kézzel vívták vissza elveszett positiojukat, úgy mi is vissza fogunk vívni elveszett positiokat a munka és a szellem fegyvereivel és ismét győzni fogunk." Asbóth tehát nem a kormányzattól várja elsősorban a segítséget, ám azt sem záija ki, hogy végül a nemesség „talán tönkre megy hibái és gyöngéi miatt, erejét és erényeit át fogta [sic!] örökíteni egy új nemzedékre és ez az új nemzedék az egész, a nagy magyar nemzet lesz."59 Ha az optimistának tűnő zárszó mögött témánk szempontjából a rejtett következtetést keressük, akkor úgy fogalmazhatunk, hogy Asbóth elődeihez és vitapartnereihez képest nem egy tág középosztályban oldja fel annak társadalmi elemeit, s benne a nemességet, hanem végső soron az egész nemzetben magát a gentryt. Aligha véletlen, hogy az 1881-es vitacikkek az irodalom tágabb körét is felborzolták. Az ekkor írói pályaívének kezdeteinél tartó Mikszáth például publicistaként is reflektált mind Láng és Szontágh, de különösen Asbóth írására. Miközben a Nemzetes uraimékkal csak megindul, s a századfordulón is túl nyúlik a gentryvel foglalkozó köteteinek sora. S a témába vágó elbeszélések, regények burjánzása más írókat is magával ragad. Valószínűleg ez is egyik oka lehet annak, hogy az irodalmárok, mintha gyakrabban hivatkoztak volna a nyolcvanas évek vitáira, mint a történészek, ám az elemzéssel — Concha óta — mindkét szakma adós maradt.60 Ám a szépirodalmi ábrázolás szálai tűlnyúlnak mostani okfejtésünk keretein. Visszatérve egy gondolat erejéig Mikszáth Asbóth-olvasatára, az alapjában elismerő hangú Pesti Hírlap írás két ponton tesz ellenvetést az eredeti cikk szerzőjével szemben. Egyfelől már itt kifejti azt a — mellesleg a Nemzetes uraimékban is felbukkanó — történeti véleményét, miszerint „a mai gentry... nem az a gentry már", másrészt azt a meglátását is rögzíti, hogy „Magyarországon nem a nemesi címekhez, hanem a földbirtokhoz volt tapadva a középosztály fogalma."61 59 Uo. 23-24. 60 Kiss, 1972.; Az irodalmi kánon újragondolását sürgeti legújabban: Tarjányi, 2003. 61 ГPluuius]: A magyar gentry. (Eredetileg: PH, 1881. jún. 7.) In: Mikszáth Kálmán Összes Müvei 61. k. Cikkek és karcolatok XI. 1881. jan.-júl. (S.a.r. Bisztray Gyula) Bp. 1970. 18-22. A közléshez egyébként szerkesztői jegyzet is tartozik Mikszáth és dzsentri-kérdés címmel, uo. 154-156. Itt kell megjegyeznünk, hogy a kritikai kiadás szerkesztői, Bisztray Gyula és Király István, az egész sorozatban „korszerűsítették" (értsd: korhűtlenné tették!) Mikszáth írásmódját (gentry helyett dzsentri), ezalól egyetlen egyszer tettek kivételt, Mikszáth 1885-es elbeszélés-kötet címe esetében (Az apró gentry és a nép). Mivel fogalomtörténeti szempontból jelentőséget tulajdonítunk a korabeli írásmódnak, s arra sincs semmi bizonyítékunk, hogy a korabeli kiejtés egyöntetűen az angolos változat lett volna, szövegünkben ragaszkodtunk az eredeti — még helyét kereső — írásmódhoz.
