Századok – 2002
Tanulmányok - Erdődy Gábor: Vezető liberális belga hírlapok a magyarországi eseményekről 1848-ban IV/789
KORABELI BELGA HÍRLAPOK A MAGYAR 48-RÓL 815 Magyarország elleni intervenciójából? Vagy talán éppen fordítva: az osztrák kormány részrehajlása, a horvát törekvések irányában kimutatható cinkosságának elvitathatatlan bizonyossága változtatta meg a diéta szándékait? Kétségtelen ez is, az is" - fogalmazza meg a felelősséget a szembenálló felek között megosztó, s ezzel egyben azt össze is mosó dilemmáját. A szentesített törvények legitimitását azonban szinte megkérdőjelezve tér ki arra, hogy „Kossuth nem a hátrálás embere volt", sőt éppen ellenkezőleg: kihasználta a Bécsben kierőszakolt eredményeket és ara törekedett, hogy bebizonyítsa mindenkinek, aki eléggé őrült és vakmerő volt elhinni, hogy Bécs sosem fog az engedményekbe beletörődni. Miután pedig a magyarok „fondorlatos taktikáját leleplezte" athéni, római, angol és francia párhuzamokat felvonultatva, hosszasan méltatja a magyar politikusok kiváló szónoki képességeit. Gondolatmenete fő csapásirányához visszatérve Langsdornf azt bizonygatta, hogy „Kossuth egyáltalán nem hasonlít a magyar liberálisokhoz, akiket, mint azt találkozásaink során megtapasztalhattuk, lovagias érzelem és kissé arisztokratikus lelkesedés jellemez." Ezzel szemben negatív hősét olyan radikális politikusként láttatja, aki az új forradalmi iskola szellemében mindenre kész, ami közelebb segítheti az elszakadáshoz Ausztriától. Reformkorban játszott szerepét is kritikusan értékelve azért marasztalja el, mert szerinte „megtörte a magyarországi liberális mozgalom fejlődését, hogy forradalmi és demagóg mozgalmat hozzon létre, s az általános egyenlőség — Magyarországon még inkább, mint bárhol másutt illúziónak minősülő — tervének megvalósítása érdekében nem félt felforgatni hazájának teljes politikai és társadalmi életét." A harmadik fejezetben szerző tehát fokozta magyarokkal szembeni bírálatát, Az önálló diplomáciai kezdeményezés jogát egyenesen elvitatta a Batthyány-kormánytól, és lépésről lépésre haladva, tendenciózus állításokat egymásra halmozva, egyre egyértelműbben a radikalizmus tulajdonságaival felruházott Kossuthot jelölte meg minden baj forrásának. Tanulmánya negyedik részében9 1 Langsdornf a magyar és az osztrák kormány közötti ellentétek elmérgesedését mutatja be. Részletesen tárgyalja a magyar országgyűlési küldöttség szeptember eleji, a béke megmentésére irányuló bécsi próbálkozásának kudarccal végződő történetét. Az ellenforradalom felelősségét fel sem vetve jelzi, hogy „a bosszúság Pesten rendkívüli volt". A törvényes létében megtámadott magyar fél önvédelemhez való jogának kérdését megkerülve s az érdekegyesítő politika lényegéből mit sem értve mindössze annyit érzékel a fejleményekből, hogy „a kormányzat forradalmi frakciója nem merte még nyíltan proklamálni az elszakadást, meg akarta őrizni a király nevét, hogy a mérsékeltek előtt imponáljanak és megőrizte a régi többség támogatását is." A folytatásban méltatja István nádor és Széchenyi István béke megőrzésére irányuló próbálkozásait és e helyen tér ki utóbbi reformkori úttörő szerepének ismertetésére is. A tanulmány zárófejezete9 2 a magyar országgyűlési küldöttséghez intézett negatív királyi válaszból vezeti le a szeptemberi pesti kormányválság kirobbanását, és azzal hozza szoros összefüggésbe Jellacic támadását. Az agresszió sajátos 91 LM 1848. nov. 9. No. 314. 2. 92 LM 1848. nov. 15. No. 320. 2-3.
