Századok – 2002
Tanulmányok - Tóth István György: Ahogy Róma látott minket. Magyarország és Erdély a Propaganda jelentéseiben a 17. században III/547
552 TÓTH ISTVÁN GYÖRGY kiadását javasolták, szigorúan a Propaganda belső használatára, ez segítené a bíborosokat a missziós munka irányításában, anélkül azonban, hogy a Kongregáció titkait illetéktelenek számára hozzáférhetővé tenné. 1633. június 13-án a Hitterjesztés Szent Kongregációja VIII. Orbán pápa jelenlétében tartott ülése megtárgyalta a kérdést, Ingoli munkájának kiadását, és a jelenlévő kardinálisok azt javasolták, hogy a Kongregáció nyomdája, a híres Poliglott Nyomda, kis példányszámban adja ezt ki, és ossza ki a bíborosok között.16 Ingoli könyvét azonban a Kongregáció tagjai annyira belső használatra szánták, hogy még azt is előírták, hogy a bíborosok halála után az örökösök kötelesek a művet a Kongregációnak visszaszolgáltatni. A munka kinyomtatására azonban sohasem került sor, valószínűleg éppen az abban rejlő bizalmas információk miatt. Ingoli művének ezután nyoma veszett, és a Hitterjesztés Szent Kongregációja történetével foglalkozó munkák csak rövid jegyzetben emlékeztek meg a titkár bizonyára fontos, de sajnos elveszett művéről, amelyről csak utalásokat ismertek.1 7 Fabio Tosi olasz történész néhány évvel ezelőtt fedezte fel az eredeti kéziratot a római állami levéltárban, a Santacroce család római levéltárában, és közölte példamutatóan gondos kritikai kiadásban. Ezt a kéziratot valószínűleg a remélt kinyomtatáshoz készítették elő, az európai missziókat tárgyaló első rész végén ott találjuk az egyik bíboros, valószínűleg Pamphilj, a későbbi X. Ince pápa, engedélyét is: Imprimatur. A kötet nem sajátkezű, azt több írnok írta le, minden bizonnyal Ingoli kéziratából. A titkár ezt azután sajátkezű javításaival és megjegyzéseivel látta el, és azokat a neveket, amelyeket az írnokai nem ismertek, a szabadon hagyott helyekre saját kezűleg, utólag írta be. 1630 körül a római kúria írnokai számára szemmel láthatóan nemcsak a különböző afrikai és ázsiai helynevek, de Pázmány Péter is ilyen ismeretlen név volt. Noha Pázmány ekkor már másfél évtizede esztergomi érsek és 1629 óta a római anyaszentegyház bíborosa, az írnok kétszer is kihagyta ezt a furcsa nevet, az üresen hagyott helyre azután Ingoli illesztette be a magyar katolikus megújulás atyjának nevét.18 A kézirat feltehetően valamelyik Santacroce bíboros révén került a családi levéltárba, a legvalószínűbbnek Antonio Santacroce korábbi viterboi vicelegátus tűnik. Öt 1629-ben kreálta bíborossá VIII. Orbán pápa, seleukiai címzetes érsekként 1627 és 1630 között lengyelországi nunciusként szolgált, Chieti, majd Urbino érseke volt. Santacroce kétszer is szolgált a Hitterjesztés Szent Kongregációjában. Még bíborossá avatása előtt, mint pápai protonotarius a Kongregáció kardinálisi ranggal nem bíró, szakértő tagjai között találjuk, 1626. november 9-én vett részt először a Kongregáció ülésén, míg utoljára lengyelországi küldetése előtt, 1627. március 26-án. A következő ülés jegyzőkönyvében már Santacrocét és Montit úgy jegyezték be, mint akik utódai vesznek részt a Kongregáció ülésein, mert a pápa 16 APF Acta SC Vol. 8. Fol. 245. no. 33. Tosi: Ingoli XXIX. Josef Metzler: The pontifical missionary library „de Propaganda Fide". Euntes doctete 21 1968. 347-360. Giacomo Dalla Torre: La tipografia poliglotta „ de Propaganda Fide". Studi e ricerche suU'Oriente cristiano. Roma XIV 1991. 2. 173-211. Giovanni Antonazzi: II palazzo di Propaganda, Roma 1979. 27-28. Willy Henkel: The Polyglot printing-office of the Congregation. In: Memoria rerum 1/1. 335-340. 17 Josef Metzler: Prefazione. In: Memoria rerum 1/1. XXVII., Uő: Francesco Ingoli erster ... Uo. 240-241. Nikola Kowalsky-Josef Metzler: Inventory of the Historical Archives of the Sacred Congregation for the Evangelisation of Peoples or „de Propaganda Fide". Roma, 1983. 16. 18 Tosi: Ingoli 63.
