Századok – 2002

Tanulmányok - Tusor Péter: A magyar hierarchia és a pápaság a 17. században III/527

530 TUSOR PÉTER A barokk pápaság politikai horizontja egyre inkább Itáliára szűkült le. Az Észak- és Dél-Itáliában meglévő Habsburg-túlsúlyt ellensúlyozandó VIII. Orbán (Maffeo Barberini, 1623-1644) a harmincéves háború idején a francia orientációt részesítette előnyben. Ugyanakkor a katolikus államok egymás közötti összeütközésében hivatalosan a (látszat)semlegesség álláspontjára helyezkedett. A konfesszionális és politikai érdekhatárok különválása Rómát megoldhatatlan dilemma elé állította. A vesztfáliai békerendszerből kizárták, Európa politikai térképének perifériájára került. A 17. század derekától nagyhatalmi, elsősorban francia hegemónia korlátozza önálló mozgásterét.1

3 Társadalmi téren az Egyházi Államban a patrónus-kliens rendszer kiteljesedése a meghatározó. Ennek következménye a római Kúria erőteljes italianizációja lett. A legkisebb állásoktól és javadalmaktól kezdve egészen a bíborosi kollégiumig bezárólag az olasz elem térnyerése jellemző. A patrónus-kliens rendszer csúcsformája a pápai nepotizmus, amelynek a reneszánszétól eltérő fajtája jelenik meg. Rendeltetése kettős. Egyrészt a bíborosnepos révén a szakralizált pápai hatalom olyan megjelenítése, amely megfelel a barokk reprezentáció követelményeinek. Másrészt az új pápai dinasztiák létrehozása, elsősorban az anyagi alapok megteremtésével. A nepotizmus e diszfunkcionális jellemzője — a refeudalizációban megnyilvánuló kedvezőtlen gazdasági folyamatokkal párosulva — VIII. Orbán pontifikátusára alapjaiban rendítette meg a pápai államháztartást. Ennek bevételei 80%ban már az Egyházi Állam területéről és nem a világegyházból származtak. Legnagyobb részük más európai államokéhoz hasonló forrásokból: adókból, vámokból, regálékból folyt be. A pénzügyi egyensúly helyreállítására az egyházi bevételek ismételt növelésével tett kísérletek a Barberini-korszakban számos konfliktust eredményeztek a részegyházakkal.1

4 A 16. század második felében a reformpápaság a legkorszerűbb államigazgatási formát hozta létre. Rómában jelenik meg a primus ministeri tiszt csírája, és a 17. század derekán a bíborosnepos helyébe lépő technokrata bíboros-államtitkár személyében itt szilárdul meg legelsőként az európai fejlődésben. A kongregációk 1588-ban felállított rendszere több mint egy évszázaddal előzte meg az európai országok miniszteriális jellegű kormányzati gyakorlatának elteijedését. A nagyfokú specializáció azonban már az 1630-as évekre túlbürokratizálódáshoz vezetett. Ez egyszerre okozott zavarokat az állam-, és a központi egyházkormányzatban.15 13 További irodalommal: Georg Lutz: Roma e il mondo germanico nel periodo délia guerra dei Trent'Anni. In: La corte di Roma tra Cinque e Seicento. 425-460., és legújabban a következő konferencia-kötet tanulmányai: Kurie und Politik. Stand und Perspektiven der Nuntiaturberichtsforschung (BDHIR 87). hrsg. v. Alexander Koller. Rom 1998. 14 Minderre legutóbb: Irene Fosi: All'ombra dei Barberini. Fedeltà e servizio nella Roma barocca. Roma 1997., Renata Ago: Sovrano pontefice e società di Corte. Competizioni cerimonali e politica nella seconda metà del XVII secolo. In: Ceremoniel et rituel à Rome (XVIe-XIXe siècle). (Collection de l'École Française de Rome 231). ed. C. Brice-M.A. Visceglia. Rome 1997. 223-238., Antonio Menniti Ippolito: Il tramonto délia Curia Nepotista. Papi, nipoti e burocrazia curiale tra XVI e XVII secolo. Roma 1999., Marco Teodori: I parenti del papa: nepotismo pontificio e formazione del Patrimonio Chigi nella Roma barocca. Padova 2001. 15 Két monografikus feldolgozás a század első felére: Josef Semmler: Das päpstliche Staatssekretariat in den Pontifikaten Pauls V und Gregors XV 1605-1623. (RQ Supplementheft 33. Forschungen zur Geschichte des päpstlichen Staatssekretariats 2). Rom-Freiburg-Wien 1969., Andreas