Századok – 2002
Közlemények - Jemnitz János: 1917. Háború – béke? Reform – forradalom? I/75
1917. IIÁBORÚ - BÉKE? REFORM - FORRADALOM? 77 fel, „akkor a feltartóztathatatlanul erősödő ellenzék egyszerűen és egészében a spartakistákhoz csatlakozott volna, és a szakadás már egy évvel ezelőtt bekövetkezik."3 Bernstein, Kautsky és Haase szándékai ellenére a jobboldal követelésére 4 és a pártvezetőség kizárási döntése következtében a Munkaközösségnek önálló párttá kellett alakulnia. Ezt az alakuló kongresszust Gothába hívták egybe. A pártszakítást, illetőleg a világos politikai platformok kialakítását nemcsak a jobboldal és a spartakisták, illetőleg a baloldali radikálisok sürgették. A német pacifisták közül is többen figyelmeztették Kautskyt a következtetések levonásának szükségességére, ezek között volt Otto Jensen, a szász ifjúsági vezető, a Neue Zeit munkatársa és Kautsky régi levelezőpartnere. 1917. február 14-én arról írt Kautskynak, hogy „szívesen részt venne a Munkaközösség konferenciáján", hogy „a személyiségeket és a részleteket" közelebbről megfigyelhesse. Ezt azért is szükségesnek tartotta, mert „számomra egyre világosabbá válik, hogy az Arbeiterpolitik és R. L. (Luxemburg - J. J.) emberei jobban ítélték meg a pártvezetőség szerepét és jobban készültek fel az elkerülhetetlen eseményekre. Mindezen már nem lehet változtatni. Remélhetőleg azonban a Munkaközösségben elég energia lesz ahhoz, hogy megszabaduljon illúzióitól, s hogy központi vezetéssel pártként megalakuljon."5 Jensen megkövetelte, hogy a kongresszuson „a kormány kalózháborúja, s a párttöbbség magatartásával szemben határozott internacionalista álláspontra helyezkedjenek".6 Itt Jensen újra utalt az Arbeiterpolitikra, amely ugyan néha „extravagáns módon", de alapos gazdasági felméréseket nyújtott a kormány politikájáról. Jensen megjegyezte, hogy a hónap végére Hannoverbe szocialista ifjúsági konferenciát hívtak össze - amelyre ő is elmegy, ahol ugyanezeket a kérdéseket vitatják meg. Jensen bízott abban, hogy a fiatalok körében egységes véleményt sikerül kialakítaniuk. Kautsky ugyanezekben a napokban egy befolyásosabb ellenzékitől is radiális, biztató leveleket kapott. A bajor ellenzék szellemi vezére, Kurt Eisner írta neki március 24-én, hogy a párttöbbségtől nem lehet semmit sem várni, s még kevésbé remélhetnek pozitív tettet a polgári ellenzéktől.7 A probléma annyira foglalkoztatta Eisnèrt, hogy ezekre az összefüggésekre két nappal később visszatért, s követ-3 Victor Adler. Briefwechsel mit August Bebel und Karl Kautsky. Wien, 1954. 631, 635. 4 Az 1917. január 7-i ellenzéki országos konferencia és a pártválasztmány kizáró döntései után január és március között az „ultrák", ha lehet, még hevesebben támadták a pacifistákat. Willy Altschul rendkívül agresszív cikket intézett Bernstein, a reformista irányzat tisztelt tanítómestere ellen, aki most ellenük fordult. (W A.: Eduard Bernstein als Annexions und Kriegspolitiker. Die Glocke. 1917. január 13.) Altschul Bernstein régebbi írásaiból próbált sorokat felidézni — s változatlanul a német „aktív külpolitikai irányvonal" — vagyis az imperialista törekvések mellett érvelt. S nem véletlenül, a Parvus szerkesztette folyóirat ugyanezen számában cikk jelent meg az észtekről, amelyben a cikk szerzője (aláírás nélkül) azt fejtegette, hogy a balti népeknek a szabadságot, autonómiát csakis az orosz vereség hozhatja meg. (Balticus: Esten und Deutschen) Január 27-én pedig W Jansson ismételte meg Legien, Umbreit és Severing által a Sozialistische Monatshefteben már sokszor megismételt érveit: ha a szociáldemokrata párt nem tartana ki félreérthetetlenül az 1914. augusztus 4-i politika mellett, akkor ez a párt és a szakszervezetek együttműködésének végét jelenthetné. (W J.: Parteispaltung und die Gewerkschaften.) Elméleti cikksorozatában Dunow taglalta, hogy a szociáldemokraták sem lehetnek ellenségesek az „össznépi érdekeket" szem előtt tartó államhatalommal szemben (H. C.: Die deutsche Sozialdemokratie und die Marxsche Staatstheorie. 1917 január-február. G. Noske az afrikai német gyarmatosításnak egyfelől a német gazdaságra, másfelől a dél-afrikai népek fejlődésére gyakorolt „kölcsönös előnyeit" taglalta. (1917. február 3.) 5 International Institut voor Sociale Geschiedenis (IISG) K. D. XIII. 401. 6 Uo. 7 IISG К D. X. 164.
