Századok – 2002
Tanulmányok - Erdődy Gábor: Vezető liberális belga hírlapok a magyarországi eseményekről 1848-ban IV/789
KORABELI BELGA HÍRLAPOK A MAGYAR 48-RÓL 817 visszatekintő elemzés9 4 szerint a Habsburg birodalom olyan mély válságba zuhant, hogy a reá váró megrázkódtatások mélységeit nem is lehet egyelőre megítélni, azok visszahatásait azonban Németország és egész Európa meg fogja tapasztalni. A kialakult helyzet ellentmondásosságát érzékeltetve mutat rá arra, mennyire fatális körbe zárva kénytelenek mozogni azok a politikusok, akik Olmützből kormányozzák a hűségüket megőrző tartományokat. Régen elmúlt már — hangsúlyozza —, amikor az abszolutisztikus bécsi kormány képes volt még a különböző államokat a császár nevében összetartani, és 5-6 népet egy testben, a központi hatalom erejével összefogni. Mióta azonban egy nagy párt erőteljesen követelte a tartományok szabadságát, és ünnepélyesen ígéretet is tett annak bevezetésére (félreérthetetlen és elmarasztaló utalás Batthyányék szerepére!), lehetséges maradt-e még a központi kormányzás? - teszi fel a kérdést. A liberálisok és a frankfurti nemzetgyűlés nemmel felelt, igennel válaszolt azonban az udvar, a hadsereg és a kormány - rekonstruálja a folyamatot és saját következtetését is levonva, hozzáteszi: amennyiben az első vélemény a helytálló, Ausztria nem létezik többé, mivel egy föderatív monarchia megteremtése lehetetlen. Aki viszont a császárság léte mellett foglal állást, az egyben a központosított kormányzati rendszert, s egyben a centralizált birodalmi nemzetgyűlést és az egységes minisztériumot is elfogadja, mely utóbbi feladatát szerző abban határozza meg, hogy a különböző nyelvű fajok és népek véleményét és érdekeit fejezze ki. A tanulmány a továbbiakban kérdésesnek találja, egyáltalán lehetővé teszi-e a dolgok természete a felvázolt egységet és úgy véli, hogy csak a birodalmi országgyűlés esetleges pozitív működése bizonyíthatja a központosított rendszer eredményességét az alkotmányos Ausztriában. Felhívja a figyelmet a szerinte a kormányban összpontosuló szláv párt befolyásának gyors növekedésére, bár többsége — teszi hozzá— csak a magyarok, és az olaszok távolmaradása következtében alakulhatott ki. A győztes szlávok pedig engedelmességre kényszeríttették a lázongó tartományokat és kierőszakolták képviselőik Bécsbe küldését, ahol a föderatív párt diadalát készítették elő. Az október 6-i forradalom hatására a többségi szláv párt azonban darabjaira hullott szét: a csehek visszavonultak, a lengyelek viszont csatlakoztak a mozgalomhoz, s az így megerősödött korábbi kisebbség a hadsereg ágyúinak tüzében hozzáfogott egy legális törvényhozó testület megteremtéséhez. Az elmúlt hat hónap során a császár tábornokai ostromállapotot vezettek be a birodalom csaknem valamennyi tartománya fővárosában: Bécsben, Prágában, Brünnben, Lembergben és Grazban egyaránt, és részben hasonló sorsra jutottak Magyarország és Itália városai is. Mindeközben a nemzeti elv elfogadása egyre inkább az öreg ausztriai monarchia alkotó elemeinek leválását, míg az elv érvényesülésének megakadályozása az abszolutizmus visszatérését vonta maga után. Szerző tapasztalatai szerint két alternatíva körvonalazódik: a birodalom feldarabolása több független részre, melyek jövőjét számuk és formájuk határozhatja meg, avagy az alkotmányos rendszer feladása, amit „talán a korszak eszménye tesz lehetetlenné." Az ismertetett előfeltevések alapján a kormány küldetését abban határozza meg, hogy olyan harmadik megoldást keressen, amelyben a he-94 „La question autrichienne" LM 1848. nov. 30. No. 335. 1.
