Századok – 2002
Közlemények - Jemnitz János: 1917. Háború – béke? Reform – forradalom? I/75
1917. IIÁBORÚ - BÉKE? REFORM - FORRADALOM? 91 ták. A New Statesman április derekán elismerte Oroszország konstantinápolyi igényeit, csakhogy erős hadsereget tudjanak Németország ellen felvonultatni.73 Ugyanezen célból utazott azután több francia, belga, angol és amerikai szocialista delegáció is Oroszországba. A Humanité és a francia többség minden lehető módon az orosz mensevikek soviniszta jobbszárnyát igyekezett támogatni. A Martov-Akszelrod csoport állásfoglalásait megismerve, ezekről Grumbach, a lap külpolitikai szakértője és svájci tudósítója ügy írt, hogy e csoport „a német sajtó legnagyobb örömére" támadásokat intézett a francia szocialisták ellen.74 Vagyis a Humanité az orosz internacionalista mensevikek nyilatkozatait nyomban torz, soviniszta tükörben világította meg. Nagy-Britanniában az Oroszországhoz fűződő kapcsolatok körül a parlamentben áprilisban heves vitákra került sor. Számos képviselő — köztük legenergikusabban Snowden — kifogásolta, hogy noha a küldöttség tagjait, mint az angol munkásság képviselői érkeznek Pétervárra, a résztvevőket a kormány válogatta ki, s a kormány fedezi az útiköltségeket - ezért nem tekinthetők a munkásság képviselőinek. Balfour és Bonar Law e kérdések elől igyekezett kitérni, de végül szint kellett vallani: kijelentették, nem gondolnak arra, hogy újabb küldöttséget indítanak Oroszországba. A kormány tévedett, amikor azt hitte, hogy a kapcsolatok kérdését ezzel lezárta. Április 23-án a problémát ismét Snowden interpellációja állította a figyelem előterébe, majd több képviselőtársa azt is felvetette: meghívják-e az országba a Pétervári Munkástanács megbízottait, hogy így az angol nép közvetlenül megismerhesse, miként gondolkodnak az orosz munkások a közös problémákról. A kormány képviselője, Lord Cecil külügyminiszterhelyettes e kérdés megválaszolása elől ismét kitért.75 Az említett angol „munkásdelegáció", amelynek W Thorne, a gázmunkás szakszervezet vezetője, parlamenti képviselő, s J. O. Grady, az Általános Szakszervezeti szövetség (GFTU) elnöke volt tagja, áprilisban érkezett meg Oroszországba, s ott Vandervelde módjára a fronton és a városokban a németellenes háború folytatására buzdított.76 A nyugati munkásmozgalom másik pólusán a pacifista ILP szintén Oroszországra „vetette figyelő szemét", de éppen ellenkező előjellel. Ok Oroszországtól, a Munkástanácstól várták a béke közelebb hozatalát. Mikor Miljukov, az Ideiglenes Kormány külügyminisztereként új hódító beszédeket tartott, az aggasztotta e köröket, és fellélegeztek, amikor arról értesültek, hogy a Pétervári Munkástanács akarata előtt Miljukov és a kormány meghátrált. Április végén 31 munkáspárti képviselő (szinte valamennyien a Független Munkáspárt tagjai) köszönte meg a Munkástanácsnak, hogy a béke gyors helyreállítására szólították fel Európa népeit. E kettős tendencia érvényesült a későbbiekben is. 1917. április 23-án Albert Thomas, a francia kormány aktív minisztere Pétervárra érkezett, ahol tüstént tárgyalásokat kezdett Kerenszkijjel és Miljukowal, közvetíteni próbált közöttük, 73 New Statesman. 1917. április 14. 74 L'Humanité, 1917. április 7. 75 Parliamentary Debates, 1917 XCII. köt. 1277-1278. 76 Uo. 2035-2036.
