Századok – 2002

Folyóiratszemle - Schmidt-Röster Andrea: Autonómia- és szeparatizmustörekvések Felső-Sziléziában 1918 és 1922 között III/725

FOLYÓIRATSZEMLE 725 minden Lengyelországban élő német megkapta az opció jogát, gyakorlatilag azonban megnehezítették a bevándorlást, úgy hogy a legkedvezőbb megoldásnak a lengyel állampolgárság megtartása tűnt. A rendelet óriási csalódást okozott -— a vártnál sokkal többen választották a német állampolgárságot és sokan szerettek volna visszatérni Németországba. A német állam a kisebbségvédelmi szerződésre hivatkozva a német állampolgárság megszerzése után nem tekintette kötelezőnek Lengyelország elhagyását, sőt minden eszközzel igyekezett ezt megakadályozni. A lengyelek viszont a békeszerződésre hi vatkoztak és egyre erélyesebben hangoztatták, hogy a Németország javára optáltak kötelesek elhagyni Lengyelországot. 1923-ban Németország és Lengyelország ideiglenes megállapodást kötött, amelyben általánosságban elfogadták a békeszerződést, de az optánskérdésben a németeket kivételes jogállásba helyezték. Lengyelországban ekkorra már egyre jobban felerősödött az az irányzat, amely a németek kiutasítását és mielőbbi likvidálást követelt, a realisták pedig, akik a Németországgal való békés együttélés mellett voltak, egyre inkább háttérbe szorultak. A sikertelen tárgyalások után a két fél ismételten a Népszövetséghez fordult. Rendezésre várt a telepesek likvidálásának kérdése, az állampolgárság kritériumai és az optánsok kivándorlásának ügye. 1924-ben a Bécsi Egyezmény rendezte ezeket a vitás pontokat. A telepesek kárpótlás nélküli elűzését törvénytelennek minősítették. Mindenki megkaphatta a lengyel állampolgárságot, aki a Lengyelországhoz tartozó területeken született ill. aki 1908 és 1920 között ott élt. A német állampolgárságot választott optánsoknak három szakaszban kellett elhagyniuk Lengyelországot. Németország megpróbálta megakadályozni az optánsok hazatérését, ezért továbbra is tárgyalásokat folytatott a lengyel állammal. A lengyelek eleinte nem hajlottak az engedményekre, ezért Stresemann óriási propagandaháborúba kezdett. Optánsháború címmel cikket írt, ez pedig a békét hirdető locarnoi konferencia idején igen csak kínos helyzetbe hozta a lengyeleket a nemzetközi közvélemény előtt. Lengyelországban eközben előtérbe került a békés együttélést hangoztató, izolációtól tartó, kompromisszumokra is hajlandó irányzat, amely fontosnak tartotta az optánskérdés rendezését. Varsó végül lemondott az optánsok határidőhöz kötött távozásáról, de a németeknek ez nem volt elég — a likvidálás és az ehhez kapcsolódó kárpótlás tárgyalását sürgették. 1925-ben el is kezdődtek ezek a tárgyalások, 1926-ban azonban holtpontra jutottak és csak a Young-terv keretén belül rendezték ezt a kérdést. A német külpolitika tehát a lengyelországi németeket illetően megvalósította céljait és a konkrét megoldáson kívül elérte a kisebbségvédelem fontosságának nemzetközi szintű elismerését is. Zeitschrift für Ostmitteleuropa-Forschung, 19991 48.évfJ4, 524-554.0. PA. Schmidt-Röster, Andrea AUTONÓMIA- ÉS SZEPARATIZMUSTÖREKVÉSEK FELSŐ-SZILÉZIÁBAN 1918 ÉS 1922 KÖZÖTT Felső-Szilézia 1742 óta Poroszországhoz tartozott, de a sajátos felső-sziléziai öntudat csak a 19.században kezdett el kibontakozni. A „Szilézia a sziléziaiaké" jelszót 1893-ban egy lengyel nyelvű újság, a Kuryer Górnóslaski, dobta be a politikai köztudatba. Ez a sajátos öntudat a porosz beolvasztási kísérletek ellensúlyozására, a modernizáció és az iparosodás hatására alakult ki, így nem tekinthető nemzeti mozgalomnak, hiszen célja a nemzeti identitás megőrzésére, védelmezésére korlátozódott. Politikai öntudat sem fejlődött ki, ennél sokkal fontosabb volt a hagyományok, a vallás, a család, a fold iránti kötődés kifejezése. A kettős nyelvi és kulturális befolyás (lengyel, német) megakadályozta a nemzeti polarizációt, az identitást nem a nyelv, hanem a vallás, a foglalkozás és a szociális helyzet határozta meg. Az első világháborúig nem alakultak pártok nemzeti alapon — ezt a Felső-Sziléziában domináns katolikus egyház nemzeti szegregáció-ellenes politikája is elősegítette. A nemzeti öntudat fejlődését jelentősen megváltoztatta az első világháború. A háború után, a párizsi békekonferencián a fiatal lengyel állam szinte egész Felső-Sziléziát magának követelte. 1919. májusában a szövetségesek népszavazás mellett döntöttek, ennek hatására Németország és Lengyelország propaganda-hadjáratba kezdett. 1920.februárjában a szövetségesek átvették Felső-Szilézia irányítását — céljuk a népszavazás semleges és biztonságos lebonyolítása volt. A népszavazás kiírása, ill. a német és lengyel propaganda katalizátorként hatott a felső-sziléziai identitástudatra. Megkezdődött az öntudat politizálódása, kiéleződtek az etnikai és szociális ellentétek, meghatározóvá vált a nyelv,