Századok – 2002
Tanulmányok - Tóth István György: Ahogy Róma látott minket. Magyarország és Erdély a Propaganda jelentéseiben a 17. században III/547
566 TÓTH ISTVÁN GYÖRGY Ingoli a valóságosnál sokkal nagyobbnak látta az egységesnek tekintett „szláv nyelv" szerepét a hittérítésben: Nemcsak a rokon nyelveket vette egyazon nyelvnek, hiszen Konstantinápolytól Moszkváig, Varsótól Zágrábig szerinte ugyanazt a nyelvet beszélték. Ingoli úgy gondolta, hogy — igaz, a dialektus kis különbségével — Stájerországban, sőt még a korábbi leírásából jól láthatóan igen kevéssé ismert Skandináviában is ezt beszélik. Az olasz misszionáriusok nehezen igazodtak el a hasonló hangzású, de mégis különböző szláv nyelvek között. Giacomo Boncarpi olasz konventuális ferences szerzetes, Belgrádba küldött misszióspüspök például arról írt 1641-ben Francesco Ingolinak, hogy Bécsben tanulja egy fiatalembertől a leendő missziójában szükséges nyelvet, a horvátot. Korábbi missziója miatt Boncarpi már valamelyest tudott „morvául", és mint írta, nem nagyon talált különbséget ezen nyelv és a horvát nyelv között.66 Guglielmo d'Oleggio olasz kapucinus pedig azt írta 1642-ben Ingolinak, hogy a dunántúli misszióba „horvátul, szlávul és dalmátul" tudó misszionáriusokat kellene küldeni — ő is nehezen igazodott el a szláv nyelvek között.6 7 Ezt a tévedést megtaláljuk még Giacomo Micaglia, az első horvát-latinolasz szótár készítője, a Temesváron missziózó apuliai jezsuita is egyik levelében is. Micaglia, aki tehát a horvát nyelvet nemcsak beszélte, de tudós szinten tanulmányozta is, arról igyekezett meggyőzni Francesco Ingolit, hogy az egyik temesvári tanítványát, egy újlaki horvát ifjút Itáliában nemcsak a dalmátoknak, de akár a bulgároknak fenntartott kollégiumi helyre is el lehet helyezni, „mert a bulgár nyelv ugyanaz, mint az, amelyet a Szerémségben beszélnek"!68 Ingoli tehát a középkori magyar királyságot három különálló területként kezelte. Míg azonban a török hódoltságot Ingoli — mint látni fogjuk, Urbano Cerri titkár 46 évvel később írt jelentésével szöges ellentétben — a magyar királyság, bár , jelenleg" megszállt, de mégis szerves részének tekintette, addig nemcsak az Erdélyi Fejedelemséget, de Horvátországot és Szlavóniát is Magyarországtól különálló, egészen más régióhoz tartozó vidéknek látta. A titkár Magyarországtól külön kezelte Horvátországot, Szlavóniát és Dalmáciát, amelyeket Boszniával együtt egy külön „illír" világ részének tartott. Nyilvánvaló, hogy itt Ingoli az informátorait követte, és mivel hosszan írt a loretoi Collegium Illiricumról, minden bizonnyal az itt tanult és Rómában járt, vagy a pápai városban szép számban működő délszláv papok formálták a véleményét.69 Közülük a Szilveszter-bulla hamisítójaként a magyar egyháztörténelemben is igen fontos szerepet játszott Giovanni Marnavich Tomko későbbi boszniai püspököt, a római horvátok temploma, a San Geronimo degli Schiavoni kanonokját, tudós latin értekezések és tudálékos hamisítások szerzőjét nagy valószínűséggel azonosítani is tudjuk, mert Tomko igen jó kapcsolatban állt Ingolival.70 66 APF SOCG Vol. 83. Fol. 27/r-v. + 30/v. Tóth István György: Koszovóból 294. 67 APF SOCG Vol. 85. Fol. 253. 68 APF SOCG Vol. 411. Fol. 105. + 110/v. Acta SC Vol. 17. Fol. 78/v. APF SOCG Vol. 93. Fol. 257. Miroslav Vanino: Leksikograf Jakov Mikalja S. I. Vrela i prinosi (Sarajevo). 1933. 25skk. 69 Josip Juric: Ilirski Kolegij u Loretu (1580-1860). Vrela i prinosi (Sarajevo) 13 (1982) 23-60. Josip Juric-Mijo Korade: Iz arhivske grade о Ilirskom Kolegiju u Loretu. Vrela i prinosi 13 (1982) 61-105. 70 Galla Ferenc: Marnavics Tomkó János boszniai püspök magyar vonatkozásai. Bp. 1940. 19-28., 52-67. Tóth István György: Bethlen Gábor mókás temetési menete. (Francisci András pálos
