Századok – 2002
Tanulmányok - Miskolczy Ambrus: Kossuth Lajos egy ismeretlen napló tükrében. Hiúság megszállottja vagy emberarcú Robespierre? IV/881
906 MISKOLCZY AMBRUS szaállításában játszott döntő szerepet.) 1849. július 1-én pedig — amikor azt hitte, hogy Görgei Komáromban megtagadja a Szegedre való levonulást elrendelő parancsot — újra emlékeztette őt: „Emlékezzék Ön Dumouriez-re. Isten, a világ s a história ítélend Ön felett."90 Tegyük hozzá, végül is Görgei korábban sem akarta megtagadni a levonulást, és mint ezt tisztázták, az egész félreértés eredménye volt,9 1 és annak is, hogy azért — mint majd részletesebben bemutatjuk — maga a tábornok is politizált, ami szintén része a demokratikus politikai kultúrának, mint az ennek labirintusából kivezető diktatúra igénye is. Ma már tudjuk, Magyarországon is bölcsebb dolog a szakszerű politikai játszma, mint a terror. Gyulay Lajos naplója is a tanúság rá. Az érdekegyesítő politika hatékonyságáról vall. Hiszen írónk nemcsak azt jegyezte fel, hogy az arisztokráciát le akarták süllyeszteni, hanem azt is, hogy a jobbágyfelszabadítással együtt kilátásba helyezett kárpótlást milyen szívesen fogadta. És szeptember derekától csak helyeselt Kossuthnak, aki a népképviseletre alapozott törvényhozó hatalom mindenhatóságát hirdette, és azt, hogy az országgyűlés határozataihoz nincs szükség uralkodói szentesítésre. Gyulay egyértelműen a honvédelemre szólító Kossuth mellé állt, mert — mint október elején írta — „ha jól fognak végződni dolgaink, néki köszönendjük hazánk megszabadítását!" Gyulay Lajos véleménye valamiféle közhangulatot tükröz. Megerősíti Pulszky véleményét: „Magyarország törvényes függetlenségének elnyomása volt az udvar, a sereg, a német miniszterek végcélja, ennek pedig a nemzet kész volt fegyveresen is ellenállani. Kossuth a nemzeti elhatározás szószólója lett, de nem volt kezdeményezője, mert ezt a hazafiság sugallta mindenkinek s a háromszáz éves hagyomány; ki gáncsolhatja tehát a nemzet vezérét, midőn azon volt, hogy eszközöket is teremtsen a nemzet elhatározásának keresztülvitelére, pénzt, fegyvert, sereget; ezért csak az vádolhatja őt, ki nem tartja tisztességesebbnek a halált a csatatéren, mint a megfulladást a mocsár piszkában."92 Tudjuk, Pulszky nem ment Debrecenbe, hanem „a mocsár piszka" elől Londonba távozott, ahol már értékes szolgálatokat tett a magyar szabadságharcnak. Idézett ítélete a ravasz diplomata és a szabadságeszményekkel azonosulni tudó kifinomult szellem megfontolt következtetése. Nem indulat vagy rettenet, nem is önigazolás sugallta, mint azt hajlandók lehetnénk feltételezni, ha Eötvös József hasonló véleményét idézzük fel: „bármik voltak a törvényhozás és a minisztérium által elkövetett hibák, bármily ügyes eszközökkel élt a forradalmi párt, bármi óriási volt Kossuth Lajosnak népszerűsége, elragadó szónoklata és rendkívüliek tehetségei, soha azért Magyarország forradalomba nem sodortatott volna, ha külső megtámadás által magát önvédelemre kényszerítve nem látja és hasonló helyzetben minő az vala, melyben Franciaország 791-ben állt, az az fegyveresen megtámadva királya nevében, magát azon útnak követésére feljogosítva, sőt kényszerítve nem érzi, mely Franciaországot akkor a külföldnek meghódításától megmenté."9 3 90 KLÖM, XV 634. 91 Katona Tamás: Bevezető. Ld. Görgey Artúr: Eletem és működésem. II. Szerk. Katona Tamás. Bp. 1988. 81-82. 92 Pulszky: Életem, I. 388. 93 Eötvös: Az 1848-iki forradalom, 80.
