Századok – 2003

KÖZLEMÉNYEK - Kövér György: Középrend vagy középosztály(ok)? Társadalomteremtő fogalomalkotás Magyarországon a reformkortól az első világháborúig 1119

1132 KÖVÉR GYÖRGY ember lakásán... De menjünk tovább ki a mulató helyekre, utcákra, sétaterekre, el a színházakba, hangversenyekbe, vendéglőkbe, kit látunk ott ismét, és pedig mindig családjával, s még hozzá nagyobb számú és gondosabban öltözött családjával, a legnagyobb számban? A zsidót. S végül — hogy legtiszteletre méltóbb vonását említsem — ki ád gyermekeinek leggondosabb nevelést, ki az, ki maga nélkülöz, ha kell koplal, csakhogy gyermekeire több pénzt fordíthasson mint a nála sokkal gazdagabb birtokos-osztály? Ismét a zsidó. Nem az a főbaj tehát, hogy sokat költünk, hanem az, hogy keveset keresünk."44

(Kiemelés az eredetiben.) Innen már csak egy lépés a pályaválasztási szokások már jól ismert bírálata: „...mit tesz a birtokos családok azon gyermeke, mely nem marad a mezőgazdaságnál? Hivatalnok, tisztviselő vagy ügyvéd lesz, - de más pályára nem megy és nem mehet, mert visszatartja őt a szokás és előítélet. S hozzájárul még az az anomalia, hogy igen sok esetben megtartja a mellett birtokát, a minek kezeléséhez nem ért és így majdnem parlagon hagyja heverni a nemzeti vagyon egy részét. E pályák kizárólagos felkeresése ma mind a hármat annyira telítette, hogy a szellemi proletariátus komoly veszedelem gyanánt kezdi fenyegetni a magyar társadalmat."45 (Kiemelés az eredetiben.) S itt már visszakanyarodtunk az átalakulás kezdetben emlegetett harmadik veszteséhez, a szellemi foglalkozásúakhoz. A kiindulóponthoz képest, az elhangzottak fényében némi újjáértékelést és talán túlzott kincstári optimizmust érezhetünk a végső következtetésben: „Ama nyomott és sokszor szomorú helyzet, melyben a magyar középrend sínylődik, minden fájdalmai dacára, nem a hanyatlás kétségbeejtő végső vonaglása, hanem egy nagy átalakulási folyamat vajúdása. Magyarország nem szegényedik egészében, hanem nem gazdagszik úgy mint kellene, mert legfontosabb termelő eleme, a középrend, egy gyötrelmes de örvendetes jelekkel biztató átalakuláson megy keresztül." Maga is úgy hiszi, hogy ez átalakulás gyorsítását — mert ezek szerint további gyorsítást helyez kilátásba — csakis az iljabb nemzedéktől várhatja.4

6 Szontágh Pál (nógrádi), a képviselőház alelnöke, nyilván nem ehhez a generációhoz tartozott, s nyílt levelében Láng minden állítását hamisnak, sőt méltánytalannak nyilvánította. Legyen szó az adóterhelésről, a kártalanításról, vagy épp az áldozatokról. Még a „gentry" elnevezéssel szemben is távolságot tart, használatát Lángnak tulajdonítja, tőle idézi, sőt gyakran idézőjelbe is teszi. A státus praesenst tekintve ő erősebben fogalmaz (bár igyekszik ezt is Láng szájába adni): a középbirtokú „gentry" romlásáról, pusztulásáról s tönkrejutásáról beszél. Azt is megjósolja: „Nem sok idő kell, és megszűnik az Magyarországon politikai tényező lenni."47 44

Láng, 1881. 58-59. 45

Láng, 1881. 66. A papi és katonai hivatás elkerülése mellett, a már jól ismert logika szerint előkerül az ipari és kereskedelmi pályák ignorálása is. S itt éles különbséget tesz a nyilvánosság és a pályaválasztás színtere között: „Ah igen, az ipar és kereskedelem, az ma mindenkinek szájában van, ha vele demonstrálni lehet. Banketteken érte mondják a leghangzatosabb toasztokat; népgyűléseken érte szavalják a legpathetikusabb frázisokat; választásoknál érte osztogatják a legkegyesebb kézszorításokat és öleléseket. De ki látta volna, hogy ugyanez urak közül valaki erre a pályára küldte volna gyermekeit vagy csak legközelebbi hozzátartozóit? Senki." uo. 69-70. 46

Láng, 1881. 71. 47

Szontágh, In: Láng, 1881. 85. Szontághra űjabban lásd Praznovszky, 1994. A másoknak tulajdonított téves állítás klasszikus eseteként Pulszky Ferenc Szontághtól származtatja, hogy „a