Századok – 2002

Történeti irodalom - Tischler Ulrike: Die Habsburgische Politik Gegenüber den Serben und Montenegrinern 1791–1822 (Ism.: Klesitz István) IV/969

972 TÖRTÉNETI IRODALOM közötti ellentmondásból adódhatott volna. Az alkotmánytervezet részletes elemzése után a szerző arra a következtetésre jut, hogy az osztrák kormány délszláv szomszédjával szemben liberálisabb elveket követ, mint saját országában. Később ugyanez figyelhető meg Montenegró irányában is. A sikertelen szerbiai alkotmánytervezet után 10 évvel a másik tartomány civilizálása és európaivá tétele a montenegrói vezető elit „morális" meghódításával kezdődött, mert ez a modernizált réteg megkönnyíti a bécsi udvar további lépéseit. Elsők között a modern jogi kultúra megteremtése és korszerű büntetőjogi törvények bevezetése szerepelt, ami elé azonban az archaikus társadalmi viszonyok jelentős akadályokat gördítettek. A következő lépések az oktatás és az egészségügy reformját, az infrastruktúra fejlesztését, és általában a montenegrói életminőség javítását szolgálták, amelyek hatásáról az idézett úti beszámolók tanúskodnak. A szerző összegzésként a metternichi elképzelések korszerűségét vizsgálja meg, tekintettel a balkáni problémák megoldására tett kísérletre. Úgy véli, hogy Metternich civilizálási elmélete, a régió „morális" meghódítása azt célozta meg, hogy a balkáni népeket szellemileg éretté tegye Európa számára. A térség nyugalmának megőrzésére tett erőfeszítései találkoztak a szerb és a montenegrói nép kívánságával, a Balkán-félsziget békéje viszont fontos eleme az európai erőegyensúlynak és status quónak. Ezek fényében kell értelmezni Metternichnek a balkáni népekkel kapcsolatos elméletét. Az alcímben feltett kérdésre a szerző válasza az, hogy a bécsi kormány és Metternich nem a szerbek és a montenegróiak meghódítására vagy elnyomására, hanem — az államkancellár messzire tekintő és felelősségteljes tevékenységének következtében — a „kultúrrégiók" megteremtésével a balkáni népek célzott támogatására törekedett. Éppen ezért úgy véli, hogy elkerülhetetlen a metternichi Balkán-politika átértékelése. Azt állítja, hogy Metternich balkáni elképzeléseivel megelőzte korát, ezért nem értették meg törekvéseit. A könyv utolsó mondata így hangzik: „Tekintettel az 1989/90-es politikai fordulat után Kelet-Európában és a Balkánon tapasztalható fejleményekre, Metternich Balkán-koncepciója ma több aktualitással bír, mint valaha." Kétségtelen, hogy Metternich, aki a 19. századi európai történelem egyik legnagyobb hatású szereplője volt, egy egységes, nemzetek feletti Európát képzelt el, olyan struktúrát, amelyben minden népnek és országnak meg lett volna a maga helye és szerepe. Az is tény, hogy a bécsi kongresszus után kezdődő időszak — az orosz-török háborúkat leszámítva — békés korszaka Európának. A Balkán-félszigetre vonatkozó tervének lényege: közigazgatási-jogi reformokkal igyekezett megváltoztatni a térség kis népeinek alkotmányos berendezkedését, továbbá az infrastruktúra, az oktatás és az egészségügy fejlesztésével a Habsburg-birodalom többi részéhez akarta hasonlóvá tenni a délszláv régiót. Ebben a folyamatban viszont ellenzett minden nemzeti törekvést, mert jól tudta, hogy Ausztria léte kerül veszélybe, ha népei nemzetiségüket kezdik emlegetni. A nagyhatalmak szolidaritásán és szövetségén alapuló egységes Európa terve azonban a veronai kongresszuson szertefoszlott. Ugyanakkor eldöntésre vár az a kérdés, hogy az európai egyensúly megőrzésére alkalmazott modell eredményes lehetett-e az Oszmán Birodalom körülményei között? Úgy tűnik, hogy a bábukat sakk-nagymesterként mozgató Metternich nem számolt pontosan a Törökországot zsákmánynak tekintő nagyhatalmak lépéseivel, a balkáni népek erősödő nemzeti aspirációival, valamint a belső problémák és felkelések következtében megrendült Porta cselekvésképtelenségével. Tischler munkája úgy is tekinthető, mint a Metternichről szóló szakirodalom újabb darabja, amely értelmezhető közelségbe hozza Ausztria korabeli kormányzati struktúráját, annak működési mechanizmusát. A könyv tematikusan, igen sok adattal dolgozza fel a kitűzött feladatot, azzal a szándékkal, hogy mondanivalóját megfelelő információk és összefüggések fényében tárja az olvasó elé. A könyv nagy erénye áttekinthető szerkezete, következetes gondolatmenete, rendkívüli anyaggazdagsága. Az események lendületes sodrába beiktatott elemzések, portrék, az aprólékos tagolás következtében kialakult rövid fejezetek teszik mozgalmassá a terjedelmes művet. Ulrike Tischler a független tudós alapállásából, elfogultságok nélkül, ugyanakkor megfelelő empátiával dolgozta fel a témát. Bár a könyv végén utal a kérdés időszerűségére, tudatosan lemondott az aktualizálásról, párhuzamok állításáról. A mű új utat nyithat a metternichi államelmélet és a birodalmi gyakorlati politizálás értelmezéséről, felkeltheti az érdeklődést a korszak és a térség történetének további kutatására, ugyanakkor ösztönző hatása is lehet a Balkán-félsziget mai problémáinak megoldására. Klesitz István