Századok – 2003

KÖZLEMÉNYEK - Kövér György: Középrend vagy középosztály(ok)? Társadalomteremtő fogalomalkotás Magyarországon a reformkortól az első világháborúig 1119

KÖZÉPREND VAGY KÖZÉPOSZTÁLYOK 1131 arra a kérdésre, hogy ki szegényedik Magyarországon, egyértelmű feleletet adott: „Mondjuk ki minden hosszabb keresgélés nélkül röviden: a szellemi foglalkozásúak, a kis-iparos és a közép-birtokos osztály. Az előbbi kettő majdnem kivétel nélkül, az utolsó, hála az égnek, csak részben, habár igen jelentékeny részben."41 A függetlenségi érveléssel szemben tárgyszerűen jegyzi meg, hogy míg az iparos osztály a közös vámterület megszűntétől várja sorsa jobbrafordulását, addig a magyar' birtokos osztály túlnyomó részének épp ennek ellenkezője az érdeke. A közkeletű vélekedéssel szemben az ún. III. osztályú kereseti adót (amely az iparosok és kereskedők adója) tartja a legsúlyosabb adótehernek. „Szintúgy nem osztozkodhatunk abban a nézetben, mintha ez országban a földadó súlyosabb volna minden más adónál. Mert bármily nagy érdemei legyenek a magyar gentrynek, annyi önfeláldozást nála sem várhatunk, hogy uralkodó osztály létére magára rakja a legsúlyosabb terheket. Ilyen nagylelkűség nyilvánulhat nagy nemzeti mozzanatoknál, a nemes lelkesedés pillanatnyi felhevülésében, előjogok, címek és kiváltságok eldobásában, vagy ha kell véráldozatokban is; de évtizedeken keresztül, aránylag csendes, egyhangú időkben és méghozzá zsebkérdésben - soha!"42

Bár a fenti sorokban bujkál szemernyi irónia, az eddigiekből pontosan látható, hogy Láng érvelése egyáltalán nem irányul a középbirtokosok ellen, s különösen így van ez, amikor sem az adók túlzott magasságát, sem az ellenállhatatlan versenyt, de még a rossz gazdálkodást és könnyelműséget sem fogadja el, mint az elszegényedés okát. Az, hogy többet költ, mint amennyit keres, nem elsősorban rajta múlik - érvel a szerző. „Az új élvezetek olthatatlan szomja megrontja a társadalom nagy részében a háztartás mérlegét és természetesen sehol sem annyira, mint a közép-osztályban... Az átalakulás...a középosztályt ragadja meg a leghatalmasabb, végzetes erővel, mert egyrészről fogékonyabb szükségletének tágítására, mint az alsóbb társadalmi rétegek, és másrészt azért is, mert jövedelme ritkán haladja meg annyira kiadásait, hogy az utóbbiakat az egyensúly veszélyeztetése nélkül nagyon fokozhatná. így jut a társadalmi deficit ez osztályban a legmegkapóbb, legelszomorítóbb kifejezésre."43

S itt jön az az érv, amely — hozzászámítva a fent idézett megjegyzést, miszerint zsebbe vágó mindennapi kérdésekben nincs önfeláldozás — minden bizonnyal leginkább felborzolta az érintettek kedélyét: „Nézzük ellenben azt a fajt, melyben a modern gazdasági irány minden hibája és erénye a legpregnánsabb módon nyer kifejezést. Nézzük a zsidókat és látni fogjuk, hogy a megfeszített munkásság és minden alkalmat felhasználó kereseti ösztön éppen nem zárja ki a mindig gyarapodó szükségletek kielégítését. Igaz, hogy a zsidó nem költi gyomrára jövedelmeinek zömét, és nem is teszi egy kártyára keresetének tetemes hányadát, hanem nézzük meg lakását és hasonlíthatatlanul nagyobb kényelmet és ízlést fogunk benne találni, mint a megfelelő vagyonú keresztény 41

Láng, 1881. 17. 42

Láng, 1881. 36-37. 43

Láng, 1881.50-51. Önmagában a költekezés visszafogása nem segít ebben a helyzetben: „Mert igenis fogunk találni olyanokat, kik lelkiismeretes szigorúsággal őrködnek kiadásaik és bevételeik egyensúlya felett, a mi, ismétlem, szerintem is elengedhetetlen kötelesség. Csak az a baj, hogy igen sokan azt hiszik, hogy ezzel megtettek mindent, a mit tőlük kívánni lehet. Büszkén fognak arra hivatkozni, hogy megmaradnak apáik egyszerűségében, de amellett feledik, hogy vagyonuk hasznosításában, földjeik megművelésében szintén ott maradtak, ahol apáik voltak." uo. 57-58.