Századok – 2003

TÖRTÉNETI IRODALOM - Congdon; Lee: Seeing Red - Hungárián Intellectuals in Exile and the Challenge of Communism (Ism.: Gantner Brigitta Eszter) 1002

1003 TÖRTÉNETI IRODALOM vadás", az azonosulás érzését az elnyomottakkal, olyan utópiát ahol semmiféle vallási, faji különbség nem létezik többé. Természetesen egyértelmű választ adni a már a kortársak által észlelt jelenségre, miszerint zsidó értelmiségiek igen nagy számban vettek részt a baloldali mozgalmakban, igen nehéz. Valóban alternatívát kínált-e a szociáldemokrácia, illetve a kommunizmus a társadalom perifériájára szorult zsidó értelmiségnek, mint ahogyan ezt Karády Viktor (Zsidó identitás és asszimiláció Magyarországon. Marjanucz László interjúja Karády Viktorral in: Mozgó Világ, 1988, 8. sz., 46.) vagy Enzo Traverso (Die Marxisten und die jüdische Frage, 1995 Mainz, 51-59.) állítják? Tényleges kifutási lehetőséget biztosított az ambiciózus, de a hatalomból kirekesztett rétegnek, vagy pedig, ahogyan Walter Pietsch (Jászi Oszkár és magatartása a magyarországi zsidókérdésben in: Reform és Ortodoxia. Budapest, 2000, 108.) is írja, a zsidóság „messianisztikus" öröksége élt tovább ezekben a Jobbító" törekvésekben? Számos kutató, így Hans Dieter Hellige (Generationskonflikt, Selbsthaß und die Entstehung antikapitalistischer Positionen im Judentum in: Geschichte und Gesellschaft 5..Jhg. 1979. Heft 4. 477-518) az „apák-fiúk" konfliktusban, a liberális asszimilált, vagyonokat teremtő apák - és a századfordulón velük és az elért eredményekkel szembeforduló, radikalizmusba menekülő fiúk konfliktusával magyarázza a jelenséget. Lee Congdon műveiben — sem a már említett „Social Though" címűben, sem pedig könyvében — nem foglalkozik ezzel a kérdéssel, hanem egyes személyek életrajzán keresztül vázolja fel azt a „szellemi" utat, melyet a baloldali zsidó értelmiségiek a kommunizmustól az antikommunizmusig megtettek. Az életrajzokat összehasonlítva tulajdonképpen az olvasóra bízza az esetleges közös háttér megfogalmazását. Nem kapunk egységes képet a századforduló szellemi világáról, a vizsgált személyek indulásának társadalomtörténeti hátteréről, illetve a két világháború közötti viszonyokról. Éppen ezért a „Social Though" „folytatásaként" is értelmezhető munka még nehezebben áttekinthető a történeti összefüggések vázolása nélkül. A kommunizmus új vallást jelentett a hagyományos vallásokat maguk mögött tudó értelmiségiek számára. Arthur Koestler, Sinkó Ervin, Lukács György, Háy Gyula neve fémjelzi a magyar értelmiségiek azon csoportját, amely a Tanácsköztársaság bukását követően emigrációba kényszerült, s melynek a kommunizmus iránti lelkesedés, az abban való hit biztosította az elkövetkező években az alkotói munka világnézeti alapját. Mindannyian eljutottak a Szovjetunióba - többnyire egy hosszabb-rövidebb bécsi illetve berlini tartozódást követően. Voltak, akik, mint Sinkó Ervin és Háy Gyula, meghívást kaptak Moszkvába, mások menekültként érkeztek. Azonban a magyar baloldali értelmiségiek között akadtak olyanok is, mint a később nemzetközi hírű szobrászművész Péri László, akik Berlinből illetve Bécsből Nyugat Európába emigráltak azzal a céllal, hogy ott, a fejlett kapitalista társadalmon belül harcoljanak a szocializmusért. Emigrációjuk színhelyétől függetlenül mindnyájan azt a nézetet vallották, hogy a Szovjetunió megalakulásával egy új, igazságosabb, szebb korszak következik az emberiség történelmében. Ez a messianisztikus elemekkel átszőtt „hit", középpontjában a Szovjetunióval, a 30-as évektől a világgazdasági válsággal majd 1933-tól Hitler hatalomra kerülésével párhuzamosan Nyugat-Európában is megerősödött. „To travel from the capitalist world into Soviet territory is to pass from death to birth" idézi Congdon John Strachey-t, jelezve, hogy ez volt az általános vélekedés Párizsban és Londonban a válságérzettől gyötört értelmiségiek körében, ahol a Szovjetunióra, mint az „egyetlen emberi reményre" (Sinkó Ervin: Egy regény regénye, Magvető 1985, 25.) tekintettek a nácizmussal és a fasizmussal szemben. Többnyire ez a kép uralkodott azok tudatában is, akik a 30-as években érkeztek hosszabbrövidebb időre a Szovjetunióba Sok visszaemlékezésből, naplóból ismerjük azt a lelki folyamatot, melynek eredményeképpen a látható valóság ellenére megőrződött a Párt, a kommunizmus, a Szovjetunió iránti lángoló hit. Ha arra gondolunk, hogy ezt az irracionálissá vált odaadást a sztálinizmus éveinek legszörnyűbb tapasztalatai sem ingatták meg, akkor nem csoda, hogy Nyugat Európában, a pár hetes, esetleg néhány hónapos propagandalátogatásokból visszatérők leírásai még inkább megszilárdították a Szovjetunióhoz és a kommunizmushoz kapcsolódó irracionális vágyakat, illetve a kommunizmus utópisztikus felfogását. Lee Congdon elsősorban az Angliában felbukkant kommunizmus-értelmezéseket térképezi fel biztos kézzel, azokat az idealista csoportokat, melyekben a magyar baloldali emigránsok nem egyszer hangadó szerepet vittek. Polányi Károly ugyan nem jutott el Moszkvába, sem Polányi felesége, Duczynska Ilona, de a még a tanácsköztársaságot megelőző évekből származó romantikával és messianisztikus reményekkel átszőtt lelkesedése Oroszország iránt újabb elemekkel bővült a két világháború között. Polányi számára a kommunizmus és a kereszténység szoros egységet alkotott, nem utolsó sorban