Századok – 2002
Vita - Zsoldos Attila: Somogy és Visegrád megye korai története valamint a „várelemek spontánexpanziója” III/679
VITA 683 meg, azaz ez esetben is nyilvánvalóan az egyházmegye határai igazodtak a megyékéhez, s nem fordítva. Végezetül ejtek szót arról, amit bírálóm „a várelemek spontán módon bekövetkező expanziójáénak nevez, s aminek központi szerepet szán abban, hogy „korai, 11. századi megyék megváltoztatták területüket",26 így aztán, ebben egyet értek Kristó Gyulával, valóban szorosan kapcsolódik az eddig tárgyalt kérdésekhez. Ezt az elképzelést alapvetően két okból nem tudtam, s nem tudom most sem elfogadni. Egyfelől ugyanis nincs kétségem afelől, hogy helyes az a társadalomtörténeti megállapítás, mely szerint a várispánságok népei — legyenek azok akár a várnépek különféle csoportjai, akár váijobbágyok — szolgarendűek voltak, akiket a tulajdoni függés kényszere kötött a várispánságokhoz, s így közvetve a királyhoz, amiért is, ha lakóhelyüket önkényesen — „spontán módon" — elhagyták, szökevény szolgáknak minősültek a megfelelő következményekkel.2,7 Nem hiszem, hogy ennek az érvnek a súlyát csökkenthetné Kristó Gyula azon vélekedése, mely szerint a királyi hatalom „sokszor (alkalmasint az esetek nagyobb részében)" nem volt képes visszakényszeríteni az esetlegesen elszökőket korábbi lakhelyükre.28 Az ugyan elvileg feltehető, hogy a szökevényeket új lakóhelyükön meghagyva kényszerítették rá újra eredeti várispánságuk szolgálatára — ha jól értem, Kristó Gyula hozzávetőleg ezen a módon képzeli el annak a jelenségnek a magyarázatát, hogy viszonylag gyakran tűnnek fel valamely várispánsághoz tartozó népek és földek más vármegye területén2 9 —, csakhogy ez olyan bizonyíthatatlan feltevés, amit megítélésem szerint tanácsosabb figyelmen kívül hagyni. Az ilyen szórt várföldek területi elhelyezkedése csak akkor támasztaná alá bírálóm vélekedését, ha határozott tendenciaként jelentkeznék, hogy az ország belsejében lévő — s ezért bizonnyal korábban megszervezett — megyék várispánságainak népei tűnnek fel az ország határvidékei felé eső megyékben. Csakhogy az esetek többségében „egyegy vár szórt birtokai a vár megyéjével közvetlenül határos megyében fekszenek",30 máskor viszont éppen a határokhoz közelebb eső várispánságoknak vannak a belső területeken birtokai — így a mosoninak Komáromban és Veszprémben, a kolozsinak és a dobokainak a Tiszántúlon, a pozsonyinak Fejérben, a vasinak Csanádon —, s egyedül a fehérvári várispánság esetében tapintható ki az ország szélei felé eső földek birtoklása.31 A másik ok, ami miatt kétségeim vannak az „expanziós elmélet" helyességét illetően, abban jelölhető meg, hogy — megítélésem szerint — túlságosan nagy terheket helyez a zömében 13. századi adatokból ismert várföldek földrajzi elhelyezkedésére vonatkozó információkra. A félreértések elkerülése érdekében sietek leszögezni: nem vitatom, hogy valóban szoros összefüggés van egy-egy várispánság földjeinek földrajzi helyzete és az azonos nevet viselő megye kiteijedése között, azonban vannak olyan megfontolások, amelyek mégis meggondolásra késztetnek 26 Kristó Gy.: Néhány vármegye i. m. 481. 27 Bolla Ilona: A jogilag egységes jobbágyosztály kialakulása Magyarországon. Bp. 1983. passim., vö. még Zsoldos Attila: A szent király szabadjai. Fejezetek a várjobbágyság történetéből. Bp. 1999. passim. 28 Kristó Gy.: Néhány vármegye i. m. 482. 29 Kristó Gy.: Néhány vármegye i. m. 483. 30 Kristó Gy.: A vármegyék kialakulása i. m. 168. 31 Uo. 170.
