Századok – 2002

Tanulmányok - Miskolczy Ambrus: Kossuth Lajos egy ismeretlen napló tükrében. Hiúság megszállottja vagy emberarcú Robespierre? IV/881

884 MISKOLCZY AMBRUS a naplóíró művét valamiféle palackpostának szánja és még a legdiszkrétebb is el-elmond valamit. Mégis a legfontosabb hozadéka a naplónak, hogy arra ösztönöz, tegyük fel vagy fogalmazzuk újra és újra a régi kérdéseket, és keressünk új-régi válaszokat. Régi-új kérdésünk: Ki volt Kossuth Lajos? A hiúság megszállottja vagy emberarcú Robespierre? * Gyulay Lajos nem szerette Kossuth Lajost, de nagyságát felismerte. Petőfit és őt a „korszellem" megtestesítőjének tartotta, mindkettejüket „igazi jakobinusok"-nak nevezte - még 1848. március 8-án. Ez az ítélet túlzásnak látszik, de közös bennük — mármint a politikusban és a költőben — a szolgálat lendülete. Pulszky Ferenc is hasonlóképpen látta a költő és a politikus hasonlóságát: „amit Vörösmarty, Petőfi verseikben kimondták, mi százezer hazafi ajkairól zengett, ez volt személyesítve benne [mármint Kossuthban]; azon hit lelkesíté, mely hegyeket képes megmozgatni".1

0

Görgei Artúr pedig 1849 márciusában az ellentéteiket egy ideig lezáró találkozás után már-már átszellemülve vallotta Damjanich-hoz intézett levelében, hogy „egyedül Kossuth hisz a forradalomban".1

1

Ugyanakkor, Kossuth kerülte a forradalom kifejezést, mint ahogy magát a harsány forradalom kultuszt is kerülte.1

2

A törvényes forradalom híve, alakítója és vezére volt.1

3

Ha kellett, önmagához következetesen hangoztatta, hogy „mi most sem kezdénk revolúciót" - mint ez 1849. február 23-i Csány Lászlóhoz intézett levelében olvasható, amelyben szempontokat adott, hogy miként forduljon az erdélyi határszélen parancsnokló orosz tábornokhoz.1

4

Mindez újra csak felveti a kérdést: a magyar politikus csak színészkedett? „Világcsaló" volt? Netán: A hiúság megszállottja? Gyulay Lajos még Pozsonyból jól ismerte Kossuthot. Aztán — mint 1848. március 8-án emlékezett — védegyleti ülésen is találkoztak, de furcsa találkozás sikeredett. Gyulay úgy érezte, Kossuth lekezelte őt, amikor „idegenkedőleg nem is kezét, hanem két ujját nyújtotta nékem"; mire naplóírónk sem volt rest, nem kedvelvén az ilyen köszöntést, szóba sem állt vele, és aztán, hogy bosszantsa a nagy szónokot, éppen az ő beszéde alatt ment ki. Gyulay ellenszenve az öntudatos feltörekvő embernek is szólt, aki öntudatosságában némi pökhendiségről tett tanúságot, bár az is lehet, hogy ezt Gyulay provokálta ki. Az így is kiderül, hogy a gróf némileg lenézte „a szegény prókátort" - hogy Pálffy János, a képviselőház alelnökének minősítésével éljünk.1

5

Gyulay egyébként Pálffy úrhatnámságán jobban mulatott. Kossuthot továbbra sem szerette, de egyre inkább tisztelte. Széchenyi mellett emlegette. Április derekán már Kossuth „mindenható", egy , jele-10

Pulszky Ferenc: Eletem és korom. I. Szerk. Oltványi Ambrus. Bp. 1958. 391. 11

Idézi Vukovics Sebő: Visszaemlékezései 1894-re. Szerk. Katona Tamás. Bp. 1982. 196. 12

Spira Györjy: Négy magyar sors. Ep. 1983. 13

Szabó Ervin: Történeti írásai. Szerk. Litván György. Bp. 1979. 384.; Deák István: Kossuth Lajos és a magyarok 1848-49-ben Bp. 1983 14

KLÖM, XIV 535. 15

Pálffy János: Magyarországi és erdélyi urak. II. Szerk. Szabó T. Attila. Kolozsvár, 1939. 80.