Századok – 2002
Dokumentumok - Spira György: Egy ajánlat az újvilágba készülő Kossuth elveszejtésére IV/927
EGY AJÁNLAT KOSSUTH ELVESZEJTÉSÉRE 1851-BŐL 933 Hogy ténylegesen milyen névre hallgatott ez a levelét Dubois néven aláíró ügybuzgó férfiú, azt a rendelkezésünkre álló forrásanyag elégtelensége folytán lehetetlen kideríteni. Annyit azonban tudunk róla, hogy kenyerét osztrák titkosügynökként kereste s 1850-ben Párizsban tevékenykedett mint az ott-tartózkodó magyar emigránsok megfigyelésével foglalatoskodó besúgó, onnan pedig szorgosan küldözte spiclijelentéseit Bécsbe.16 S hogy levelét mikor és hol írta, az sem állapítható meg pontosan, mivel a levélen nincs keltezés. Az irat tartalmából azonban kiviláglik, hogy közvetlenül Kossuth Amerikába indulása előtt keletkezhetett, s mert az olvasható benne, hogy írója, ha megkapja az általa igényelt pénzmagot, akkor maga is „tüstént" (,>sofort") útra kelne Amerika felé, fel kell tételeznünk, hogy a szerző, mikor az általa megfigyeltek többsége Kossuth látására Párizsból Angliába sietett, szintén oda utazott és ezt a levelet már a szigetországból küldte Bécsbe. Elképzelhető tehát, hogy Bachnak ez az odaadó híve, aki — mint levelének nehézkes németsége sejteti — francia nemzetiségű lehetett, angol földön beépült a bonapartista törekvések elől ide menekült francia demokraták csoportjába s azonos volt azzal a személlyel, aki mikor ez a csoport még a Madrid-gőzös Southamptonba érkezése előtt egy angol nyelvű üdvözlő iratot intézett Kossuthhoz, Dubois felcser (surgeon) néven negyvennegyedmagával szintén aláírta ezt a szöveget,17 ami megkönnyíthette számára, hogy Kossuth közelébe férkőzzék. De elég a találgatásokból, hiszen ha mi ma már nem deríthetjük is ki, hogy valójában ki volt, Bach nyilván tudta, kicsoda a levélíró. О pedig, bár készséges és megbízható emberének ismerhette is a szerzőt, a jelek szerint nem hajlott arra, hogy áldását adja nemes lelkű ajánlatára. Legalábbis ezt olvashatjuk ki abból, hogy levelét kívánsága ellenére sem semmisítette meg, hanem — a múltakon okulni vágyó utókor épülésére — gondosan megőrizte iratai között; s annak sincs nyoma, hogy válaszolt volna rá (amit egyébként az ajánlattevő — láthattuk — nem is igényelt), amint annak sincs nyoma, hogy akár egyetlen krajcárt is küldött volna a levélből kitetszően fejlett üzleti érzéket sem nélkülöző „Dubois" úrnak. Ha tehát van min törnünk a fejünket, az nem annyira „Dubois" úr kiléte, mint inkább annak megfejtése, hogy Bach vajon miért nem kapott az ajánlaton. Mert ha nyilvánvaló is, hogy a Kossuth meggyilkolására kiagyalt terv megvalósítása sok pénzbe került volna — hiszen a vállalkozás sikerre vitele érdekében Bécsnek nem csupán „Dubois" útiköltségéről és tiszteletdíjáról kellett volna gondoskodnia, hanem az általa Amerikában felfogadandó bérgyilkos honoráriumáról is —, magától értetődő, hogy Bach kezét nem foghatták le pusztán takarékossági megfontolások, ha a miniszter úr arra vágyott, hogy az Ausztriában 1849 után újonnan kiépített és éppen az ő nevével fémjelzett abszolutisztikus rendszert bármi áron megszabadítsa attól a fenyegetéstől, amelyet Kossuth életben maradása jelentett rá nézve. Mert Bach bizonyosra vehette, hogy Kossuth, amíg csak él, sohasem fogja hüvelyébe dugni kardját, hanem mindhalálig kérlelhetetlen ellensége marad a zsarnoki Habsburg-hatalomnak s maga mögött ékesszólásával és fáradhatatlan szervező munkájával tábort is mindig képes lesz felsorakoztatni. 16 Jánossy I, 463. 17 44 francia demokrata Kossuthhoz, London, 1851. okt. 21., közölve uo. I, 807-808.
