Századok – 2003

TÖRTÉNETI IRODALOM - Congdon; Lee: Seeing Red - Hungárián Intellectuals in Exile and the Challenge of Communism (Ism.: Gantner Brigitta Eszter) 1002

1004 TÖRTÉNETI IRODALOM az angol keresztény kommunisták hatására. Nem egy nyilvános előadásában hirdette, hogy a kommunisták élik meg a „valódi", az őseredeti kereszténységet. Mind a kereszténység, mind a szocializmus (melybe Polányi a kommunizmust is belefoglalta) végső célja az emberi közösség létrehozása, ami nem más, mint az „égi királyság" földi mása. Magát a közösséget, mint formát, mint tartalmat, mint célt „bálványozta" Polányi és köre. „Holy Communion was holy communism" (40.) - foglalta össze találóan John Lewis, a keresztény baloldal egyik legmarkánsabb képviselője, a csoport hitvallását. Ebbe a gondolatvilágba illesztve nem véletlen, hogy a Szovjetunió egyfajta „paradicsomként" jelent meg, hiszen a közösség ott már tökéletes formában megvalósult. Ugyanakkor mások, mint Polányi Károly testvére, Mihály, a tudománnyal azonosították a kommunizmust. Ez az elmélet leginkább a Nyikolaj Buharin által 1931-ben Londonban megrendezett második nemzetközi tudomány- és technikatörténeti konferenciára kiadott műből („Science at the Cross Roads") táplálkozott. Buharin, akit 1929-ben Sztálin „vezényletével" kizártak a Politbürobol, 1931-ben a szovjet tudományos élet legfőbb funkcionáriusaként tevékenykedett. Londoni előadásában — „Theory and Practice From the Standpoint of Dialectical materialism" — a tudomány tervezhetőségét és racionalizálhatóságát hirdette. Buharin elmélete nagy hatást gyakorolt az angol tudományos körökre, s visszhangra lelt még olyan tekintélyes szervezetben is, mint a Royal Society vagy a British Science Guild. A kommunizmus harmadik „értelmezése" volt talán a legelterjedtebb Nyugat-Európában, ami nem véletlen, hiszen a 30-as évek éleződő politikai feszültségében, illetve a spanyol polgárháború kitörésével úgy tűnt, vagy a kommunizmus vagy a fasizmus határozza majd meg Európa jövőjét. A spanyol polgárháború, melyet az előbb említett „képletnek" megfelelően az értelmiségiek többsége, a, jó" baloldal és a rossz „fasiszták" küzdelmeként fogott fel (s amit megerősítettek a többnyire a Komintern védőszárnyai alatt szerkesztett és megfogalmazott leírások a spanyol polgárháborúról, erre a legjobb példa: Arthur Koestler „Spanish testament" című munkájának első része) egyértelművé tette, hogy a kommunizmus egyet jelent az antifasizmussal. Angol írók, művészek zarándokoltak Spanyolországba — antifasisztaként mind kommunistának vallották magukat — szolidaritásukat kifejezendő a spanyol néppel. Sokan közülük a nemzetközi brigádok soraiban estek el. Ez a kialakult kép és „egyenlet" (kommunizmus = antifasizmus) hatott Kolnai Aurél könyvére (The war against the West, London, 1938) is, amely a II. világháború előtt a legátfogóbb képet kínálta a nácizmusról. A pszichológus Kolnai, aki 1900-ban Stein Aurélként született Budapesten, részletesesen elemezte a nácizmust, amely szerinte mélyen gyökerezett a német „elmében" és történelemben. Úgy vélte, mivel a kommunizmus, a kereszténység, és a demokrácia egy tőről fakadnak, együtt kell, hogy védelmezzék a „nyugatot" a nácizmus barbárságával szemben. Mikor az általa mélyen tisztelt Jászi Oszkár figyelmeztette Kolnait álláspontja helytelenségére, mivel a bolsevizmus pontosan olyan veszélyt jelent a demokráciára nézve, mint a nácizmus, akkor az gyenge hangnak bizonyult a Szovjetunióban bízók erős táborának a harsogásával szemben. A magyar emigránsok nemcsak a már meglévő angliai szervezetekben harcoltak a kommunizmusért, hanem saját csoportosulásokat is létrehoztak. Károlyi Mihály köré szerveződött az a társaság, amely egy demokratikus, minden feudális múlttal szakító, „szláv orientációjú" és a dunai konföderáció tagjaként működő ország vízióját vázolta fel. Károlyi remélte, hogy jövendőbeli elnöke lehet ennek az országnak és elképzelései realizálása érdekében jó kapcsolatot szorgalmazott Jan Masarykkal, aki ekkor az emigráns cseh kormány külügyminisztere volt. Károlyi Mihály minden törekvése és jó kapcsolatai ellenére is azonban a csoport a legkisebb maradt a három közül. Az elsőt, Hungarian Club of London néven magyar kommunisták alapították Szűcs György és Kellner György vezetésével. 1941-ben Zsilinszky Antal alapította a második — liberális beállítottságú — csoportot, melynek tagjai közt Buday György, a neves grafikus, Mikes György és Ignotus Pál is szerepeltek. A csoportok semmiféle politikai súllyal nem bírtak, az angol kormány egyikről sem vett tudomást. 1944-ben azonban a csoportok, politizálás helyett, konkrét segítség nyújtására határozták el magukat, ruhát, gyógyszert, élelmiszert gyűjtöttek és küldtek a már felszabadított területekre. Ezt a munkát a Hungarian Relief Committee égisze alatt végezték a csoportok tagjai, s olyan kiválóságok is csatlakoztak a kezdeményezéshez, mint Mannheim Károly, a Polányi testvérek, Korda Sándor, Bíró Lajos. A 20-as, 30-as években emigrált magyar baloldali értelmiségiek „két ágát"- a nyugatra emigráltakat illetve a Moszkvába kerülteket - már csak az új Magyarország felépítésének a szándéka kötötte össze; azonban az „új" milyenségét illetően gyökeresen eltérő elképzelésekkel rendelkeztek. Hamarosan egyértelművé vált, hogy a Nyugat-Európában illúziókba, messianisztikus elképzelésekbe burkolózó emigránsoknak nincs helye a sztálinizmust megvalósító, Moszkvából hazatérők között.