Századok – 2002
Közlemények - Jemnitz János: 1917. Háború – béke? Reform – forradalom? I/75
1917. IIÁBORÚ - BÉKE? REFORM - FORRADALOM? 87 ennek hátat, csak arra törekedhetnek, hogy a kormány és a közvélemény befolyásolása révén ennek pozitív jelleget adjanak.4 7 A pártvezetőség a konferencia után nyomban új felhívásokat adott ki, egyfelől a kormányt újra a népszavazás megtartására szólítva, másfelől a népet arra buzdítva, hogy július 4-én, az amerikai függetlenség ünnepnapján gyűlésekkel tiltakozzon a háború ellen. Mint kijelentették: „nagyapáink 1776-ban ezen a napon dobták le a politikai rabszolgaság bilincseit; gyűljünk össze és utasítsuk vissza a militarista rabszolgaság béklyóit, amit 1917-ben erőszakoltak ránk."4 8 A párt felhívásainak megfogalmazása időnként az 1917-es év folyamán veszített átütő erejéből. Olykor már nem a munkásosztály, hanem az egész nép nevében követelték a békeakciókat. Később arra szólították fel Wilsont, hogy valljon nyíltan szint, kinek az érdekében és milyen célokért, milyen szerződések alapján rántotta az országot a háborúba.4 9 Egyesek mindebben tépelődést, megingást láttak, voltak, akik úgy ítélték meg, hogy az újabb nyilatkozatok a St. Louisi határozatok durva elárulását jelentik, s a vezetők elbizonytalanodásával szembeállították a párt tömegeit, hangsúlyozva, hogy ezek töretlenül az eredeti antimilitarista szellemben küzdenek a háború ellen.50 A valóságban azonban az összefüggések bonyolultabbak voltak, s a Szocialista Párt, a sovinisztává lett értelmiségiek maroknyi csoportjától eltekintve szembeszegült a kormánnyal és a háborúval. S éppen ezért az üldözés nem csupán a párt egyszerű militánsait, helyi vezetőit, hanem olykor még jobboldali reformista vezetőit is sújtotta - ahogyan ezt V Berger esete 1918-ban példázta.51 Míg a párt zöme 1917 tavaszán és nyarán kitartott háborúellenes és internacionalista korábbi meggyőződése mellett, ahogyan már a St. Louisi kongreszszuson is tapasztalni lehetett, a pártban kialakult egy kisebbség, amely a honvédelemre esküdött. Ez a kisebbség bár nem talált tömegtámogatásra a szocialisták körében, mivel a párt számos értelmiségi kiválósága csatlakozott e csoporthoz, hangja messzire hangzott. E csoporthoz csatlakozott Upton Sinclair, John Spargo, English Walling, David Herron, J. Smith. A kisebbségi honvédők mellé állt a párt 1916. évi antimilitarista elnökjelöltje, A. Benson. A háború kirobbanása után kijelentette: „mostanáig szembenálltam a háborúval, de most, hogy az kirobbant, már csak egyetlen kérdéssel lehet szembenézni: Amerika vagy Németország szenvedjen-e vereséget; nos én Amerika mellett állok, s azt kívánom, hogy Amerika mindent megtegyen a győzelem érdekében. Akik nem fogadják el ezt a véleményt, azok nem szocialisták, hanem anarchisták."52 A kisebbség valójában nem vált befolyásossá a munkások köreiben, de annál támadóbb, agresszívebb volt, s ahogyan azt Benson nyilatkozata is bizonyítja, készek voltak a többséget bevádolni, anarchistának minősíteni. Az amerikai „ultrák" történeti útja angol-francia, avagy német társaikéra emlékeztetett. Az amerikai szocialista „ultrák" hamarosan közelebb kerültek Gompershez, s valameny-47 A. Bimba 261.; David. A. Shannon: The Socialist Party of America. New York, 1955. 48 A. Bimba: i. m. 262. 49 Uo. 50 I. m. 263. 51 Uo. 62 Im. 263-264.
