Századok – 2003
200 ÉVE SZÜLETETT DEÁK FERENC - Gerő András: Deák és a kiegyezés 1103
DEÁK ÉS A KIEGYEZÉS 1105 a csoportok statisztikai súlyuknál jóval nagyobb mértékben szabták meg a politizálással szembeni elvárásokat, követelményeket.6 A folyamatot erősen befolyásolta az is, hogy a sajtó, a nyilvánosság szerepe jelentősebb lett.7 A Pesti Hírlap az 1840-es évek elejétől közvélemény-formáló erővé vált s a sajtótörténet tanúsága szerint a sajtószabadság — különösen 1867 után — erősen befolyásolta a politikus lehetőségeit, hatókörét. Mindazonáltal az 1860-as, 70-es évekre még nem következett be sem a bulvársajtó áttörése (ez majd csak az 1890-es éveket követően meghatározó), sem a sajtó politikusokat buktatni, és teljességgel kikoptatni képes szerepvállalása. Van tehát változás itt is, de még nem teljes, csak részleges. Mindebből az következik, hogy a magyar- politika illetve politikus profeszszionalitása többféle variációban is megjelenhetett. Létezett egy olyan fajta professzionalitás — nevezzük az egyszerűség kedvéért tradicionálisnak — ami tökéletesen elsajátította a feudális politikai szerkezet működési mechanizmusait, kezelte azt. Beszédmódjában a rendi politika jogi nyelvezetében szólalt meg, az évszázadosán rögzült gravaminális politika retorikai és tar-talmi készletét használta. Nem a gyors politikai reakciókban, hanem a szükséges formák maradéktalan betartásában volt érdekelt. Kiválóan szót értett a honi politika szociológiai és nemzeti bázisát megtestesítő megyei világgal, a diétát a megyei erőviszonyoknak megfelelő módon kezelte s tulajdonképpen teljesen érdektelen volt mind az úgynevezett „közvéleménnyel" szemben, mind a nemzetközi horizont iránt. Politikai műveltsége a Corpus Juris fikciókkal teli világából merítkezett, de mivel ez adta a diskurzus nyelvét, korlátoltsága éppenhogy nem volt feltűnő. A részletes, ámde minőségi jellegű változások azonban megteremtették egy másfajta, professzionalizmus lehetőségét is, amit megint csak az egyszerűség kedvéért nevezzünk modernnek. A modern professzionalizmus elsődleges jellemzője, hogy maximálisan használta a részleges változások által felkínált eszközöket, és közeget. A sajtó révén igyekezett megvalósítani azt, hogy ne az intézményes formákon belül, a formák által diktált időritmusban politizáljon. Ellenkezőleg: viszonylag gyorsan bocsátott ki üzeneteket, a célcsoport csak részben felelt meg az intézményes politikán belüli körnek s megpróbálta nem követni, hanem tematizálni a közbeszédet. Célja a közbeszéd uralása volt, ami annyit tett, hogy nyelvileg is kilépett a jogi normavilág által diktált beszédkeretből. Ha a sors, a kényszer, vagy éppen a lehetőség ügy hozta, akkor politikai üzeneteit kivitte a tanácskozótermekből és közvetlenül szólította meg a felkínálkozó társadalmi közeget.8 A tradicionális professzionalizmus kiválóan megfelelt a feudális jellegű politizálás igényeinek, a modern professzionalizmus inkább 1848/49-ben kapott teret illetve némi metamorfózissal az 1867 utáni, kiforrott dualista időszakban tudott inkább érvényesülni. Az a magatartás, ami a részben változó időszakhoz idomuló professzionalizmust feltételezte, a tradicionalizmus és modernitás keverékéből állt elő, méghozzá úgy, hogy a tradicionális elemek túlsúlyban voltak. 6 Lásd erről „Elsöprő kisebbség, Népképviselet a Monarchia Magyarországán" című könyvemet (Budapest 1988) 7 A sajtó szerepének változását bőségesen elemzi: Kosáry Domokos Németh G. Béla (szerk.) A magyar sajtó története II./I. kötet 1848-1867 és a II./II. kötet 1867-1892. Bp. 1985. 8 Nem ebben a terminológiában fogalmaz — inkább „tömegpolitikáról" beszél — de ebben az irányban is értelmezhető Lackó Mihály: Széchenyi és Kossuth vitája. Bp. 1977.
