Századok – 2003
200 ÉVE SZÜLETETT DEÁK FERENC - Gerő András: Deák és a kiegyezés 1103
1110 GERŐ ANDRÁS komolyan vették a belső bomlás veszélyét. Az mindenesetre megnyugvással tölthette el őket, hogy ismételten kiderült: a korabeli európai nagyhatalmak egyike sem kívánta a Monarchia szétesését. így aztán a második nagy krízist is leküzdötték s egy olyan korban stabilizáltak egy dinasztikus, soknemzetiségű birodalmat, amikor látszólag minden a nemzeti alapú újragondolásról szólt. A harmadik nagy krízishelyzetet az olasz egységmozgalom jelentette. A hosszan elhúzódó politikai — és katonai — mozgalom erőteljesen érintette a Habsburg-birodalom státusát, hiszen az észak-olasz tartományok elvesztését jelenthette s lökést adhatott a birodalmon belüli levert nemzeti mozgalmaknak is.19 Ráadásul az olasz egység — legalábbis Ausztriával szemben — nemzetközi támogatásra is lelt, hiszen Franciaország (nem önzetlenül) komoly segítséget nyújtott a felkelőknek. Az 1850-es évek végére fegyveres konfliktusig jutó folyamat Ausztria vereségével, az olasz tartományok elvesztésével végződött. ... De nem járt a birodalom szétesésével - ami persze súlyos csalódást okozott a harcra és álmodozásra kész magyar emigrációnak. Franciaország gyorsan lezárta a konfliktust, megszerezte Savoyát és Nizzát s maga részéről III. Napóleon nyilvánvalóvá tette: Ausztria szükséges az európai nagyhatalmi struktúrában. Az újabb krízis területvesztéssel járt, de egyben megint csak nyilvánvalóvá tette, hogy egyrészt a korabeli nemzetközi rend szempontjából fontos a Birodalom léte, másrészt a Habsburg-monarchiának van oly erős belső konzisztenciája, ami létét belülről sem kérdőjelezi meg. A negyedik nagy krízist a német egység problémája jelentette2 0 A poroszosztrák vetélkedés tétje oly nagy volt, hogy fegyveres konfliktushoz is vezetett. Az 1866-os kőniggrátzi osztrák vereség egyértelművé tette, hogy a porosz vezetésű „kisnémet" megoldás érvényesül. De ugyanakkor az is egyértelmű lett, hogy a győztes Poroszország nem kívánja Ausztria felbomlását, hiszen a Habsburg-birodalomban későbbi potenciális szövetségesét látta. Megint csak bebizonyosodott, hogy Ausztria léte nemzetközileg megkérdőjelezhetetlen érdek. Akár a hatalmi egyensúly fogalmában gondolkozó brit külpolitika, akár a cári Oroszország állagőrző külpolitikai felfogása, akár a német-francia vetélkedés szemszögéből nézzük a Habsburg-államalakulatot, védte őt a nemzetközi érdekek rendszere. De mindez kevés lett volna, ha a birodalom nem lett volna képes a krízisekből olyan tanulságokat levonni, amelyek belső stabilitását valahogy ne garantálták volna. Azaz: ha nehézkesen is, ha néha akadozva is, de minden nagy krízist követett valamilyen belső korrekciós kísérlet. Ezek a belső korrekciók pedig kivétel nélkül azt a célt szolgálták, hogy a Birodalom konzisztenciája megmaradjon, új energiákat, stabilizáló pontokat szerezzen. A napóleoni háborúk után a központi hatalom és a rendies struktúra sajátos egyensúlyát érvényesítették, ami kétség kívül jelentős változás volt a 18. századi 19 Az olasz egységmozgalom Magyarországot is érintő Monarchián belüli összefüggéseiről: Lukács Lajos: Az olaszországi magyar légió története és anyakönyve 1860-1867 Budapest, Akadémia Kiadó 1986., illetve A Kossuth-emigráció és az európai szabadságmozgalmak, Budapest, Magvető Kiadó 1967. 20 A Habsburg-birodalom és a német egység, illetve Németország viszonyát rendkívül alaposan elemzi: Diószegi István: Bismarck és Andrássy, Teleki László Alapítvány Budapest 1998. Jóval régebbi, de adatgazdag: Wertheimer Ede: Gróf Andrássy Gyula élete és kora I—III. kötet, Budapest, A Magyar Tudományos Akadémia kiadása, 1910. (Szempontunkból a II. kötet fontos)
